Oldal kiválasztása

Sacred 3 – Játékteszt

Sacred 3 – Játékteszt
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ancaria és a világ sorsa veszélybe került, minden eddiginél nagyobb fenyegetés közeledik és csak Ti, hősök állíthatjátok meg… Már ha egyáltalán eljuttok a kaland végére.

A Sacred 3-ról már született egy cikkünk, amit itt olvashattok el, de most már megtekinthettük egészében is a játékot. Az ott leírtakat nem szeretném még egyszer megismételni, inkább a teljes verzió pozitívumait vagy negatívumait emelném ki.

Pozitívumok

Egyszerűbb a jó dolgokkal kezdeni, mert nincs olyan sok belőle. A teljes verzióba bekerült a várva várt egér- és billentyűzettámogatás, az irányítás így gördülékennyé vált, viszont kontrollerrel még mindig könnyebb lesz az életünk. A látvány nem éppen kiemelkedő, de nem is nevezhető csúnyának, az effektek a helyükön vannak, és kellően színesre és látványosra sikerültek. A játék zenéje igazán élvezhető, és mindig tökéletesen passzol az adott szituációhoz. Lényegében ennyi pozitív dolog mondható el a végleges játékról.

:galeria:

Negatívumok

Most jön a hosszú lista, a végeláthatatlan rossz. Az átvezetők állóképesek, amivel még nem is lenne gond, viszont amikor meghalljuk a nagyon gyenge szinkront, onnantól az összkép már komoly csorbát szenved. Sajnos, hacsak ki nem kapcsoljuk, sűrűn kell majd hallgatnunk, és ami még rátesz egy lapáttal, az a nagyon gyenge poénözön, ami egy idő után szörnyen idegesítővé válik. A pályák a lehető leglineárisabbak, körbenézelődésre semmilyen lehetőségünk sem lesz. Az egyedüli, ami ment egy kicsit a helyzeten, az a pályák változatossága, de ez önmagában nagyon kevés.

Harcrendszerről beszélni felesleges, hiszen csak püföljük a gombokat, és ennyi, nincsenek kombók, csak a monoton harc. A feladatunk lényegében annyi, hogy öljünk meg mindent, ami mozog, és minden nagyobb pályán ott vár minket a boss. Ezek a főellenségek a lehető legötlettelenebb megvalósítást kapták, folyton ugyanazt a 2-3 csapást váltogatják.

Ami pedig teljesen kiborított minket, az maga a fejlesztőgárda, ugyanis annyira hülyének nézik a játékost, hogy még az első pálya után is a képünkbe kapjuk a tutorialtippeket, hogy biztosan ne felejtsük el, hogy a zöld ládából életet szerezhetünk. Karaktergenerálás nincs, összeszedhető felszerelés úgyszintén nincs, és még a karakterfejlesztés is egyirányú. Sajnos még egy jó történet sincs mögötte, csak a szokásos kliséhalmaz, hogy jön a gonosz, mi pedig megmentjük a világot. 

Összegzés

Senkinek sem ajánlom a játékot, főleg, hogy teljes árat kérnek el érte. Semmi szerethető nincs benne, és még a játék sem igazán akarja, hogy szeressék, hiszen mindenhol csak hátráltatni próbálja a játékost. A készítők lehető legötlettelenebb elemeket egymásra dobálták, és ezt összegyúrva megszületett a Sacred 3.

Értékelés: 4/10

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »