Oldal kiválasztása

Singularity – Játékteszt

Singularity – Játékteszt

Elkészült a Raven Software tavaly februárban bemutatott alkotása, amihez az előzetes infók alapján sokan komoly reményeket fűztek, hiszen az egyik legnépszerűbb műfajban indul és két igencsak jó potenciállal rendelkező tényezővel operál, nevezetesen a tér- és időmanipulációval.

A történetet egy pár perces összeállítás keretein belül ismerteti velünk a játék. Eszerint a hidegháború fergetegében a dicsőséges Szovjetunió vezetése úgy érezte, nagyon nagy hátrányban van a kapitalista szörnyeteggel szemben, s ennek kompenzálására vajmi kevés lesz a hagyományos arzenál atomfegyverekkel való kiegészítése, ezért komoly kutatásokba kezdett. Ezen kutatások legnagyobb eredménye, a 99-es sorszámú elem (Element 99, továbbiakban: E-99) felfedezése. Ez az új elem egészen rendkívüli tulajdonságokat mutatott, s tanulmányozása során rájöttek, hogy helyes alkalmazásával akár magát az idő szerkezetét is képesek lehetnek manipulálni, ráadásul a Földön csak és kizárólag egyetlen ismert lelőhelye létezik, mégpedig a szovjet fennhatóság alatt álló Katorga-12 nevű sziget. Bolsevik barátaink bele is vetették magukat a kísérletezésbe, viszont 1955-ben az egyik vezető tudósuk végzetesen elszámolta magát, s ez a létesítmény pusztulásához vezetett. A hír hallatán Moszkva leállította a kutatásokat és a Katorga-12-őn létrehozott kutatóállomást a föld alá temette, s a világ nem szerzett róla tudomást… Egészen 2010-ig, amikor is az egyik, a Katorga-12 fölött elhaladó amerikai műholddal megszakad a kapcsolat, és az USA kormánya egy különleges alakulatot küld a térségbe, hogy fényt derítsenek a rejtélyes sugárzás forrására, ami zavarja az említett műhold jeleit.
 
Ennek a különítménynek leszünk mi a tagjai, bizonyos Nathaniel Renko személyében. Megérkezésünkkor egy ismeretlen eredetű lökéshullám miatt lezuhannak a csapatszállító helikopterek, s egyedül kell nekivágnunk a szigetnek, ahol a félresikerült kísérleteknek köszönhetően különféle időhasadékok fordulnak elő, melyeken keresztül vissza lehet jutni az 1955-ös évbe. Balszerencsénkre átsétálunk egy ilyenen, és pont a katasztrófa utáni tűzvész kellős közepén találjuk magunkat, ahol jó katona módjára megmentünk egy bajbajutott tudóst, aki nem mellékesen a projekt vezetője, akinek meg kellett volna halnia, s így átírjuk a történelmet. Az új verzió szerint Moszkvát nem értesítették a katasztrófáról, így folytatódtak az E-99-el kapcsolatos kutatások, Amerika elbukott a szovjetekkel szemben, viszont jött egy újabb és sokkal nagyobb kataklizma, ami már az egész világot sújtotta. Innentől kezdve a feladatunk, hogy lehetőség szerint visszaállítsuk a világ rendjét.
 
Mivel a katasztrófa után a helyiek erőteljesen mutálódni kezdtek, eleinte könnyen a tápláléklánc alján érezhetjük magunkat, már csak azért is, mert mindössze egy hatlövetűvel a kezünkben kell kalandoznunk. A kezdeti nehézségek után viszont egész komoly arzenál nyílik meg előttünk, melynek tagjai az átlagos FPS-ekből ismert fegyverosztályok képviselői (úgy, mint: gépkarabély, mesterlövész puska, sörétes, rakétavető, gránátvető), csak éppen az E-99 nyújtotta lehetőségekkel megspékelve, természetesen a nagyobb tűzerő érdekében. S ha ez esetleg nem lenne elég, lehetőségünk lesz még kísérleti stádiumban lévő szerszámok kipróbálására is, mint például a sugárágyú, vagy a Seeker névre keresztelt csoda, mellyel képesek vagyunk a már kilőtt golyót is irányítani. Már az elérhető fegyverek számából is sejthető, hogy a játék későbbi részeiben tűzerőnek biztosan nem leszünk híján, de hogy kisebbségi érzésünk teljes mértékben elmúljon, idővel megkapjuk a Katorgán kifejlesztett TMD-t (Time Manipulation Device = Idő Irányító Szerkezet), mely – ahogyan a nevei is mutatja – az idő manipulálására alkalmas. Ezzel a szerkezettel gyakorlatilag legyőzhetetlenné válunk, ugyanis alkotói a harcászati előnyöket is gondosan szem előtt tartották.
 
Így azon túl, hogy bizonyos tárgyakat képesek vagyunk megöregíteni/megfiatalítani (lakatok, trezorok válnak porrá, illetve lőszeres és egészségügyi ládák válnak roncsokból ismét használhatóvá), alkalmazhatjuk ezt a képességet az ellenfeleinkkel szemben is. Tehát, ha úgy akarjuk, katonák hamvadnak el egy szempillantás alatt, viszont, ha előre mozgatjuk az időt, akkor agyatlan és vérszomjas mutánsokká válnak, akik megtámadják korábbi csapattársaikat (csecsemőkre lövöldözni azért mégsem lenne túl etikus dolog, tehát az ő megfiatalításuk kiesett). Továbbá a TMD a Half-Life 2 Gravity Gunjának előnyeivel is bír, azaz mozgathatunk vele tárgyakat, illetve segítségével képesek vagyunk az ellenfeleink rakétáit és gránátjait visszaküldeni. S végül, de koránt sem utolsó sorban, létrehozhatunk vele olyan erőteret, melyben szinte megáll az idő, majd ez használhatjuk pajzsként – mivel az erőtérbe belépő lövedékek lelassulnak –, vagy „megfagyaszthatjuk” vele az életünkre törő katonákat, szörnyeket. Mivel a program impozáns fegyvertárral rendelkezik és a pályákon sűrűn találunk robbanó, vagy éppen fagyasztó tartályokat, a TMD használata igazán komoly taktikai lehetőségeket nyújt. Mindezt pedig egy szépen kidolgozott, majdhogynem reális sebzésrendszerrel fejelték meg a készítők, aminek köszönhetően hatalmas vérfürdők közepette repkednek fejek és különböző végtagok majdnem minden utcasarkon.
 
Az egyetlen probléma a programmal, hogy igazándiból nem hagyja, hogy rendesen kihasználjuk a TMD adta lehetőségeket. Igaz, hogy találunk jó pár puzzle-t a játék során, melyek a készüléken alapszanak, de mivel ezek megoldása mindig ugyanarra a sémára épül, kb. az ötödik feladvány után inkább zavaró tényezőt jelentenek ezek a feladatok, mintsem üdítő lazítást két mészárlás között. Harc közben ugyan teljesen tetszésünk szerint kombinálhatjuk képességeinket, ekkor viszont a pályaszerkesztés linearitása akadályoz minket a teljes kibontakozásban. Ez utóbbi az egész játékmenetben elég zavaró tud lenni, mivel a készítők úgy zárták rövidre a kérdést, hogy ahol nincs dolgunk, oda nem is mehetünk, plusz az ilyen helyeket nem minden esetben zárták el tereptárgyakkal, így gyakran előfordul, hogy „láthatatlan falba” ütközünk és ez manapság már elég szemet szúró hiányosság. Sajnos a linearitás a történetvezetésre is érvényes, és ezen a háromféle befejezés sem igazán segít, mivel, ha a játék végeztével visszatöltjük az utolsó mentési pontot (merthogy checkpoint rendszerrel dolgozik a program), az utolsó jelenetet újrajátszva mindhármat megnézhetjük, így nincs túl nagy ösztönzés az újbóli végigjátszásra, a finálén kívül nincsenek döntési helyzetek.
 
Megvalósítás terén tulajdonképpen nem sok panasz lehetne a Raven alkotására, feltéve, ha folyamatosan úgy működne, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. A program alatt ugyanis az Unreal Engine 3 dolgozik, melynek már korábban is látott sajátossága, hogy a nagyfelbontású textúrák pár másodperces késéssel töltődnek be. Jelen esetben az a gond, hogy helyenként úgy általában elfelejti betölteni ezeket a motor, így az egyébként nagyon szép környezet a kilencvenes évek végének színvonalára süllyed, ami elég kellemetlen tud lenni. A hanghatásokkal, illetve a szinkronnal kapcsolatban viszont, ha akarnék, sem tudnék rosszat írni, itt egyszerűen minden a helyén van, ámbár a feliratozás hiánya – nem natív angol beszélőként – fájó pont marad.
 
Mindezen hiányosságai ellenére a Singularity nem rossz játék, sőt, a BioShock világát idéző hangulata és a fergeteges vérengzések kifejezetten szerethetővé teszik, s ha már az alternatív befejezések nem is, az impozáns arzenál és a menet közben gyűjthető extrák (melyek segítségével fegyvereinket, illetve karakterünk képességeit fejleszthetjük) talán mégis rábírhatnak egyeseket az újrakezdésre. A kampány mellé jár még a többjátékos mód is, melyben kétféle játéktípust találunk. Az egyik egy szabványos csapatmérkőzés emberek és mutánsok közt, melyben a legtöbb gyilkosságot gyűjtő gárda nyer (Team Death Match), a másikban ugyanez a két csapat küzd egymással bizonyos stratégiai pontok birtoklásáért, ekkor viszont már különböző karakterosztályok közül választhatunk a két frakción belül, melyeknek eltérő speciális képességeik vannak (pl. teleportálás, gyógyítás stb.).
 
A Singularity a maga 6-10 órás játékidejével és hangulatával a hibái ellenére is meggyőzött. S ha a korábban várt forradalom sajnos el is maradt, kaptunk egy erős, sötét atmoszférával bíró, ötletes megoldásokkal operáló FPS-t, amivel átvészelhetjük az őszi megjelenésekig tartó nyári uborkaszezont.
 
Értékelés: 8/10
Translate »