Final Fantasy XIII-2 – Játékteszt
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Nem éppen hálás szerep tesztelni a legújabb FF-részt, ugyanis attól függően, hogy éppen honnan nézzük, teljesen másképp lehet értékelni a Square Enix játékát. Aki játszott az előző részével, az pozitív változásokat fog tapasztalni, aki viszont a korábbi epizódokból indul ki, könnyen az ellenkezőjét tapasztalhatja.
A Final Fantasy XIII-2 sok játékos véleménye szerint azért készült el, hogy korrigálja a FF XIII hibáit. Az előző epizód ugyanis számos játékosban elég negatív élményeket hagyott, elsődlegesen a linearitása miatt, noha számos más aspektusát, például a harcrendszert mindenki méltatta. A japánok természetesen fittyet hánytak az európai véleményekre, és ott rögtön kasszasiker lett a játékból, ráadásul szinte minden magazinuknál csillagos ötösre végzett, miközben az Edge magazin 10 pontból csak 5-öt ítélt neki. Nehéz megállapítani, hogy kinek volt igaza, de az jól látszott, hogy az európai játékosoknak egy sokkal nyitottabb világra van igényük, hiszen a legtöbb európai fejlesztés ebbe az irányba (azaz a sandbox megközelítés felé) tart.
A második részként megjelent folytatás tehát megpróbált ebbe az irányba nyitni. Ez részben sikerült is, hiszen most már szabadon barangolhatjuk be a térképet, sőt, az ellenfelek is teljesen véletlenszerűen jelennek meg rajta, ám sajnos hátulütőkkel is kell számolnunk. Hogy mi szenvedett csorbát? Pont az, amiben az előző rész a legerősebb volt: a történet. Kaptunk mellékküldetéseket, valamint egy halom NPC-t, akikkel cseveghetünk a semmiről, ám cserébe néha lehetetlen követni a játék történeti fonalát, amin az időutazgatás csak tovább ront. Az Edge természetesen nem volt rest rámutatni a hiányosságaira, többek között arra is, hogy a nyitott világ nem is annyira nyitott, és hogy a harcrendszer automatikus változatával (auto-battle) szinte lehetetlen veszíteni az ellenfelekkel szemben, és legrosszabb esetben is csak kicsit tart tovább a harc. A verdikt? 5 pont a 10-ből. Déjá vu…
Mindezek után nehéz saját véleményt alkotni, mert lássuk be, valahol mindenkinek igaza van. Ha az FF csupán egy lineáris, körökre osztott harcokkal megtüzdelt történetmesélésből állna, amit 20 óra alatt végig lehet nyomni, valószínűleg nem szerezett volna akkora rajongótábort magának világszerte. Főleg, hogy a stílusát tekintve is lassan lehetetlen megmondani, hogy európaiaknak próbálják meg eladni a mangát, vagy a japánokat próbálják rászoktatni az európaibb karakterekre – a két kultúra ugyanis jó pár éve elkezdett egybemosódni a FF-részekben. Az eredeti elképzelés tehát semmiképpen sem volt nyerő. A második rész viszont annyira kuszává válik helyenként, hogy ha valaki csak ezt az epizódot látja első FF-élményeként, tuti nem igazodik ki azon, ki kicsoda, mi történik és miért, és egyébként is, mi a fenéért kell körökre osztott harcokban megküzdeni óriási kaktuszokkal, különféle kedves kis erdei állatokkal és Pikachu-utánzatokkal. Igazán ráférne a Final Fantasy franchise-ra, ha a Rocksteady (a Batman Arkham City fejlesztője) kézbe venné egy kicsit – lehet, hogy a végeredmény kevésbé lenne japán, de az biztos, hogy a játékélmény és a sztori miatt senki sem siránkozna utána.
Mivel nehéz eldönteni, kinek is van igaza, próbáljunk meg kiindulni a saját pozitív tapasztalatainkból. A játék grafikája önmagában szép. Lehetne szebb is, de az az óriási tartalom, ami megtalálható benne, helyenként egyszerűen csak szép, máskor pedig lehengerlően gyönyörű, így ezen a téren nem panaszkodhatunk. Mindezt számos órán keresztül élvezhetjük, hiszen 35-40 órányi játékidő alapból benne lakozik a legújabb részben, ami igencsak jónak számít – ritkán találkozunk olyan játékkal, amit egy hétig kell intenzíven tesztelni ahhoz, hogy teljes képet kapjunk róla, és a történet végére járjunk. Az eseményeket és a karaktereket követni viszont elég nehéz, ám ha elfogadjuk, hogy ez csak egy "szokásos japán stílusú játék", akkor ezen is felül lehet emelkedni. Akinek ez nem megy, annak nem érdemes próbálkozni az FF világával.
A hangeffektusok, a szinkronhangok és a zenék teljesen a helyükön vannak, itt a megszokott FF-minőséget kapjuk, azaz csakis a legjobbat. A harcrendszer a kezdő játékosok számára teljesen ideális, ugyanis az automatikus csatározásokkal nagyban leegyszerűsödik az amúgy az újoncok számára elsőre kissé követhetetlen harc, aki pedig már ismerős ebben a rendszerben (ATB), annak lehetősége nyílik testre szabni a támadásait – bár sokszor ennek értelme nincs, mivel az automatikus harccal az átlagos ellenfeleket egyszerűen legyőzhetjük, feltéve, hogy jókor váltunk paradigmát, avagy harcstílust. A boss fightok természetesen keményebb diók, és itt jól kell majd megválogatnunk, hogy mikor mit alkalmazunk, ugyanis nem csak az ellenfelek mérete nagy, de a ránk mért ütésük ereje is. Ezek pedig bizonyos mértékben kárpótolnak minket az átlagos küzdelmek egyszerűségéért.
Hogy pozitívum-e vagy éppen negatívum, hogy két karakterrel lehet küzdeni, akiket egy befogott állatka egészít ki – aki azon túl, hogy magasabb szintre fejleszthető, saját speciális támadással is rendelkezik -, az egyéni elbírálás kérdése. Nekem speciel a Pikachu-utánzatok nagyon nem jöttek be, de könnyen el tudom képzelni, hogy a sorozat rajongói imádják ezeket a kis lényeket és az idétlen hangeffektjeiket. Mondjuk az tény, hogy a harc kicsit összetettebb lenne több karakterrel (4 vagy 5 lenne az ideális szám), de mivel egyszerre úgyis csak egy fő karaktert irányíthatunk, a többit pedig a mesterséges intelligenciára kell bíznunk, így a hárommal is ki lehet békülni. A helyzet ugyanaz a harccal, mint a történettel és a világgal – ha ráhangolódik a játékos, akkor nagy élmény, ha nem, akkor sajnos így jártál.
Most valahogy összegeznem kellene a fentieket, ám ez nem egyszerű feladat. Megéri-e mindezek után belevágni a FF XIII-2 végigjátszásába? Azt hiszem, ez könnyen kideríthető a demó kipróbálásával. Ha annak a hangulata megfog, akkor igen. Hiszen a csodálatos világ, az izgalmas boss fightok és a több tíz órányi játékidő elegendő értékkel szolgálnak ahhoz, hogy felül lehessen emelkedni a hiányosságokon. Ha a demó alapján viszont rájössz, hogy ez nem neked való, akkor nem érdemes belefognod a teljes játék végigjátszásába, főleg akkor nem, ha amúgy a FF világa ismeretlen a számodra, hiszen nem ez az epizód lesz, ahol felveheted a cselekmény fonalát, sőt, inkább csak jobban bele fogsz zavarodni az eseményekbe.
Ideje lenne, hogy a Square Enix eldöntse, szeretne-e nyitni az európai piacra, vagy csak a japánoknak készíti a sorozatot, ugyanis ezek a hibrid jellemzők nagyon nem tesznek jót a franchise hírnevének – hiába készítenek bizonyos szempontból kiemelkedő folytatásokat, ha az ennyire megosztja a játékosokat. Mindezeket figyelembe véve az értékelésünk átlagolás útján született, mivel nem érezzük azt, hogy a japánok feltétlen és korlátlan rajongása igazolható lenne Európában, ám azzal sem értünk egyet, hogy csupán 5 pontos értékelést érdemelne egy ennyire kidolgozott és tartalomban gazdag játék – noha biztosan sokan vannak, akik 10 perc játék után inkább keresnek valami más elfoglaltságot, mert nem találják szájuk íze szerintinek az FF XIII-2-t.
Értékelés: 7/10
