Oldal kiválasztása

Viharsziget – Filmkritika

Viharsziget – Filmkritika
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Martin Scorsese ismét összeállt kedvenc színészével, Leonardo DiCaprio-val, a páros pedig a New York bandái, az Aviátor és a A tégla után egy pszichotrhrillerrel, a Viharszigettel próbálnak meg elkápráztatni minket.

Scorsese géniuszában vétek kételkedni, a rendező több évtizedes pályafutását csupa remekmű ékesíti, az elmúlt esztendőket jellemző középszerűség azonban az egyik leggyengébb filmjéért Oscarral jutalmazott direktort se kerülte el. Persze, ettől még mindig izgatottan várjuk a Scorsese – DiCaprio páros újabb próbálkozásait, ha pedig olyan alapanyagból dolgozik a duó, mint a többszörös Oscar-díjas Titokzatos folyót és a Ben Affleck első rendezésében készült Hideg nyomont jegyző regények írójának, Dennis Lehane 2004-ben megjelent könyve, a Viharsziget, akkor joggal várhatjuk el, hogy élvezetes, noir hangulatú pszichothrillert kapunk a pénzünkért. A több mint két és fél órás mozi azonban nem lett több mint Scorsese legújabb ujjgyakorlata.

 

A Viharsziget 1954-ben játszódik, a film középpontjában két szövetségi rendőrbíró, Teddy Daniles (Leonardo DiCaprio) és frissen kinevezett társa, Chuck Aule (Mark Ruffalo) áll, akiket egy isten háta mögötti, Massachusetts partjaitól távol fekvő szigetre rendelnek, mivel az ottani szövetségi fegy- és elmegyógyintézetként működő Ashecliffe Intézetből rejtélyes körülmények között megszökött az egy ápolt, Rachel Solando. A két szövetségi nyomozó feladata kideríteni az eltűnt elítélt megszökésének körülményeit, azonban a sima nyomozós sztoriról hamar kiderül, egészen más, sokkal sötétebb és titkosabb dolgok is zajlanak a szigeten, ahol még a dolgozók is féltve őrzött tikokat rejtegetnek.

 

Scorsese-től szokatlan stílusban való kirándulása remek felütéssel nyit, a film hangulatához hűen passzoló feszültségteremtés remek alaphangot ad a Viharszigetnek, a zsánerelemekben tobzódó folytatás azonban nem több, mint egy kisujjból kirázott rutinmunka, ami így nem lesz több, mint egy felszínes thriller, ráadásul piszkosul hosszú játékidővel. Pedig Scorsese-nek megint minden adott volt, színészeire egy panaszunk se lehet, és lehet, sokak szerint DiCaprio nem több egy szépfiúnál, elmúlt években nyújtott teljesítményeit is felülmúlva alakítja Teddy Daniles-t, aki olykor hallucinál, olykor nyomoz és kihallgat, de végig elemi erővel jelen van a vásznon. Amiben szintén parádés a mozi, az a pazar körítés, amit Scorsese látnoki képességeit jellemző precizitással valósított meg. Hatásos, rémisztő zenei körítés, jól megkomponált, beállított és fényképezett jelenetek és jól összerakott karakterek teszik lehetővé, hogy a noir és pszihothriller hangulatelemek százötven percen keresztül félelemben tartsanak.

 

 

A Viharsziget nem rossz film, kifejezetten élvezhető mozi, azonban a forgatókönyv bukdácsolásai, az olykor öncélú, hatásvadász elemek erőltetése semmivel se emeli ki a tömegből, pedig Scorsese képes lehetett volna egy tőle távol álló stílusban tett kitérővel valami újat belecsempészni a meglepően mellőzött stílusirányzatba.

 

Értékelés: 7/10

Translate »