Oldal kiválasztása

Guild Wars 2 – Bétateszt

Guild Wars 2 – Bétateszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kipróbáltuk a Guild Wars 2 béta változatát, hogy megbizonyosodjunk az idei esztendő egyik legjobban várt MMO-jának milyenségéről!

 

Amikor 2005-ben az ArenaNet csapata elkészítette a Guild Wars című MMO-t, a játékvilágot – elsősorban a World of Warcraftnak köszönhetően – már megfertőzte az új trend. A kétezres évek közepén ugyanis a legtöbb fejlesztőcsapat elhatározta, hogy online szerepjáték fejlesztésébe fog, ám csak nagyon keveseknek sikerült olyan szintű alkotást készíteniük, mint amilyen az NCsoft által felkarolt Guild Wars volt. A játék ugyanis képes volt egyediséget felmutatni a legtöbb akkori címmel ellentétben, amelyek jobb híján csak klónokként jelentek meg a piacon, az ArenaNet azonban ki akart tűnni a tömegből, és amikor 2007-ben bejelentették, hogy egy folytatáson törik a fejüket, hasonló célok vezérelték őket. Ugyan öt esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy saját bőrünkön is megtapasztalhassuk az egyébként valamikori Blizzard fejlesztőkből megalakult csapat legújabb alkotását, de azt már az első percek után nyugtázni tudtuk, hogy az egyedi ötletek és a forradalmi megvalósítás a legnagyobb érdemei lesznek a Guild Wars 2-nek.

 

Az elmúlt hétvégén rendben lezajlott béta tesztek alatt három faj (Human, Norn és Charr) oldalán csaphattunk bele a történetbe, amelynek az első 20 pályáját érhettük el, míg megalkotott karakterünkkel 30-as szintig fejlődhettünk. Mindez bőven elegendőnek tűnt ahhoz, hogy már most határozottan kijelentsük, a Guild Wars 2 – jelenjen meg bármikor is a jövőben – hosszú évekre meg fogja majd határozni az MMO stílust, hiszen ennyire iránymutató cím alighanem az első World of Warcraft óta nem született. (A Star Wars: The Old Republic még határeset!) A műfaj mai képviselőinek kilencven százalékánál ugyanis rendkívül hangsúlyos szerepet kap a minél gyorsabb szintfejlődés, a felesleges, egy kaptafára épülő küldetések, valamint az a tény, hogy a fejlesztők csak a mielőbbi meggazdagodás érdekében csapnak bele egy újabb MMO fejlesztésébe. A játékosok igényei, vágyai és a fanatizmus így olyannyira háttérbe szorultak, hogy jobbára csak a nagyobb projektek esetében érezhettük azt a múltban – TERA, Star Wars: The Old Republic és így tovább –, hogy a készítők legalább megpróbálnak kitörni a mesterséges határok közül. A Guild Wars 2 azonban már a béta tesztek alapján is bemutatta, hogy nem csak megpróbálja a lehetetlent, hanem garantáltan túl is fogja szárnyalni azt!

 

A játék első ízben biztosan a küllemével és a készítők által megalkotott csodálatos világával fogja elkápráztatni azokat, akik ráveszik majd magukat a kipróbálásra. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ennyire csodálatos, összetett, berendezett és kellemes hangulatú fantáziavilág nem mostanában került megalkotásra egyetlen MMO-ban sem. A World of Warcraft ehhez képest kihalt, unalmas és szürke flash játéknak tekinthető csupán, de a nemrégiben megjelent TERA is csak kispályás lehet a Guild Wars 2 mellett, amelyben bárhol is járunk, egy igazán mozgalmas világot fogunk megismerni, ami főleg a városokra lesz igaz. Mivel a karaktergenerálás és egyéb ehhez kapcsolódó jellemzők megmaradtak az előző részből már jól ismert vonalon, ezért ebbe felesleges jobban belefolynunk, ugyanakkor a játék mögé felépített mechanizmussal minden MMO rajongónak kötelező megismerkednie, hiszen ilyen szisztémát még egyetlen alkotás sem alkalmazott a múltban. A kulcsszó ebben az esetben a dinamizmus lesz, ami valóban olyan élővé és lélegzővé teszi az egész fantáziavilágot, amilyent eddig még hagyományos szerepjátékokban sem láthattunk. A dinamika és a rugalmas alkalmazkodás ugyanis a Guild Wars 2 minden momentumára igaz lesz.

 

Itt van rögtön a küldetésrendszer! A fő történeti szál esetében a hagyományos megoldással találkoztunk a béta ideje alatt, magyarán egy adott NPC-hez odalépve vehettük fel a sztorihoz kapcsolódó feladatokat, ám ezek mellett rengeteg olyan opcionális küldetés is volt, amelyek csak akkor aktiválódtak, ha egy másik megbízás feloldotta őket, netán az óriási világban barangolva a közelükbe értünk. Mivel a napszakok is dinamikusan változnak, ezért a legtöbb ilyen felvehető feladatot csak egy bizonyos időintervallumban érhetjük el az adott helyszínen, ennek köszönhetően bárhol és bármikor áthaladunk egy ismeretlen területen, ott bármikor újabb kalandokba bonyolódhatunk, amit – ha vannak körülöttünk még emberek – akár csapatban is megoldhatunk. A legjobb azonban, hogy ezek a dinamikus küldetések minden esetben rendkívül izgalmasak lesznek! A Guild Wars 2-ben ugyanis végre elfelejthetjük az ismétlődéseket és az olyan megbízásokat, amikor bizonyos számú szörny elpusztításával, netán egy meghatározott mennyiségű növény begyűjtésével szerezhettünk tapasztalati pontokat. Nyilván az ArenaNet nem akart teljes mértékben megszabadulni az efféle feladatoktól, de jó hír, hogy ezek – a béta alapján – maximum a küldetések 10-15 százalékát fogják kitenni, így sem ismétlődés, sem az úgynevezett „grindolás” nem lesz jellemző a játékra.

 

Szintén a dinamizmushoz kapcsolódik még az automatikus skálázás opciója is. Ez annyit takar, hogy amennyiben egy a fentiekben emlegetett opcionális küldetést csak húszas szinten veszünk észre, de az a feladat éppen az ötös szintű karaktereknek szól, akkor is képes lesz megfelelő kihívást nyújtani számunkra. Ezt a fejlesztők úgy érték el, hogy mihelyt felvesszük az adott küldetést, hősünk azonnal degradálódik az adott szintre – példánk esetében ötösre –, így a misszióban az adott fokozat életerejével és tulajdonságával fog küzdeni addig, amíg véget nem ér a megbízatás. Ez az automatikus dinamizálás egyébiránt a játék számtalan pontján tetten érhető volt a béták ideje alatt, így például az ellenséges NPC-k erejében is megmutatkozott, ha például egy adott csoportot egyedül rohantunk le, gyengébbek voltak, de ha öten voltunk, ők is megerősödtek, összetettebb támadásokat alkalmaztak és így tovább. Alighanem ez a szisztéma az egyik legjobb újdonság, ami az utóbbi években megjelent a stílusban, de mindezek mellett az ArenaNet még számtalan olyan apró újdonsággal állt elő, amelyek többségét kipróbáltuk ugyan a béta során, de felsorolás szintjén legalább három cikket meg lehetne tölteni velük.

 

Természetesen néhány apró, de komolyabb módosulás mellett még nem mehetünk el szó nélkül, ilyen például a közlekedés leegyszerűsítése, amelynek köszönhetően némi pénzmag ellenében bármikor és bárhová elutazhatunk, nem kell unalmas sétákat tennünk a már felfedezett tájakon, de a dinamikus világ miatt legalább egyszer érdemes lesz átnézni alaposabban is az adott területet. Szintén nagyon jó ötletnek tartottam azt a lehetőséget, hogy amennyiben egy csata közben alulmaradunk egy ellenféllel szemben, az nem jelenti rögtön azt, hogy vége is a játéknak, illetve felszerelésünk vagy pénzünk egy részét elvesztve az egyik központi helyszínen éledünk újjá. A gyógyításra ugyanis az összes Guild Wars 2 karakter képes lesz, illetve egy olyan képességgel is megjutalmazták őket a készítők, amelynek segítségével a földre kerülést követően fel tudják éleszteni magukat, így lehetőségük lesz elhagyni a csatateret, hogy egy gyors regenerációt követően ismét folytathassák a harcokat. Ha ez a lehetőség nem dobogtatja meg a szívét egyetlen MMO játékosnak sem, akkor feltehetően már semmi. A legfontosabb ugyanakkor mégis az, hogy aki annak idején ismerte és szerette a Guild Wars első részét, illetve a kiegészítőket, az rögtön kiismeri majd magát a játékban, hiszen annak alapját használták fel a készítők, akik mindemellett arra törekedtek, hogy egy olyan világot és koncepciót alkossanak meg a folytatásban, amely ugyan egy virtuális világ, de a legtöbben jól érezzék magukat benne. Így egy letisztult, túl sok forradalmi opcióval nem rendelkező kezelőfelület mellett az elődhöz képest némileg átalakított fejlődési rendszer, valamint egy szokványos harcrendszer is fogad majd minket.

 

Nyilván még rengeteg apróságot fel lehetne sorolni a béta teszt alapján a Guild Wars 2 mérlegének pozitív nyelvére – többek között a víz alatti harcokat és azt a tulajdonságot, hogy soha, semmire sem kell várnunk a közösségi élményekkel kapcsolatban –, a helyzet viszont az, hogy ezzel szemben nem tudnánk szinte egyetlen olyan momentumot sem kiemelni, amivel nem tudtunk szimpatizálni a tesztek során. Nyilván akadnak apróságok, így a nagyobb számú összecsapások esetében megtapasztalható káosz vagy a kisebb bugok, de mivel egyelőre csak egy bétáról beszélünk, ezek még nem nevezhetők hibának. A játékmenet mechanizmusa pedig ezzel ellentétben igencsak rendben volt, az újdonságok valódi újdonságoknak nevezhetők, az élmény pedig – előzetes ide vagy oda, így is – egy életre szólt. Ha eddig bizonytalannak érezted magad a Guild Wars 2-vel kapcsolatban, a fenti sorok remélhetőleg meggyőztek arról, hogy amennyiben valami, akkor az ArenaNet legújabb alkotása képes lesz maradandót alkotni az MMO műfajban és egy hatalmas sziklát hajítani abba a bizonyos állóvízbe.

Translate »