Oldal kiválasztása

Yar’s Revenge – Játékteszt

Yar’s Revenge – Játékteszt
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A héten jelent meg az XBLA választékában az Atari régi klasszikusának újragondolása, amelynek gyakorlatilag semmi köze nincs az eredeti játékhoz, a néven és a körítésen kívül.

Az eredeti Atari játék még 1981-ben jelent meg, és az akkori idők egyik kasszasikerének számított. Volt benne néhány újszerű megoldás, például az átlós mozgás, és Atari 2600-on nagyon népszerű volt. Akit érdekel az eredeti változat, az Atari oldalán ki is próbálhatja. Mostanában a remake-ek korát éljük, így hát nem meglepő talán, hogy az Atari úgy döntött, lehúz egy új bőrt erről a játékról, ha már új korszakalkotó ötlettel nem sikerült előállniuk.

 

Ez lett a Yar's Revenge, ami tulajdonképpen egy egyszerű lövöldözős játék, amiben Yart irányíthatjuk (ő egy szárnyas lény), és az életünkre törő különféle ellent kell ritkítanunk. Maga a játék koncepciója nem túl kifinomult, egy folyamatos mozgási irányt követve mi Yar pozícióját tudjuk változtatni a bal oldali karral, míg a jobb oldali karral egy célkeresztet mozgathatunk, és megpóbálhatjuk becélozni az ellenséget. Mivel egy "csőben" mozgunk, azaz lassítani vagy gyorsítani nem tudunk, így tulajdonképpen követjük a szokásos 2D-s scrollozós játékok sémáját, csak mindezt 3D-ben tesszük, aránylag részletesen kidolgozott háttér előtt.

 

A probléma nagyjából itt kezdődik, ugyanis egy 2D-s játékban könnyen meg tudjuk különböztetni az ellenséget a háttértől, ám itt sokszor annyi minden van egyszerre a képernyőn, hogy egyszerűen az ellenség megkeresése is problémákba ütközhet. Ha ez nem lenne elég, a kamera pont Yar háta mögött helyezkedik el, és ő maga is elég nagy területet kitakar a képernyőből, így sokszor pont tőle nem látjuk a képernyő különböző sarkaiból érkező ellenfeleket. Mindeközben a kétkaros irányítás is elég sok időt és energiát igényel a játékostól, mire sikerül megszokni, és ha mindezt sikerült valahogy összehozni, akkor még a képernyőn néha megjelenő információkat is figyelnünk kellene.

 

Az irányítás és láthatóság problémái pedig azt eredményezik, hogy a játék igencsak nehéz lett. Ugyan a teljes játékidő aránylag rövid, körülbelül 2 óra alatt végig lehet nyomni a hat pályát, viszont jó sok időbe fog telni, mire megszokjuk az irányítást, észrevesszük az ellenfeleket, és megbarátkozunk a ténnyel, hogy elég kevés helyen van checkpoint a pályák során (kb. a felénél, meg a főellenségnél). Aki mindezt hajlandó bírni cérnával, az vagy hozzám hasonlóan cikket kell, hogy írjon a termékről, vagy elég megszállott rajongója lehet a Yar-témának.

 

Bár a játék közbeni grafikára sok panasz nem lehet (hacsak az nem, hogy a változatosság azért nem állandó, főleg az ellenfeleket illetően nem az), a többi körítés, így a hang, a zene, vagy éppen a néha beszaggató és amúgy is nehezen kezelhető főmenü átlagon aluli szintet képviselnek. A menüből elérhető képregény érdekes olvasmány lenne, ha látható méretűek lennének a szöveges részek, és az átvezető állóképek is szépek lennének (gyakorlatilag manga szintű képregényként foghatók fel), de a feliratok túl gyorsan váltakoznak (a szöveget nem adja elő senki), és amúgy a sztori is teljes érdektelenségbe fullad. (Na, nem mintha bárki is a történet miatt szerezne be egy arcade shootert.) Ha valaki egy aránylag nehéz ámde rövid, nehezen elsajátítható irányítással rendelkező lövöldözős, bogaras játékra vágyik, tegyen vele egy próbát (szedje le a demót), ám mindenki másnak nyugodt szívvel mondhatom, nem marad le semmiről, ha ebből a körből most kimarad. Kár érte egyébként, mert valószínűleg lehetett volna ebből jobb játékot is összehozni, de ez most nem sikerült.

 

Értékelés: 5/10

Translate »