Oldal kiválasztása

Az acélember – Filmkritika

Az acélember – Filmkritika

Ami sikerült Batmannek, az csak részben jött össze Supermannek. Az acélember felemás érzéseket kelt az emberben, de ez csakis annak köszönhető, hogy a premier előtti előzetesekkel csúfosan megvezettek minket.

Az acélember elsöprő sikeréhez minden adott volt. Christopher Nolan Sötét lovag trilógiája egyértelműen megszabta azt az irányt, amit a DC Comics képregényhőseire építkezve filmvásznon viszont akarunk látni. Sötét, komor, realista ábrázolásmód, s bár ez homlokegyenest szembemegy a Marvel lazáskodó, fiatalos megközelítésével, Batman sikere kiválóan rávilágított, működik ez a fajta aspektus is. Nem is lehetett kérdéses, hogy a DC univerzum másik legismertebb szuperhőse, Superman mozis visszatérése milyen gondolatok mentén szülessen meg. Az előzetesek biztatóak voltak, egyértelműen arra játszottak rá, hogy az Acélembernek megismerhetjük az emberi oldalát, megismerhetjük, hogyan próbál meg beilleszkedni egy olyan világba, ahol egyértelműen kivülálló, hogyan tudja magát elfogadtatni, s hogyan tud megbirkózni azzal a feladattal, s örökséggel, amit vér szerinti apja, Jor-El tűzött ki neki.

A film azonban csak nagyon felületesen érinti ezeket a kérdésköröket, s nem ad igazán alapot a karakter fejlődésének. David S. Goyer hányaveti módon veti fel a figura (sőt, figurák) motivációit, és visszaemlékezések formájában próbálja meg elmélyíteni főhőse jellemének fejlődését. Egyszerűen képtelen megfelelően ábrázolni főhőse belső konfliktusait, ennek megfelelően pedig nem tud mit kezdeni Superman/Clark Kent érzelmi vetületeivel. Ami pedig eközött történik, az tulajdonképpen egy non-stop hullámvasút, aminek már az első percében a tetőpontján találod magad. A kriptoni nyitóképek, a háttérsztori megalapozásának kiváló felütést adnak, bár Zack Snyder ezúttal se tudta visszafogni megalomániáját. Cserébe viszont lemondott idegesítő stílusjegyeiról, így Az acélember ugyan látványos, de a teljesen visszafogott látványvilággal bír, ami a maga nemében egészen megkapó tud lenni, az akció pedig pont olyan monumentális, mint amit a Földön sebezhetetlennek hitt "félistenek" csatájakor elvár az ember (A Bosszúállók New York-i pusztítása kismiska ahhoz képest, amit Az acélemberben látni fogtok).

Tényleg minden együtt volt ahhoz, hogy ebből minden idők legmonumentálisabb, legjobb és legszórakoztatóbb szuperhős mozija jöjjön össze. Azonban a két teljesen eltérő nevelési elveket valló apa (Kevin Costner és Russell Crowe), Zod szerepében Michael Shannon, Henry Cavill, mint Superman, Hans Zimmer magasztos szólamai, az elképesztő látvány és Nolan jelenléte is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy úgy emlékezzünk majd erre a rebootra, mint anno a Batman: Kezdődikre. A hiba azonban részben az én készülékemben van. Mert, ha nem az előzetesek alapján támasztott elvásárok szerint ülök be a moziba, akkor most lehet nem lennék ennyire csalódott.

Értékelés: 6/10

Translate »