Oldal kiválasztása

King Arthur: Fallen Champions – Játékteszt

King Arthur: Fallen Champions – Játékteszt
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hazai fejlesztésű King Arthur legújabb kiegészítője elvarrja az első epizód szálait és előkészíti a terepet a folytatáshoz.

Ha manapság szóba kerül a magyarországi játékfejlesztés, akkor a legtöbben a King Arthur névre asszociálnak, köszönhetően a Neocore Games csapatának, akik képesek voltak egy olyan minőségi alkotással előállni, amellyel nem csak az itthoni fanatikusokat, hanem a külföldieket is sikerült meggyőzniük. Honfitársaink ugyanis képesek voltak előállni egy olyan, alapjaiban a körökre osztott, ámde a harcok esetében a valós idejű stratégiákra hajazó videojátékkal, amely komoly szerepjátékos éllel is rendelkezett, nem mellesleg pedig az egyik legszínesebb mitológiai világból, az Artúr király mondakörből merítette történetét. A 2009-ben megjelent alapjáték után több kisebb letölthető tartalom mellett két komolyabb kiegészítőt is kapott a program – The Saxons, The Druids –, azonban néhány héten belül hamarosan a boltokba kerül egy újabb bővítmény, amely arra hivatott, hogy történetileg összekösse az első és a már javában fejlesztés alatt álló második epizód cselekményét.

 

Aki azt hiszi, hogy a Fallen Champions alcímmel rendelkező kiegészítőben a fejlesztők ismét a korábban megismert koncepciót és játékmenetet alkalmazták, az meglepő módon nagyot téved. A program telepítését követőn ugyanis elfelejthetjük szinte mindazt, ami megszépítette vagy megfakította emlékeinket a King Arthurral kapcsolatban, a fejlesztők ugyanis egy teljesen új, járatlan útra tévedtek vele. Teljes egészében eltűnt például a Britannia földjét, tartományait, városait és eseményeit tartalmazó stratégiai térkép, amellyel együtt a szabad mozgás lehetősége, a kalandok keresése, a mellékküldetések fellelése és egyéb izgalmak is. A Fallen Championsban nem tudunk majd hadsereget toborozni, nem tudjuk fejleszteni már meglévő katonáinkat, elfelejthetjük az évszakok váltakozását, a váratlanul betörő ellenfeleket, a járványokat, a zendüléseket, a városok menedzseléseit és tulajdonképpen minden olyan momentumot, amelyek összetetté varázsolták az alapjátékot. Hogy cserébe mit hagytak meg az illetékesek? Nos, egy kiváló, több szálon futó történet mellett például a csaták szinte változatlanul köszönnek vissza, de a szöveges, lapozgatós szerepjátékokra emlékeztető küldetésfelvezetők is megmaradtak.

 

Mindezek természetesen rendszerezve, átgondoltan kerültek alkalmazásra, a Neocore Games ugyanis ezúttal sem végzett kontármunkát. Ennek ékes bizonyítéka a három útvonalon, három hős oldalán átélhető sztori. Közülük az első karakter a Drest the Chosen névre hallgat és egy az emberek közé tartozó mágusról van szó, akit hosszú ideje már súlyos látomások gyötörtek, válaszokat pedig csak Britannia földjétől remélhet. A második sztori főszereplője Lady Corrigan, aki szintén egy varázsló, ugyanakkor a Sidhe faj szülötte, küldetése pedig nem más, minthogy megtalálja az utat az elveszettnek hitt ősi városba, Tir na nÓgba. A harmadik útvonalon meglepő módon egy lovag, Sir Lionel oldalán szeljük át Britannia sötét erdeit, ám nem látomásoktól kínozva, de még csak nem is elfeledett városok után kutatva, hanem elveszett szerelmünket keresve. A három cselekmény érdekessége, hogy bár első ízben úgy tűnik majd, hogy semmi közük egymáshoz, a végjátékkor egy óriási fináléban kapcsolódnak össze, ezáltal megalapozva a King Arthur II előzményét. Kiváló történetvezetés, izgalmak és folyamatosan fenntartott figyelem jellemzi a kampány minden egyes misszióját, induljunk bármelyik karakter oldalán is. Választásunk egyébiránt nem jelent teljes elkötelezettséget, ami annyit jelent, hogy ha például beleuntunk Lady Corrigan küldetésébe a második feladatot követően, akkor belekezdhetünk Sir Lionel szerelmi kalandjába is, hogy majd később folytassuk a Sidhe varázslónő útját.

 

Nem ilyen egyszerű viszont a helyzet a feladatok előtt átélhető, választásokon alapuló szöveges kalandok közben, amelyek akár az azt követő csaták sorsát is eldönthetik, ha félvállról vesszük őket. Az efféle kis történetek alatt ugyanis számtalan döntés elé állít minket a program – a fejtörők sem ritkák –, amelyeknek köszönhetően komoly haderőket győzhetünk meg arról, hogy csatlakozzanak hozzánk a harcban, de akár ereklyékkel és egyebekkel is gazdagodhatunk, ha kellő türelmünk van hozzá. A toborzást és a kalandokat, valamint az azokkal nyerhető bónusz tárgyakat tehát egy helyre tömörítették a fejlesztők, de éppen aktuális hősünk fejlődését is sikerült minimalizálni, így karakterünk harci és mágikus képességeit fejleszthetjük csak, illetve némi varázserőt aggathatunk rá, de seregünk további tagjaihoz már nem nyúlhatunk hozzá. Így katonáink sem szintet lépni, sem képességeket szerezni nem tudnak majd, aminek köszönhetően kicsit aránytalannak éreztem a csatákat, hiszen az alapjátékban rendkívül fontos volt egy hadsereg fejlettségi szintje és tapasztalata, ezúttal azonban kivétel nélkül zöldfülűeket küldünk csatába, akik ennek ellenére is képesek felülkerekedni a túlerőn. Bár a fejlesztők érezhetően alakítottak a nehézségi szinteken, a King Arthurban és a korábbi kiegészítőkben megtapasztalt rendszer sokkal komolyabb kihívásokat kínált a játékosoknak.

 

A fentiek mellett természetesen a csaták is átalakultak. Még mindig az óriási seregeké a főszerep, de korántsem úgy, ahogyan azt megszokhattuk, hiszen biztosan nem találkozunk majd olyan helyzettel, amikor több ezer katona egyszerre csap össze egy óriási sík terepen. A Fallen Champions – előrevetítvén a második epizód újdonságait – sokkal változatosabb pályákat kínál a csatározásokhoz, hangsúlyosabbak lettek a hegyek, a magaslati pontok, de néhány különös építmény is bekerült a felhozatalba. Hogy mennyire megváltoztak az ütközetek, azt a legjobban talán Sir Lionel első missziója reprezentálja a legjobban. Ebben a küldetésben ugyanis az egész pálya egy óriási hegy, amelynek a tetején egy hatalmas erőd áll, a mi feladatunk pedig, hogy az útközben állomásozó egységek likvidálásával bevegyük az épületet. A hangsúly tehát nem a nagy harcon, hanem a taktikázáson van, egységeink különleges képességein és így tovább. A kiegészítőből egyetlen példát sem tudnék felhozni, amikor két nagy hadsereg nézett volna farkasszemet egymással, hiszen vagy mi voltunk maroknyian vagy az ellenfél serege volt többfelé osztva. Ezzel a lépéssel a King Arthur egyértelműen letörölte magáról a rásütött Total War hasonlatot, ugyanakkor nagyon reméljük, hogy a folytatásban a grandiózus háborúk is legalább akkora szerepet kapnak, mint ezek a lényegesen hosszabb ideig tartó, taktikára épülő ütközetek.

 

A fentebb megnevezett reformokkal ellentétben azonban van, ami egyáltalán nem változott meg a Fallen Championsban. Ilyen például a küllem, ami még mindig szemrevaló, ámbár a King Arthur II előzeteseit látván tudjuk, hogy 2012-ben komolyabb élményben lesz majd részünk. Reméljük, hogy arra már a töltési időket és a kissé optimalizálatlan grafikus motort is sikerül kiküszöbölniük a fejlesztőknek, mert más hiányosságot a kissé megkopott küllem mellett aligha lehetne felhozni ezzel a részlettel kapcsolatban. Szintén módosulatlanok maradtak a zenei részek, amelyek a már jól megszokott és unalomig ismert dallamok maradtak, de a hangok és effektek sem változtak a korábbi részekhez képest, a csatajelenetek alatt hallható zörejek továbbra is hátborzongatók, a szinkronszínészek pedig – még ha csak pár mondat erejéig is, de – jó munkát végeztek, az összkép pedig korrekt lett. Ez összességében elmondható a King Arthur: Fallen Championsról is, hiszen bár nem a kitaposott ösvényen halad a játék legújabb kiegészítője, óriásit csalódnánk, ha ezt az utat járnák majd az illetékesek a második felvonással, de így egyszer, egy bővítmény keretein belül nagyon élveztük.

 

Értékelés: 8,5/10

Translate »