Oldal kiválasztása

Disney Infinity 2.0: Marvel Super Heroes – Játékteszt

Disney Infinity 2.0: Marvel Super Heroes – Játékteszt
7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A szuperhősök családi mozi stílusú kinézetet kapott gyűjthető figurái mozgásba lendülnek, hogy az akciójátékok ifjú rajongóinak kedvére tegyenek és a közösségi játékkészítésben rejlő lehetőségekkel végtelen szórakozást kínáljanak.

A Disney Infinity nagyban különbözik a megszokott konzoljátékoktól. Karaktereket és helyszíneket mintázó, kézzel fogható figurákat, a különféle kiegészítőket és bónuszokat pedig az azokat jelképező érméket használva lehet elérni, aktiválni a játékban. A valós elemeket azonosítani képes platform és a minimálisan szükséges figurakészlet nélkül a konzolos verziókban gyakorlatilag a főmenüig nem lehet eljutni, nemhogy játszani.

A digitális szórakoztatást a relikviagyűjtögetéssel szétválaszthatatlanul összekapcsoló, a további figurák és egyéb, csak külön megvásárolható kiegészítők forgalmát bebiztosító megoldásra alapozott játékkal nem a Disney jelentkezett elsőként. Az Activision Skylanders-sorozata már a negyedik folytatással hódít, első sorban a legfiatalabb játékos korosztály körében. A Disney ezt a népszerűséget több módon is igyekszik a saját franchise-a felé fordítani. A szórakoztatóipari cégbirodalom legismertebb karaktereinek szerepeltetése mellett jóval nagyobb különbség, hogy a saját játékok előállításával és közösségi megosztásával a végtelen változatosságot is ígéri, ezért is kapta az Infinity nevet.

A játék 2014 szeptemberében megérkezett legújabb változatánál, a Disney Infinity 2.0 Marvel Super Heroes alcíme is jelzi, hogy ebben a játékban nem a népszerű családi mozik szereplői, hanem a képregényekből, filmekből és persze más játékokból jól ismert szuperhős-figurák közül választhatjuk ki, hogy melyiket állítjuk a platformra. A kezdőkészletbe az Avangers PlaySet, vagyis a Bosszúállók világának három (a Vasember, Thor és Fekete Özvegy) figurája és a Loki és jégóriás szövetségesei által lerohant New York történetét aktiváló Stark-torony szobrocskája került, két toy-box token kíséretében. Két további képregényként született univerzum, a Pókember szintén New York-i és a Galaxis őrzőinek űrbeli kalandját feloldó playsetet külön csomagban lehet beszerezni, és persze jó néhány szuperhős és szupergonosz figura csábítja költekezésre a játékosokat (vagy kínál megajándékozásukra lehetőséget).

Első hallásra barátságtalan lépésnek tűnik, hogy a kezdőkészletbe három helyett csupán egyetlen történet került. Az „Avangers torony” átlátszó szobrocskáját a platformra téve azonban hamar kiderül, hogy jóval kiadósabb, egy szabadon bebarangolható környezetben jó néhány küldetésből összeálló történetet kapunk, ami egymagában kínál annyi játékidőt, mint a Disney Infinity előző verziójának kezdőkészletével érkező három sztori összesen.

Arról persze ne feledkezzünk meg, hogy az Infinity célközönsége nem a sokat tapasztalt, magas ingerküszöbű hardcore gamerek, helyettük a legfiatalabb korosztály másfajta és szerényebb elvárásait hivatott kielégíteni. Ennek megfelelően nem csak a történet egyszerű és könnyen átlátható, de a játék mechanikája, irányítása és az elvégzendő feladatok sem jelentik a változatosság netovábbját. A harc az alap és a speciális támadás gombjának nyomkodásából áll, a küldetések is csak a helyszíneket variálva ismétlik az egyszerű feladatokat (ellenségektől megtisztítani vagy megvédeni, valamint elindítani vagy leállítani). Viszont könnyen elérhető a sikerélmény, a konzoljátékokkal még csak ismerkedő játékosoknak is.

A kiadósabb sztori, a sandbox jelleg és vele járó gyűjtögetős mellékfeladatok ellenére sem állíthatom, hogy a folytatásban az akciójáték mód került a Disney Infinity fókuszába. A lényeg továbbra is a szórakozás „végtelenségét” nyújtó ToyBox, amit az is jelez, hogy a küldetésekben a bónusz célokat teljesítve is feloldhatunk extrákat a saját játéktervező módban elérhető elemkészletbe. Végtelen lehetőségekről persze akkor sem beszélhetünk, ha minden kiegészítőként beszerezhető power-disket beszereztünk, és a playsetekben feloldható, meg a játék során gyűjtögetett energiáért megvásárolható építőelemet összegyűjtögettünk, de mint az a kezdőkészlethez mellékelt két „gyári”, meg a közösségi felületen más felhasználók által megosztott játékokat kipróbálva kiderült, igen kellemes változatosság tapasztalható. Némi gyakorlással egész helyre kis akció-, platform-, verseny-, ügyességi játékokat lehet összehozni. A ToyBoxban az első Disney Infinity-kiadás figuráit is lehet használni, sőt a csak kreativitásukat kiélni vágyó játékosokat egy Disney Originals névre hallgató, a Marvel féle szuperek helyett két mesehős figuráját tartalmazó kezdőkészlettel igyekeznek megszólítani.

A játékot kipróbálva hamar beigazolódott, hogy a legfiatalabb játékosokra gondolva fejlesztett történet, a cukira designolt szuperhőseivel, egyszerű játékmenetével és alacsony kihívást jelentő nehézségével még akkor sem nyújt kiemelkedő élményt, ha a figurákat szívesen elnézegetem a polcon sorakozó lemezek elé állítva. Ugyanakkor abban, hogy összedobáljak egy saját versenypályát, amin fél órán belül kisautókkal száguldozhattunk és lövöldözhettünk egymásra családtagjaimmal, jócskán találtam szórakozást.

Szülőként nézve a kezdőkészlet mellé további kiegészítő csomagok és figurák pénztárcaapasztó sorát kínálgató üzleti modellt felemás érzéseim vannak. Annak persze a világgazdaság egyenetlenségében gyökerező és minden másban is jelentkező okai vannak, hogy a máshol filléres tételnek számító figurák beszerzése egy átlagfizetésből gazdálkodó magyar család költségvetésében már számot tevő tétel lehet. Ezért a kezdőkészlethez mellékelt poszter hátán sorakozó figurák listája a végeláthatatlan költekezés vészharangját kongathatja meg. Ugyanakkor hasznos eszköz lehet arra, hogy a pénz használatát, a spórolás fogalmát éppen tanuló gyerekek elé számukra is igazán hívogató, de elérhető célt állíthasson a szülő, arra biztatva a csemetéjét, hogy zsebpénzéből gazdálkodja ki az éppen áhított figurára valót. Ráadásul a nagyszülők vagy a digitális tartalom terjesztés fogalmát nem ismerő rokonok is úgy érzik, valamit adnak az unokának karácsonyra, szülinapra vagy bármire, ha egy playsettel vagy figurával lephetik meg, amit be lehet csomagolni és masnival átkötni, nem úgy, mint egy DLC-kódot.

Értékelés: 7/10

Hozzászólások

Translate »