Kazuma Kiryu harmadszor is szembeszáll a japán alvilággal, ahol kegyelemnek, tisztességnek nyomát sem találjuk. Ismét felfedezésre hív egy csodás világ, tele erőszakkal, mókával és hullámzó érzelmekkel.

A Sega tíz esztendővel ezelőtt megalkotta a kor digitális csodáját, amely minden idők egyik legdrágább videojátéka és sokak szívében a valaha készített legnagyszerűbb szerepjáték volt. A Shenmue anyagilag óriási bukásként lett bevezetve a könyvelésbe, sem a Dreamcast, sem pedig a szoftver nem tudott olyan eladásokat felmutatni, amely lehetővé tette volna Yu Suzuki félbehagyott mesterművének folytatását. A legenda két teljes epizód után végleg emléksírba vonult, hiába a sok-sokévnyi reményteljes várakozás, hiába a számtalan elmormolt fohász, a méregdrága projekt sorsa talán örökre megpecsételődött. Bár a Shenmue III mindmáig csak egy merész álom maradt, a Sega számos játékelemet kicsempészve onnan útjára engedte a vérdúsabb Ryu Ga Gotoku-sorozatot, amely nyugaton végül Yakuza címen vált ismertté, mérsékelten sikeressé. A négy esztendeje életre hívott széria két rész után szakított az anyakonzollal, a PlayStation 2-vel és a harmadik számozott epizódot már stílszerűen a Sony harmadik JátékÁllomásán élvezhetjük, ami leginkább csak küllemében mutatja meg jótékony hatásait, sok egyéb lényegi változást nem szül a számára.
 
A Yakuza rendszeres központi figurája, Kazuma Kiryu embertelen megpróbáltatásai évekkel korábban kezdődtek, midőn a japán szervezett bűnözés egyik jól ismert, vezető alakjaként tevékenykedett Kamurocho veszélyes utcáin, Tokyo, Kabukicho vöröslámpás negyedéről mintázott, neonfényes térségében. Kazuma tíz évet ült egy olyan bűncselekményért, amit soha el sem követett, csupán barátja védelmében vállalt magára egy sajnálatos gyilkosságot, ezzel együtt társává fogadta önként, de nem dalolva a börtön nyomasztó fogságát. Miután kiszabott büntetését letöltve kiszabadult a rácsok sokéves szorításából, a környék bűnbandái azonnal rávettették magukat, a dolgok nagyon csehül álltak. Gyermekkori barátjának, Yuminak közben nyoma veszett, ahogy tízmilliárd yen is ilyen hirtelen vált köddé, emberünk szénája csöppet sem állt rendezett kazalokban. Egy évvel később, Kazuma megkísérli maga mögött hagyni sötét múltját, visszavonul Harukaval, fogadott lánykájával, akit rejtélyes módon megpróbáltak kapcsolatba hozni az eltűnt pénzekkel, ám a dolgok ismét balul ütnek ki, korábbi klánja, a Tojo immáron darabokra szakadt és egy masszív bandaháború szélén állnak az oszakai Omi egyesüléssel. Kazumat magával sodorják az események, de végül ép bőrrel megússza újabb kalandját is.
 
Kazuma belefáradva a sötét alvilág vértől tocsogó mókuskerekébe, Okinawa szigetére költözik, Harukaval, ahol egy aprócska árvaházat vezet, kilenc pöttöm lakójáról napi szinten gondoskodva. Kiryu-san, a Sunflower lakóinak mindennapi problémáival foglalatoskodik, intézi csöppnyi ügyeiket és megpróbál becsületes embert faragni az emberpalántákból. A tengerparti létesítmény azonban, mit ad ég, egy olyan, kormányzati nyomás alatt álló, alvilági személy, Nakahara telkén fekszik, aki hamarosan lőtt sebbel küzd kórházban az életéért, Kazuma barátjával, a Tojo Clan hatodik elnökével, Daigo Dojima-val egyetemben. Valakik a háttérben a vízpart menti földsáv tulajdonjogára pályáznak, így veszélybe kerül Kazuma árvaházának további egzisztenciája, amit ha kell, az élete árán is megóvna, minden piciny védelmezettjével egyetemben. A békés idill néhány órányi játék után szertefoszlik, emberünk újra a dolgok sűrűjében találja majd magát, hullnak az emberek, sötét szövetségekre derül fény és Kamurocho veszélyes világa szippant ismét magába, búcsút intve egy időre a sós levegőnek, az aranysárga naplementének, az édesen csengő gyerekzsivajnak és a sudár pálmafáknak. Beköszönt a durva korszak, Kazuma életének hátrahagyhatatlan múltja polipként tekeredik izmoktól feszülő teste és megtört lelke köré.
 
A második epizódhoz hasonlóan tehát a Yakuza 3 is alapvetően két meghatározó helyszínen játszódik, visszatérünk a már sokszor bebarangolt Kamurocho-ba, valamint Ryukyu apró városában rendezgetjük sorainkat, amely Okinawa szigetének egyik szintén fiktív településeként vonul be a tudatunkba. Helyi erők persze errefelé is aktívan munkálkodnak, ebből kifolyólag nem lesz hiány utcai konfrontálódásokból, ám az igazi megpróbáltatások Tokyo alvilági negyedében, Kamurocho-ban veszik újfent kezdetüket, vagy gyűrűznek tovább, ha éppen úgy tetszik. A játék mogorvább helyszíne, az urbánus, vöröslámpás szekció szinte mit sem változott, nyújtja ugyanazt az élményt és látványvilágot, mint amit az előző epizódokban. Neonfényes éjszakák, túlzsúfolt gyalogjárdák, szórakozó helyek garmadája, és egy valódi betondzsungel vár itt ránk, autentikus Shinjuku-leképzés folyik a képernyőkről. Okinawa ezzel szemben viszont egy üdítő újítás lesz, egy igazi színfoltja az eddig nagyrészt vibráns, metropoliszi környezetre fókuszáló sorozatnak, ahol, ha kedvünk szottyan, még horgászhatunk is az azúrkék habokban (csalit a Sunflower udvarán találtok a pecabothoz). Ryukyu nem csupán tengerparti, kisvárosi környezetével frissíti a széria vérvonalát, hanem nagyrészt játékmenetével is, hiszen amíg itt vagyunk, küldetéseink tetemes része az árvaházi mozzanatokhoz lesz köthető, egyengetjük a kis pártfogoltjaink ügyes-bajos mindennapjait, igazságot teszünk és begyűjtjük az olykor elkódorgó gyerkőcöket. A történet lassan pörög fel, kell néhány óra, míg a bekapcsolás után eléri a megszokott fordulatszámot, ezért sokan hamar kiadják kezükből a játékot, mert nem tudják igazán, hogy mitől fosztják meg magukat valójában.
 
A Yakuza-sorozat elsősorban nem akcióorientált anyag, nagyon fontos a karakterek háttere, az alvilágban betöltött rangjuk és aktuális viszonyulásuk Kazumahoz, kibontakozásukhoz, megismerésükhöz azonban idő kell. Ebben a játékban nem tanácsos reflexből elnyomkodni a párbeszédeket, hiszen akkor egy kukkot sem fogunk érteni az egyébként remekül levezetett, összefüggő történetből. A Yakuza egy rendkívül ügyesen vegyített produkció, amely szerepjátékos, sandboxos, Quick Time Eventes, illetve klasszikus beat ’em up elemekből építkezik, nyakon loccsantva egy emberes adag minijátékkal, valamint tonnányi, szavatosságot megfejelő mellékküldetéssel. A ránk támadó csoportok leküzdései kiemelten fontosak számunkra, hiszen egyrészt itt szerezzük meg a fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen tapasztalati pontokat, másrészt pedig tolják a zsebünkbe a pénzeket az elkent szájú gengszterbandák, amiből vásárolhatunk, vagy éppen szórakozhatunk a környék létesítményeinek egyikében. A harcrendszer gyakorlatilag majdhogynem érintetlen maradt, jó hír a veteránoknak, talán rosszabb a kezdőknek. A harmadik epizódban bejárható terep sem fog vetekedni méretben a legnagyobb sandboxos ászokkal és Shenmue szintű szabadságot sem ad a kezünkbe, de aki szeretné, bőven feltalálhatja magát valamelyik bárban, játékteremben, karaoke, billiárd, bowling, mahjong, vagy éppen darts játék társaságában, melyek mellé némi sportolási lehetőség is csapódik, a teljesség igénye nélkül. Sajnos a japán verzióban delegált hostess csajok ugrottak, nem lesz andalító romantika, Haruka kegyeit azonban továbbra is vadászhatjuk kedvességgel, odafigyeléssel. Az elődökben használt rögzített kameramozgás végre a múlté, helyét egy szabadon manőverezhető, hátsó nézet veszi át, belső szemszögre váltási opcióval, utóbbival azonban csak helyben nézelődünk, menet közben nem elérhető a széles panoráma.
 
Érdemes a történet göngyölítése mellett időt szánni a lehetőségeink felfedezésére is, hiszen ez teszi részben feledhetetlenné az alkotást. Első nekifutásra a történet, mellőzve minden mókát, kacagást, sub-missiont is kitartott majd’ húsz órán keresztül, de ha vendégei leszünk a látogatható objektumoknak és teljesítjük a mellékküldetéseket, akkor ez az idő akár megduplázódhat, esetleg húzósabb esetekben megtriplázódhat, van mire jócskán elverni az időt a Yakuza digitális univerzumában. Egetverő újításokra nem kell számítani a gameplay oldalon, nyilván vannak friss dolgok benne, mint például a futás közbeni hajszák, a „sínpályáról” levált kamera, vagy a szabadabb, mászkálással egybekötött bunyós szekciók, de javarészt a jól ismert vonal köszön ezúttal is vissza. A harcok durvasága, ha lehet, még tovább fokozódott, fröcsög a vér, röpködnek az emberek és szinte bármi hozzájuk vágható, amit éppen az utcákon találunk, plusz immáron előre betárazott ütlegelési alkalmatosságokat ránthatunk elő a meleg helyzetekben. A hangulat az egekig szökik, amikor a járókelők real time-ban szó szerint körülfogják az összecsapó feleket az utcán, élő szorítót képezve Kazuma és folyton keménykedő ellenlábasai számára, ahol vér fog folyni, nem kis mennyiségben. Örömmel fogadható bővülés a lőfegyverek zsákmányolási lehetősége a végkifejlet felé, használatuk belecsempész némi, sokak számára kedves, Die Hard Arcade-utánérzést, ami csak tovább szélesíti az egyébként sem szűkre kalibrált tárházat, jótékonyan erősíti a produkciót klasszikus, beat ’em up fronton.
 
A generációváltás jócskán meglátszik a Yakuza 3 küllemén, de sajnos az anti-alising erősen hiányzik a bevetett technológiai megoldások palettájáról, így az élek sokszor olyan fűrészfogasak, hogy akácfát lehetne játszi könnyedséggel darabolni velük. A játék natív felbontása 720p, felskálázás által 1080p-s támogatással, csak, hogy némi technikai rizsa is helyet kapjék az élmények érthető szavakba öntése között. A vidéki atmoszférát a nagyvárosi környezethez hasonlóan a készítők kiválóan csípték fülön és valósították meg, de azért a hirtelen felbukkanó textúrákkal, emberekkel illet volna valami okosat kezdeniük. Összképileg a Yakuza 3 nagyon kellemesen fest, ugyanakkor szó sincs arról, hogy ezzel kibukna a PlayStation 3 összes erőtartaléka, van még hová bőven fejlődniük ezen a téren, a Toshiro Nagoshi (producer) keze alá dolgozó csapatnak. Az átvezető mozik is az engine termékei, azok minősége viszont makulátlan, szemet kényeztető, látványos, profi rendezésre vallanak rendszerint, filmszerű élményekkel foltozzák meg a vegyített játékmenetet. Kamurocho központi jellegéből adódóan forgalmas hely, emberek tömegei között kell időnként utat törnünk, akik már önálló félreugrási hajlammal is rendelkeznek, és az aktuális napszaknak megfelelően özönlik el az utcákat, hol kisebb, hol pedig nagyobb mennyiségben, bár viszonylag sokszor ismétlődnek az egyes karaktertípusok a kavargó forgatagban. Az érzés, hogy Tokyo egyik jellegzetes bűntanyájában gázolunk, nagyon hitelesen alakul ki bennünk, de az újdonság varázsa igen-igen távol jár, két rész alatt ellőtte csaknem minden puskaporát, éppen ezért is tartjuk nagy ötletnek Okinawa bevonását, ami viszont frankón feldobja a közérzetet, megkavarja a bejáratott, sokszor kóstolt receptúrát. Zeneileg sem vall szégyent a Yakuza 3, derekasan simul a tévére vitt világhoz, és mivel felénk csak extra kiadás jelent meg belőle, a játék mellé csomagolt soundtrack lemezt nagy-nagy becsben tartjuk, sokszor meghallgatjuk.
 
Kazuma Kiryu ismét egy emlékezetes kalanddal ajándékozott meg minket és segített elmerülni a japán alvilág misztériumában. Nyugati emberek lévén számunkra szinte minden igézően különleges, ami a távol-keleti régióból származik és az ottani kultúrát hivatott képviselni, ezért a Yakuza is egy valódi kincs a japánimádók számára. Egy olyan vad, kegyelmet nem ismerő világ bontakozik ki a szemünk előtt, amilyet legtöbbször csak filmekben láthattunk, általában hitelt sem érdemlő, amerikai rendezésben. Itt most azonban szó nincs idegenkezűségről, japánoktól vehetjük kézhez abszolút hiteles módon a saját, burjánzó alviláguk interaktív mesekönyvét, amely játéknak sem utolsó, sőt, éppen ellenkezőleg, az egyik legjobb a műfajában, már ha létezik számára dedikált skatulya. A Yakuza 3 nem való mindenkinek, a Yakuza 3 egy újabb rétegjáték, mert a nyugati lények számára túlzottan idegen és talán ezért sem köti le legtöbbjét a rengeteg dialógussal kipárnázott, sokszor néha túlságosan belassuló sztorizgatás, tényfeltárás. Nyugati sikerei mérsékeltek ugyan, de ezúttal is meg fogja találni a saját, itteni hallgatóságát, mert a Yakuza franchise végre egy igazán minőségi anyag a Sega-tól, a mostanában tonnaszám özönlő, tucat termékek apadni nem akaró tengerében.
 
A sorozat valódi erőssége abban rejlik, hogy a Sega olyan elemekből építette fel, amelyekben eleve jártas volt, kiválóan ötvözve egy halom játékstílust némi termetesebb szabadságfok illúziójával. Valódi Sega feeling árad a játékból és ezt becsüljük meg tiszta szívből, hiszen a vágyálmaink tárgya, a nagy Shemue kistestvére köszön a Yakuza-sorozat képében vissza. A sztori olykor klisés ugyan, de tartogat bőven meglepetéseket, régi ismerősöket mindenki számára, és ha kihagytad volna az első két felvonást, a Yakuza 3-ban lesz módod megtekinteni minden fontos mozzanatot, hogy összeálljon a teljes, eddigi történet. Kapunk drámát, könnyeket, erőszakot, bunyót, boss harcokat, felfedezés örömét, szórakozást, új barátokat, üde környezetet, érzelmi hullámokat és megannyi remek dolgot. Kazuma a valaha megalkotott egyik legkarakteresebb játékfigura, aki igencsak a szívünkhöz nőtt és bár ő valódi gengszter volt a mocskosabb fajtából, erkölcsi döntésekben mindig feddhetetlen, ha a szívére kell hallgatnia. Japánban, márciusban ünnepelhették a Ryu Ga Gotoku 4 megjelenését, amelyben már nem csak Kazuma viszi hátán a főszerepet, három másik karakter irányítása is a kezünk alá kerül. A demót a japán PlayStation Store-ról lehet lerántani, ne is habozzatok megtenni azt. A Yakuza 3 újra lángra lobbantotta a keleti kultúrára fogékony szívünket, éljen soká Kazuma és éljen soká a Sega.
 
A tesztpéldányt a SegaShop biztosította szerkesztőségünk számára!
 
Értékelés: 8,5/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás