Oldal kiválasztása

Kingsman: A titkos szolgálat – Filmkritika

Kingsman: A titkos szolgálat – Filmkritika

Kedveled a kémfilmeket? Azt is, ha görbe tükörből, a műfajt látszólag nem tisztelve parodizálják azokat? Mert Matthew Vaughn ezt teszi, és igen figyelemre méltó partnerei vannak ebben a csúfolkodó játékban.

A Kingsman: A titkos szolgálat egy 2012-ben kiadott képregény-sorozat adaptációja, azonban itt nem vastag bukszájú önkéntes igazságosztók és alsógatyájukat kívül hordó szuperemberek védelmezik a világot az elpusztítására törő őrült tudósoktól vagy más dimenzióból betolakodó idegenektől. A főúri szabóságból alakult szervezet jól kiképzett és minden elképzelhető és elképzelhetetlen csúcstechnológiával támogatott ügynökei titokban szolgálják az uralkodó, nemesi családokat és igyekeznek fenntartani a rendet. Mi akkor csöppenünk ebbe a történetbe, amikor a még a nemzeti titkosszolgálatoknál is jóval diszkrétebben és hatékonyabban működő szervezet egy, a világ különböző tájairól a legfontosabb, legbefolyásosabb személyeket nyom nélkül elrabolni képes, váltságdíjat vagy egyebet nem követelő terroristák nyomát igyekszik felkutatni.

A nagy ívű és – ezzel nem árulok el semmilyen titkot – a világ, pontosabban az emberiség elpusztítását célzó terv részleteinek felderítése egy mellékszálként kíséri a lényeget, Töki sorsának alakulását. A Taron Egerton formálta balhés tinédzser egy régi ígéretet beváltva kerül a képbe, és rövid úton a Kingsman titkos kiképzőprogramjába, pedig már ránézésre is az ellentéte mindannak, amit egy, a titkos szolgálatát az eleganciájánál csak modorában választékosabban teljesítő Kingsman-ügynök képvisel. Aztán persze kiderül, hogy a fizikai, szellemi és jellempróbáló kihívásokat egyaránt kiválóan teljesítő Töki megörökölte apja tehetségét, így már csak egy tökéletesen rászabott (és golyóálló) öltönyre van szüksége ahhoz, hogy a végső vizsga után belőle lehessen a Kingsman legújabb, fedőnevét a kerekasztal lovagjai után kapó ügynöke. A történet persze tartogat számos meglepetést, annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert a kémfilmek archetípusának, a James Bond-moziknak tart görbe tükröt a rendező.

A szélesebb köztudatba Guy Ritchie két filmjének producereként bekerült Matthew Vaughn 2010-ben a Ha/Ver (Kick-Ass) megrendezésével már megmutatta, hogy képes műfajparódiát forgatni úgy, hogy az eredmény nem csak egy „átlagamerikai” „átlagközépiskolás” átlagon aluli szellemi színvonalát célzó zsigeri poénkodás lesz. Mindezt úgy, hogy a viccben nem ismert tréfát és a finom szatírát kombinálja a jó ízlés határát nemhogy súroló, de gond nélkül át is lépő szöveges, helyzet- és jellemkomikummal. Nem véletlen, hogy a Kingsmanhez nem csak a főbb, de mellékszerepekre is sikerült olyan színészeket megnyernie, mint a szervezet vezetőjét játszó Michael Caine vagy a tudós szerepében az egykori ifjú jedire már alig-alig hasonlító Mark Hamill. Forgatókönyvíróként simán a szereplők szájába ad a kémfilmek kliséit pellengérre állító mondatokat. Beszédhibás főgonosza egy túlkoros Justin Bieber-fanatikus, akit egy pengelábakon szaladgáló bombanő szolgál. A nagy finálé speciális effektjei pedig annyira giccsesen túlzóak, hogy azon egyszerűen muszáj hitetlenkedve mosolyogni (persze sírva-röhögni is lehet).

Egyes részletekben vásári komédiát csinál a filmből, amiben kiváló partnernek bizonyulnak olyan, komikusi képességeikről kevéssé ismert filmcsillagok, mint Samuel L. Jackson és Colin Firth. Előbbi a sok komoly és elitharcos szereplő megformálása után szinte lubickol a nem csak pösze, de mentálisan is „kissé” labilis milliárdos főgonosz szerepében. A drámai szerepeiben pompás alakítás nyújtó Colin Firth még ennél is meglepőbb oldalát mutatja az akciójelentekben, amelyeknél (a látványos operatőri munkának köszönhetően) a nézők szinte részeseivé válnak a legkomolyabb akciósztárokhoz méltó fegyveres, de jobbára közelharcnak. Az összecsapások persze maguk is túlzóak egy kicsit, de nem jobban annál, amit egy látványos akciófilmtől manapság nézőként elvárunk.

A három lábon – történet, poénok, akció – stabilan és kiegyensúlyozottan álló akció-vígjáték úgy parodizálja a már kissé talán túl komorrá vált kémfilmeket, hogy visszahozza a korai Bond-mozik játékosabb hangulatát a végpusztulást hozó hihetetlen tervekkel, a meghökkentő kémkütyük arzenáljával és a puszta eleganciájával bármilyen környezetből kissé vagy teljesen kirívó titkos ügynök figurájával. Azonban verbális csipkelődéssel és a túlzó elemek ellenére úgy figurázza ki a kémfilmeket, hogy a még a műfaj elkötelezett kedvelői sem találhatják sértőnek, csak szemtelenül mulatságosnak.

Értékelés: 7/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »