Oldal kiválasztása

LEGO Harry Potter: Years 1-4 – Játékteszt

LEGO Harry Potter: Years 1-4 – Játékteszt
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Traveller’s Tales számos LEGO-feldolgozás után újabb ismert franchise-t ültetett át az építőkockás univerzumba. A Star Wars, Batman és Indiana Jones után a britek imádott varázslótanoncának, Harry Potternek a kalandjaival ismerkedhetünk meg.

J.K. Rowling óriási sikert aratott regénysorozata, a Harry Potter a mozivásznak sikeres meghódítása után a játékipart is célba vette, és a mérsékelten jól sikerült Electronic Arts adaptációkat követően egy kicsit más megközelítésben, egy nagy adag humorral nyakon öntve ismét átélhetjük Harry és barátai kalandjait, legalábbis az első négy rész ismert eseményeit, amit az érthetőség, és a szélesebb közönség elérése érdekében néha meglepően szabadon kezelt a Warner Bros. és a Traveller’s Tales, a kapott élményből azonban mindez semmit nem von le.

 

A történet a címnek megfelelő időintervallumot dolgozza fel – Bölcsek köve, a Titkok kamrája, az Azkabani fogoly és a Tűz serlege – azaz Harry Potter Roxfortban eltöltött négy évét ismerhetjük meg, egészen a kezdetektől. A játék ennek megfelelően a regényből – vagy a filmből – ismert képsorokkal indít, az aprócska, árván maradt főhőst mugli rokonainál helyezi el Dumbledore Professzor és McGalagony, majd egy nagyobb ugrást követően megérkezik a felvételi értesítő, ami lényegében a cselekmény elindítója is lesz. Segítségünkre siet Hagrid, aki beavat minket az apróbb részletekre és elvezeti Harry-t az Abszol útra, ahol az iskolakezdéshez szükséges taneszközöket, könyveket és persze a varázslópálcánkat majd megvesszük. A tanév kezdete után aztán az összes ismert, fontosabb eseményben és csínyben részt fogunk venni, így a lineárisan folyó cselekmény során nem csak az iskolapadot fogjuk koptatni, hanem ellátogatunk a Tiltott Rengetegbe és persze a Trimágus Tusán is szerepelni fogunk.

 

A játékmenet semmit sem változott az elődökhöz képest, ezúttal is kapunk egy lényegében szabadon bejárható hatalmas területet, ami tulajdonképpen a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát és annak környékét jelenti, időnk nagy részében pedig tanórákra fogunk járni, ahol különböző varázslatok megtanulásával töltjük az időnket. A megtanultakat később természetesen célszerű lesz használni is, hiszen továbbjutásunk zálogát jelenthetik. Ezenkívül kviddicsezhetünk, barátkozhatunk, egyszóval a lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen. A hangsúly természetesen a cselekményt is előrelendítő kihívások teljesítésén van, amiket ezúttal se kell magányosan teljesítenünk, a LEGO Harry Potter: Years 1-4 ugyanis több mint száz irányítható karaktert tartalmaz, köztük magát Tom Denemet is. De belebújhatunk Hagrid, Ron vagy esetleg Hermione bőrébe is, ha pedig a helyzet úgy kívánja, akkor az állatok felett is átvehetjük az irányítást, így Makeszt, a patkányt vagy Agyart is megszemélyesíthetjük. A különböző helyzetek miatt egyébként szükségünk is lesz a folyamatos váltásokra, ugyanis ha Harry nem rendelkezik még a kellő tudással, akkor csakis mást irányítva tudunk továbbhaladni.

 

A Traveller’s Tales egyébként remekül építette fel a varázslatok megtanulásának ívét, ugyanis ahogy haladunk előre az időben és a játékban, Harry is úgy ismer meg újabb és újabb trükköket, és ennek megfelelően a feladatok is bonyolódnak vagy nehezednek, amik nem csak a varázslásban, hanem a platformrészekben is megnyilvánul. Sokszor kell majd építkeznünk, amit a lebegtető bűbájjal tudunk elérni, viszont az első támadó varázslatok megismerése után célszerű minden tárgyat "szétrobbantani", ugyanis zsíros bónuszokra tehetünk így szert. Szerencsére a környezet teljesen interaktív, bármivel kapcsolatba léphetünk, így rengeteg felfedezni való vár majd ránk. Ha a hatalmas útvesztőben eltévednénk, akkor Fejnélküli Nick elejtett érméit követve találjuk meg a következő óra helyszínét, esetleg a történethez kapcsolódó eseményt, így nem fullad a játék unalmas keresgetésbe.

 

Apró érdekesség, hogy a játék megszakítását követő újrakezdésnél nem a Roxfortban folytatódnak a kalandjaink, hanem rendszerint a Foltozott üstben kezdünk, az Abszol úton. Itt újabb elfoglaltságok várnak ránk, ezzel is kitolva az amúgy sem rövid játékidőt. Bejárhatjuk az egész környéket, megismerkedhetünk az utcán található üzletekkel, illetve bónusz kihívásokat is teljesíthetünk, amikért természetesen busásan megjutalmaz minket a játék. Ha ez sem lenne elég, akkor akár kooperatív módban is neki vághatunk a különböző feladatoknak, mindezt mindvégig adagolt aranyos humorral megfejelve, ami miatt nem csak a kicsik vagy a tinik, de akár a felnőttek is kellemesen elszórakozhatnak a játékkal, melynek mindvégig az a célja, hogy szórakoztasson.

 

A LEGO Harry Potter: Years 1-4 remekül hozza az előző részek ismert színvonalát, a Traveller’s Tales ezúttal sem tudott mellényúlni, és bár itt-ott elvettek a történetből, fontosabb eseményeket megmásítottak, esetleg kivágtak, azért a játék cselekménye így is egy teljes egészet alkot. Egyedül talán a grafikai megvalósítás miatt fájhat a szívünk, sajnos eljárt az idő a műanyag építőkockák felett, viszont a játékért kifizetett összeg így is maradéktalanul megtérül.

 

Értékelés: 8/10

Translate »