Oldal kiválasztása

Rift – Játékteszt

Rift – Játékteszt
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A napokban a boltokba került a Trion Worlds új MMORPG-je, a Rift, amelyet a készítők úgy harangoztak be, mint a játékot, ami jó eséllyel indul, hogy megreformálja a műfajt. Utánajártunk, hogy a reklámszövegek mennyire felelnek meg a valóságnak.

Amikor először hallottunk a programról, az még Heroes of Telara cím alatt futott, és az alapkoncepció elhalálozott hősökről szólt, akik számára Telara jelentette a túlvilágot. Ahogy kezdett kialakulni egy pontos elképzelés a fejlesztőkben arról, mit is szeretnének igazán megvalósítani játékukban, a cím Rift: Planes of Telara lett, s mire eljutottunk napjainkig és ezzel a program végleges megjelenéséig, annak neve is teljesen letisztult, és nemes egyszerűséggel pusztán Riftként látott napvilágot.

 

Hogy pontosan mit is takar a Trion Worlds hányatott sorsú címe? Nos, a Rift a fejlesztőcsapat új MMORPG-je, amiben a játékosok Telara csodálatos világában találják magukat, mint frissen feltámasztott hősök, akiket azért hívtak újra életre, hogy megmentsék ezt a világot a totális pusztulástól és káosztól. A zűrzavar okozói pedig a címben szereplő szakadások, pontosabban a rajtuk keresztül Telarába özönlő lények, akik eredetileg párhuzamos világok lakói.

 

Telarában két nagy frakcióba tömörülnek az itt élők. Az őrzők (Gurdians) az istenek kegyeltjei, a régi értékek védelmezői. Velük szemben a tagadók állnak (Defiants), akik az istenektől és a régi idők babonáitól már igencsak eltávolodtak, és ezek helyett a technika erejére támaszkodnak.

 

A Rift a mostani piacvezető MMO-któl eltérően nem rendelkezik előzményekkel, ezért a felvezető részben igen nagy hangsúlyt fektet a világ és annak lakóinak bemutatására. Egyik fél játékosai sem a jelenben kezdik telarai pályafutásukat. Az őrzők története a kaotikus múltban veszi kezdetét, míg a tagadókat választó játékos a borzasztó jövőt látja először, amikor a világ már a pusztulás szélén áll, s mivel a helyzet egyedüli megoldása a jelenben lehetséges, hőseink kénytelenek átlépni az idő korlátain, és tulajdonképpen ezzel kezdődik az igazi kaland.

 

No, de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen ez az oktató rész, ami megismertet minket a játék alapvető mechanizmusaival. Kezdjük a harcrendszerrel, mivel ez az a pont, amiben a Rift egy fikarcnyit sem újít. Ez így önmagában akár rosszul is hangozhat, hiszen voltak olyan próbálkozók a műfajban, akik a harcok megreformálásával próbáltak új ízt vinni játékukba, mint az Age of Conan a sajátos kivégzési mozdulataival, vagy az Aion a kibővített mozgási lehetőségekkel, és ezekhez képest a Rift harcrendszerében semmi olyat nem találunk, amit korábban ne láttunk volna valahol. A recept egyszerű, fejlődéssel új képességeket szerzünk, amiket gyorsbillentyűkhöz rendelhetünk, és amikor ellenfelekkel találkozunk, addig spammelhetjük különböző képességeinket és egyéb csapásainkat, amíg a manánk bírja, illetve amíg az aktuális delikvenst jobb belátásra nem bírjuk. Ezenfelül a kezelőfelület is azonnal ismerős lesz mindenkinek, aki látott már MMO-t mozgásban, és ebben rejlik a dolog varázsa, ugyanis a Rift az első perctől ismerősnek hat, viszont egy pillanatig sem unalmas.

 

Az első szembetűnő újítás a karakterosztályok kezelése. Lévén itt feltámasztott hősökről van szó, a játék igen sajátos kifejezéseket használ az egyébként már ismerős fogalmakra. Így például a fő karakterarchetípusok „calling” (hívás) néven futnak. Ezekből van összesen négy (Warrior, Cleric, Rouge és Mage), és ezeken belül találunk nyolc-nyolc alosztályt, a játék szóhasználatával „soul”-t, vagyis lelket (Warrior: Champion, Rever, Paladin, Warlord, Paragon, Riftblade, Void Knight és Beastmaster; Cleric: Purifier, Inquisitor, Sentinel, Jusicar, Shaman, Warden, Druid és Cabalist; Rouge: Nightblade, Ranger, Blade Dancer, Assassin, Riftstalker, Marksman, Saboteur és Bard; Mage: Elementalist, Warlock, Pyromancer, Storm Caller, Archon, Necromancer, Dominator és Chloromancer). Kezdéskor a választott archetípus nyolc hívása közül kell választanunk egyet, és értelemszerűen szintlépésekkor ezt fejlesztjük. A dolog érdekessége ott kezdődik, hogy ahogy fejlődünk, először kettő, majd maximális szinten három „soul tree” (képességlánc/skill tree) áll majd rendelkezésünkre párhuzamosan, ami hibrid karakterek összeállítását teszi lehetővé. Továbbá a Rift a már így is elég komoly szabadságfokot még azzal is megfejeli, hogy a megfelelő helyen – és persze a megfelelő összegért – a játékos kedve szerint újraoszthatja lelkeit, ezáltal meglévő karakterét teljesen új tulajdonságokkal ruházhatja fel.

 

A questek – legalábbis a játék első néhány órájában – nem sok újdonsággal szolgálnak. Alapvetően a szerezd meg ezt, öld meg azt és a rombold le emezt különböző variánsaival van dolgunk, és nem mellékesen sűrűn előfordul, hogy egy füst alatt több küldetést is teljesíteni tudunk, ezáltal a kezdeti fejlődés senkinek nem jelent majd különösebb gondot. A küldetésekért kapott jutalom lehet arany, felszerelés, különféle varázsitalok, de kaphatunk akár Planarite-ot is, ami a játékban egy sajátos valuta, amit a szakadások bezárásáért is lehet szerezni.

 

Bár maguk a feladatok nem túl változatosak, küldetéstípusból akad egy pár. Így találunk a tárgykeresgélős küldetések mellett PvP-re épülő feladatokat, craftolós küldetést, amikor speciális tárgyakat kell elkészítenünk és leszállítanunk egyes NPC-knek, és a legérdekesebbek a guild questek, amik olyan mérvű kihívások, hogy teljesítéséhez az egész guild összjátékára van szükség, de cserébe a jutalom mindenkinek egyformán jár.

 

És most érkeztünk el a Rift központi eleméhez, a névadó szakadásokhoz. Ezek tulajdonképpen párhuzamos világokból nyíló kapuk, amelyeken keresztül a külső birodalmak erői igyekszenek megszállni Telara földjét. Az igazi csavar ott van a dologban, hogy ezek a portálok teljesen véletlenszerűen nyílnak meg, ezáltal sokszor erősen megnehezítik az egyéb questek teljesítését. Egy-egy rift környékén az egész világ megváltozik, az éppen támadó külső világ függvényében (a tűz birodalma mindent feléget, a halál mindent elsorvaszt, az élettel burjánzó növények jönnek és így tovább), és ez mindig egy instant alkalom nagyszabású PvE küzdelmekre, ugyanis a játék minden szakadás alkalmával felkínálja a lehetőséget arra, hogy az aktuálisan a közelben tartózkodó egyéb játékosokkal csapatba verődjünk, és közösen próbáljuk bezárni a kaput. Ez ugyanis valahol közös érdek, hiszen ha nem zárjuk be ezeket a kis kapukat, hamarosan hídfőállásokká alakulnak, ahonnan már komolyabb hordák indulnak portyára és ezeket már nem olyan egyszerű visszaverni sem. Ugyanakkor tekintve, hogy a két oldal nem azonos módon viszonyul a kapukhoz, és ugyebár egymást sem kedvelik különösképpen, az ilyen alkalmak mindig magukban hordozzák a PvP ütközetek lehetőségét is. Röviden összefoglalva, nem hiába erről nevezték el a játékot, és bár lehetőségünk van normál instákra is, a riftek jelentik az egész dolog esszenciáját, már csak a kiszámíthatatlanságuk miatt is.

 

A Rift technikai szempontból is kifejezetten impozáns darab. Először is gyönyörű, MMO létére könnyedén felveszi a versenyt a hagyományos RPG-kkel, ráadásul mindezt akadás- és lagmentesen teszi, még akkor is, ha egyes inváziók alkalmával rengeteg NPC és játékos verődik össze.

 

Összefoglalva: a Rift egy jól átgondolt és kellően érdekes karakterfejlődési rendszert kínál, ami mellesleg szokatlanul nagy szabadságot nyújt a játékosnak, és bár az alapvető játékmenet a legjobbaktól átvett (tehát közel sem új) darálásból és lootolásból áll, a véletlenszerűen megnyíló riftek teljesen kiszámíthatatlanná teszik a játékélményt és nem mellékesen a játék legszebb pillanatait nyújtják a spontán szerveződő csapatokkal és a rengeteg szörnnyel. Mindezt gyönyörű látvánnyal és stabil szerverekkel támogatja a Trion, úgyhogy minden MMO-rajongó bátran tehet a Rifttel egy próbát, és bár a fanatikus WoW-hívőket biztosan nem fogja meggyőzni, a Trion alkotásának jó esélyei vannak arra, hogy rövid időn belül egy igen masszív táborra tegyen szert.

 

Értékelés (az alapján, amit eddig láttunk): 9/10

Translate »