Oldal kiválasztása

Magicka – Játékteszt

Magicka – Játékteszt
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Harry Potter mozdulatait utánozni, Diablo-szerű játékmenettel, óriási poénokkal, egy időben akár három barátunk társaságában. Erről szól a Magicka!

Manapság egyre gyakrabban bukkannak fel olyan kiadó nélküli fejlesztőcsapatok, akik első videojátékukkal bődületes sikert aratnak. Ezt az állítást feltehetően nem kell példákkal alátámasztanom, ugyanakkor néhány nappal ezelőtt feltűnt egy újabb szereplő a színtéren, amely bár döcögősen indult el a számára kijelölt úton, a legfrissebb hírek szerint már több mint 200 000 példány talált gazdára belőle. Történetünk főhőse a Magicka névre hallgat, és tulajdonképpen semmi újdonságot nem hoz a játékiparba, a mögötte álló Arrowhead Games egyszerűen csak összeszedett néhány kiváló ötletet innen is, onnan is, majd egybegyúrta őket, és megszületett belőle tesztünk alanya. Mielőtt azonban belevágnánk a lényegbe, fontos, hogy feltüntessük, a játékot az első néhány komolyabb javítás telepítését követően teszteltük le, ami azért fontos, mert a sebtapaszok nélküli Magicka annyi hibát tartalmaz, hogy az szinte már a játszhatatlanság határát súrolja. A frissítések telepítésével azonban egy nagyon kellemes kikapcsolódássá válik.
 
A sztori szerint hősünk egy fiatal mágus, aki éppen a Midgard nevű fantáziavilág varázslóiskolájának végzős hallgatója. Mestere, Vlad – aki a jelenkori Ozzy Osbourne kiköpött mása –, amint aláírja főszereplőnk oklevelét, máris megbízza első feladatával, ami egyben a Magicka egész háttértörténetét is felöleli. Célunk, hogy az előttünk álló nehézségeket, valamint a 13 szint akadályait leküzdve eljussunk Midgard éppen ostrom alatt álló fővárosába, Hávindrbe, hogy ott a település védelme mellett megküzdjünk a krízist kiváltó nagy varázslóval. A játék mindezt az úgynevezett hack’n’slah játékmenet (Diablo, Sacred stb.) segítségével kívánja elénk tárni, tehát mindent amolyan jellegzetes döntött (izometrikus) felsőnézetből láthatunk. Aki a példák után azt hiszi, hogy a Magicka nem szól másról, csak agyatlan kardozásról és varázslásról, az óriásit téved, ugyanis amellett, hogy a játékmenet számtalan érdekességet tartalmaz, szinte csak és kizárólag a mágiára épít. Mindemellett pedig az a jó benne, hogy nem veszi magát túlzottan komolyan, mind a történetben, mind a cselekmény felgöngyölítése közben olyan poénokba ütközhetünk, amelyeket egyrészt minimális angoltudás mellett is tökéletesen lehet érteni, de a végeredmény mégsem lesz agyatlan, fárasztó humor. Példaként megemlíthető az angol és a kitalált szöveg vegyítése a párbeszédek közben, vagy a különböző filmes utalások.
 
Ugyanakkor a Magicka elsődleges vonzerejét mégsem a sok-sok poén, de még csak nem is az északi mitológiából táplálkozó fantáziavilág, hanem maga a játékmenet szolgáltatja majd. Kis mágusunk ugyanis kapásból nyolcféle varázslattal rendelkezik, így a víz, a villám, a jég, a tűz, a föld és az energia mint „elemmágia”, de mellettük tudunk még pajzs- és gyógyító varázslatokat is alkalmazni. Ez a nyolc eshetőség már önmagában kellő változatosságot nyújthat 13 pályához, azonban a fejlesztők továbbmerészkedtek, és úgy gondolták, hogy „ha már lúd, legyen kövér”, kombinálni is lehet ezeket a varázslatokat. Ez egyrészt úgy néz ki, hogy például egy goblincsorda támadása előtt fellocsolhatjuk vízzel a területet, majd ezt követően jöhet a villámcsapás. Mivel köztudott, hogy a víz vezeti az elektromosságot, támadóinkat erősebb csapás éri, mintha csak szárazon kapták volna a villámokat. Vannak azonban az ennél is bonyolultabb, úgynevezett „kombóvarázslatok”. Ezeket úgy alkalmazhatjuk, ha az említett mágiákat kombináljuk, és nem külön-külön, hanem egyszerre lőjük el őket. Eszméletlenül sok lehetőség lakozik így a játékban, szinte végtelen mennyiségű kombinációt tanulhatunk meg a világban elszórt varázskönyvek segítségével, így a jégesőtől kezdve az életerőt adó pajzsok generálásán át a tűzlabdákig tulajdonképpen csak rajtunk és a kreativitásunkon múlik, hogy mit tudunk előcsalni a felkínált lehetőségekből. Ezenkívül pedig a környezetre is hatást gyakorolhatunk a varázslatokkal, befagyaszthatjuk a folyó vizét, ezzel átkelési lehetőséget biztosítva hősünk számára és így tovább. Persze képesek leszünk „csak úgy” kardozni is, de azzal egyrészt nem sokáig húzzuk a csatatéren, másrészt lényegesen érdekesebb a fentebb kivesézett mágiát használni.
 
Kalandozásaink során lineáris útvonalon haladunk előre, minden egyes pálya több részből áll, közös bennük, hogy mindegyik végén vár ránk egy főellenség, amelyet általában emberfeletti képességekkel tudunk csak legyőzni. Itt azonban el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol elkezdhetjük lassan taglalni a Magicka negatívumait, merthogy bár eddig csak jókat írtunk nektek a játékról, teljes boldogságunkat sajnos számtalan borús tényező árnyékolja. Kezdetnek például kiemelhetjük a rossz irányítást, amelyen a sokadik sebtapasz sem tudott javítani. A vezérlés negatívumai elsőként a főellenfeleknél fognak megnyilvánulni, az ilyen szörnyek esetében ugyanis szinte tökéletesen kell ismernünk az összes elsajátított kombót, valamint mesterien kell irányítanunk hősünket is, ami így együtt már-már művészet. Főhősünket ugyanis egérkattintással terelgethetjük, a varázslatokat pedig különböző billentyűkkel hívhatjuk elő, ami a szimpla mágia esetében átlátható ugyan, de a kombinálási folyamatban már túl bonyolult, egy rossz gomb megnyomása pedig könnyen végzetessé is válhat. Ez pedig azért gond, mert a Magicka feltűnően rossz mentési rendszerrel rendelkezik. Az ellenőrzőpontos megoldás ugyanis bár jó ötlet, sok játék esetében működött már, az mégsem járja, hogy egy szinten összesen egy, maximum kettő ilyen ellenőrzési pontot érhetünk el. Így, ha hibázunk, nem ritkán lényegesen korábbról veselkedhetünk neki újra a kalandoknak, ami főleg egy keményebb rész leküzdése után jelenthet problémát.
 
Ebből következik, hogy a játék irgalmatlanul nehézre sikeredett, fokozatát pedig nem tudjuk állítani. Bár jobban belegondolva nem a Magicka nehéz, hanem inkább a mai kor játékosai – köztük én is – lettünk kényesebbek. Alig 10–15 évvel ezelőtt ugyanis ez a rendszer természetes lett volna – a videojátékok is lényegesen nehezebbek voltak –, manapság azonban a legtöbb rajongót biztosan elriasztja ez a szisztéma. Ha a jövőben módosulni fog ez a rendszer, akkor nem kizárt, hogy egyre többen szeretnek majd bele a játékba, amely egyébként nem egyedül, hanem néhány társunkkal együtt nyújt maradéktalan szórakozást. A nagy kalandot ugyanis akár három barátunk társaságában is átélhetjük, ami igazán nagy móka, hiszen így négy mágus akár négyféle varázslat-kombinációt képes létrehozni. Ha például összetalálkoznak egy villámra érzékeny főellenséggel, egyszerű a feladat, ketten azonnal esőt vagy vízsugarat zúdítanak rá, míg a másik kettő haladéktalanul villámokkal bombázza a szörnyet, ügyelve arra, hogy egyik hős se legyen nedves, mert akkor elkerülhetetlenül őket is érni fogja az elektromos kisülés. Ha tehát úgy döntünk, hogy a Magicka a mi játékunk, a telepítés utáni kötelező frissítések beszerzése mellett nem árt, ha még néhány barátot is szerzünk magunk mellé, nem elegendő ugyanis egyszer hangsúlyozni, hogy ha többen vagyunk, akkor lényegesen nagyobb élmény lesz a játék is.
 
A fent elhangzott negatívumok mellett ugyanakkor akad még néhány további hiányossága is a programnak. Hiányzott például egy egyszerű fejlődési rendszer, ami hajtana előre minket a történetben, ezzel szemben már az elején megkapjuk az összes varázslatot, és tulajdonképpen csak az újabb kombók jelentik a későbbi újdonságokat. Szintén jobban örültem volna egy kicsit jobban kidolgozott történetnek, bár ezt az óriási poénok miatt nem hiányoltam annyira, mint a színes mellékszereplőket, merthogy bármerre is járunk a Magicka világában, mindenki ugyanarról panaszkodik, és mindenki ugyanúgy néz ki. Tény, nem egy szokványos hack’n’slash-t készítettek az Arrowhead Games emberei, de a több hiba és hiányzó láncszem ellenére is egy maximálisan szerethető alkotás lett a Magicka, amihez hozzásegít még a mesés küllem is. Ennek köszönhetően olyan, mintha Midgard világa egy igazi mesevilág lenne, furcsa lényekkel, valós problémákkal és egy szerethető történettel, aminek éppen mi vagyunk a főszereplői. A Magicka ugyan nem váltja majd meg a világot, nem helyettesítheti a Diablo III-t, ám nem is ezért készült el, hanem azért, hogy néhány olyan fanatikusnak örömet szerezzen, akik szeretnek csapatban játszani, és az újabb programok már nem jelentenek kihívást a számukra. Természetesen ettől még nem szabad szó nélkül elmenni a hibái mellett, de egy budget kategóriás alkotástól, amit egyébiránt szinte naponta újabb frissítésekkel látnak el a fejlesztők, ne is várjunk többet.
 
Értékelés: 7/10
Translate »