Oldal kiválasztása

E3 2010 – X360 Slim, Kinect árak és részletek

E3 2010 – X360 Slim, Kinect árak és részletek
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei E3-on mutatkozott be a tengerentúlon múlt hét óta megvásárolható karcsúsított X360, illetve a korábban Project Natal kódnéven futó mozgás- és hangérzékelős Kinect. Összegyűjtöttük az eddig ismert információkat.

A Microsot E3-as konferenciáján mutatkozott be a Los Angeles-is kiállítás előtt többször is pletykált karcsúbb, könnyebb és újradizájnolt X360 Slim, ami nem csak küllemben, de a belbecsben is alaposan megváltozott. A 10-15 százalékkal kisebb konzol az Egyesült Államokban már múlt hét óta megvásárolató, Európában pedig július tizenhatodikán mutatkozhat majd be. Hogy mennyiért? A bejelentés szerint a jelenlegi, "régi" modell árán, azaz 299 dollárért. Egyes szóbeszédek szerint egy fapados verziót is kapunk a Slimből, amit a mostani Arcade-hoz hasonló áron, azaz 199 dollárért vihetünk haza, valamikor ősszel.

 

Az új X360 Slim egyébként megnövelt tárhellyel, egészen pontosan egy 250 GB-os, a gépbe épített, de a régihez hasonlóan kiemelhető merevlemezzel lesz felszerelve. Valamelyest csökkent a táp mérete, illetve a korábbi Ethernet csatlakozás helyett végre beépített Wi-Fi-t kapott a masina, így végre mellőzhetjük a kábeleket. Az MS ígéri, a régi modelleket sújtó RROD hiba is a múlté, azonban az első visszajelzések egészen mást mutatnak.

 

A gép sajnos túlságosan hamar felmelegszik, akár megfelelő szellőztetés biztosítása mellett is, az esetleges RROD hibát pedig úgy próbálja meg kiküszöbölni a Microsoft, hogy a gép egy automatikus üzenettel jelzi, ideje kicsit pihentetni a masinát, vagy szellősebb helyre átteni, ezzel biztosítva a megfelelő légáramlást.

 

A karcsúsított modell piacra dobása természetesen a régi verziók árára is jótékony hatással lesz, így az Egyesült Államokban az Arcade és az Elite is új áron, olcsóbban lesz beszerezhető. A redmondiak tájékoztatása szerint 149, illetve 249 dollár kerülhet az árcédulákra.

 

Szintén az E3-on mutatkozott be az egy éven át Project Natal kódnéven futó mozgás- és hangérzékelős projekt összes konkrétuma. A kiegészítő végleges neve végül Kinect lett, pontos ára még nincs, viszont egyes pletykák szerint 150 dollárba fog fájni, bár ezt a Microsoft egyelőre cáfolja, és ígéretük szerint az augusztusi Kölnben tartandó GAMESComon leplezik majd le a végleges árat. Megjelenési dátumunk viszont már van, a mozgásérzékelős kiegészítő november negyedikén debütál Észak-Amerikában, és remélhetőleg Európába is ebben a hónapban mutatkozik majd be.

 

A Kinecttel egy teljesen új dashboardot is kapunk majd, ami igyekszik minden téren kiaknázni a kiegészítőben rejlő mozgás- és hangérzékelős képességeket. Lehetőség nyílik videócsetre, illetve az ESPN megjelenésével akár közösen nézhetjük a meccseket is, ami viszont a legfontosabb, hogy összesen 15 nyitócímet kapnak a rajongók, amik között akad LucasArts és Disney játék, de kapunk egy új Forza Motorsportot is. A nagyobb áruházak listáiban megjelent árak szerint a Kinectes játékok 60 dollárba kerülnek majd, bár a Microsoft ezt még nem erősítette meg. Szerined drágák? Jelenlegi árfolyamon ez durván 13 ezer FT-ot jelent, a Sony viszont alig 40 dollárért kínálja majd a Move-támogatással érkező játékait, ráadásul maga a kiegészítő is olcsóbb lesz, mint a Kinect, hiszen 49 dollárba fog kerülni.

 

A felvonultatot kezdőcímek viszont nem okoznak túl nagy meglepetést. A Kinectanimals-ben öt jövendőbeli házikedvenc közül választhatjuk ki a számunkra legszimpantikusabbat, akit aztán simogathatunk, játszhatunk vele és persze felnevelhetjük. A Kinect Adventures a páros örömökre koncentrál, a játékban részt vehetünk egy vadvízi kiránduláson, illetve próbára tehetjük magunkat egy sínen szembeköszönő akadálypályán, játék pedig eközben előnyös és kevésbé előnyös képeket készít rólunk. A Kinect Sport a Microsoft hazai Wii Sportja, ahol összesen hat sportág közül választhatunk: foci, atlétika, asztalitenisz, bowling, box, strandröplabda. Az E3-on a tavaly bemutatott JoyRide is tiszteletét tette, mely egy őrült kart-versenynek ígérkezik, szintén Kinect támogatással. A külső fejlesztések közül egyelőre a Ubisoft YourShape-je, a LucasArts cím nélküli Star Wars játéka – Star Wars Kinect – és az MTV-Harmonix páros táncjátéka, a Dance Central mutatkozott be.

 

A végére hagytuk a legjobbat, mégpedig az Xbox LIVE magyarországi megjelenését, a szolgáltatás ugyanis ősztől végre nálunk is hivatalosan elérhető lesz, így nem kell mindenféle trükköhöz folyamodnunk, hogy használatba vehessük azt. A Microsoft Magyarország folyamatos tájékoztatást ígér az ügyben, minden részletet meg fogtok tudni, az E3 alatt kapott sajtólevél szerint egyelőre a következő tények ismertek:

 

"A Microsoft mai bejelentése szerint a vállalat elindítja az Xbox LIVE szolgáltatást kilenc új országban – Magyarország mellett Brazíliában, Chilében, a Cseh Köztársaságban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Görögországban, Kolumbiában, Lengyelországban, és Oroszországban. A szolgáltatás bevezetésével a Microsoft elérhetővé teszi azokat az alapvető játék- és szórakozási funkciókat, amelyek révén az Xbox LIVE a világ első számú online célállomásává vált a játékosok körében.
 
„Az Xbox LIVE lényege a közösségek építése, valamint az emberek egymással, illetve nagyszerű tartalmakkal való összekapcsolása. Ez a bővítés újabb lépést jelent a LIVE víziónk felé, amelynek keretében a felhasználók kedvenc szórakozási formáikat élvezhetik, és megoszthatják ezeket a számukra fontos személyekkel, a világon bárhonnan” – mondta Marc Whitten, az Xbox LIVE részleg vezetője.
 
A szolgáltatás idén ősztől lesz elérhető, és először azok az alapvető játék- és közösségi funkciók lesznek bevezetve, amelyek az Xbox LIVE-ot a világ első számú online célállomásává tették a játékosok körében – e funkciók közé tartozik az online többjátékos mód, az eredmények (Achievement) és játékospontok (Gamerscore) rendszere, a helyi igényeknek megfelelő Játékpiactér (Games Marketplace) és egyebek.
 
„Ez egy izgalmas lépés afelé, hogy remek élményt biztosítsunk a kitartó és elkötelezett Xbox 360 közösségek számára” – jelentette ki Vígh Attila Microsoft Magyarország, Xbox360 marketing menedzsere.  „Az Xbox360 magyarországi rajongóinak ezentúl lehetősége lesz a legnépszerűbb játékokat játszani az Xbox LIVE többi 23 millió felhasználójával, akik ezt választották célállomásul az online játékok számára.”
 

Végül a Kinect játékok bemutatkozó videóival zárjuk sorainkat:

Translate »