Az egyik PlayStation-fókuszú angol magazin munkatársa a Rockstarnál megtekinthette a Grand Theft Auto V fél órás bemutatóját, az ott szerzett élményeket pedig nem tudta magában tartani.

A NowGamer honlapján olvasható méretes beszámoló a következő, eddig meg nem erősített részleteket tartalmazza:

 

  • A játék valóban Los Santos-ban játszódik, és a GTA V maximálisan kihasználja majd a mai konzolok képességeit, gyakorlatilag a jelenlegi generáció határait feszegeti majd a Rockstar az új résszel. Ennek megfelelően Los Santos négyszer nagyobb lesz, mint a GTA IV helyszíne, Liberty City, és rengeteg környező helyszínt is meglátogathatunk, mint például farmokat, tengerpartot, erdőket, mezőket, mezőgazdasági területeket, gyárakat. Az informátor által látott bemutatóban állítólag a főhős (aki egyébként egy 30-as "afro-amerikai") 15 percig autózott Los Santos-ból az egyik erdőbe.
  • A beszámolóból kiderül, hogy hihetetlenül élettel teli az egész játék, az egyik farmon például közel száz NPC dolgozik, teljesen eltérő feladatokat végeznek, az erdők szépsége pedig simán felülmúlja a Red Dead Redemptionben látottakat. Táborozó emberek, kempingezők, tábortűz körül bulizó NPC-k, természetben motorozók töltik meg a vidéket. A víz, a növények, a fák mind gyönyörűek.
  • Megváltozik a lövöldözés mechanikája, és új amiációkat kap a mászás, vezetés, gurulás és egyéb mozgások.
  • Több megmászható objektum lesz a játékban, hegyek, létrák stb.
  • Az NPC-k mellett állatok is lesznek a GTA V-ben, egészen a kutyától kezdve a marhán át, tényleg mindenféle fajba belebotlunk.
  • Lesznek különféle, vezethető repülők, melyekket akár épületeknek is vezethetjük.
  • A hatalmas külső terek mellett belső helyszíneket is meglátogatunk majd, mint például bevásárlóközpontot, iskolai kampuszt, rendőrállomást, kórházat, illetve az egész várost behálózó csatornarendszert, ahol állítólag egy jet-skis, üldözős küldetésben is részünk lesz.
  • Nem csak a vidéki helyszínek, de a város is tele van NPC-kkel. A városlakók sportolnak, az utcán veszekednek, vásárolnak, autót mosnak, szerelik a házuk kerítését, költöznek, pakolnak a kocsijaikba.
  • A saját autóinkat tuningolhatjuk, a sérüléseket pedig javíthatjuk, sőt, a benzinkútaknál tankolhatunk is majd.
  • A randizás ezúttal kimarad a játékból. Lesz nálunk mobiltelefon, de azon keresztül csak azoktól vehetjük fel a küldetéseket, akikkel korábban már találkoztunk.
  • A fegyverarzenál széles skálán fog mozogni, de az utcáról felszedhető tárgyakat is használhatjuk majd. Los Santos-ban lesz majd egy múzeum, ahonnan régi csúzlikat vehetünk "kölcsön".
  • Bizonyos minijátékok (darts, bowling) kikerülnek az ötödik részből, viszont lehetőségünk lesz kosarazni, szkanderozni, gyúrni, szerencsejátékot játszani, pénzért illegális bunyóban részt venni, de akár triatlonozhatsz, evezhetsz, sziklát mászhatsz, ejtőernyőzhetsz is.
  • Lesz korlátozott karaktergenerálásra lehetőség, így meghatározhatjuk a ruházatot és a testalkatot.
  • Nincsenek gyerkőcök a játékban és az NPC-ket akár élőpajzsként használhatjuk lövöldözések közben.
  • Visszatérnek a betörések, bankrablások, de csak küldetések formájában.
  • Meneküléskor elbarikádozhatjuk az épületek bejáratait. Erre szükségünk is lesz, mert a rendőrök komoly fejlődésen estek át. Füstgránátot, könnygázt, kutyákat és rohamfelszerelést használnak. Betörik a ház ajtaját, ahová elbújtál.
  • Fejleszthetők lesznek karakterünk képességei, ahogy a fegyverek is, sőt, akár saját csúzlit is készíthetünk.
  • Időjárás-rendszer

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás