Oldal kiválasztása

New Super Mario Bros. Wii – Játékteszt

New Super Mario Bros. Wii – Játékteszt
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ugyan szerkesztőségünk idei utolsó nyereményjátékában már gazdára talált a játék egyik példánya, a klasszikus platformer stílust ismét otthonunkba csempésző Wii-s Mario azóta se tudtuk megunni.

Három és fél évvel ezelőtt, még 2006 nyarán mutatkozott be a New Super Mario Bros., akkor csak és kizárólag a Nintendo zsebkonzoljára, DS-re, a Wii tulajok pedig a 2007 novemberében megjelent 3D-s Super Mario Galaxy-val vigasztalódhattak. A klasszikus 2D-s, nagy Mario visszatérésre azonban egészen idén novemberig kellett várnunk, a platformer stílus nagy úttörőjére, gyerekkorunk egyik meghatározó, majd az elmúlt években szinte teljesen kihalt stílusának képviselője ugyanis a múlt hónapban jelentkezett egy új résszel, mely bár címét tekintve egy az egyben megegyezik a Nintendo DS-re fejlesztett verzióval, a híres vízvezeték szerelő mostani kalandja mégis egy teljes egészében önálló, egyedi játékként írja be magát a történelemkönyvekbe.

 

A New Super Mario Bros. Wii elődjei által kitaposott ösvényen járva csempészi vissza otthonunkba a jelenleg csak flashjátékok és indie fejlesztések formájában élő klasszikus Mario-stílust, mindezek ellenére a címben szereplő új jelző nem alaptalan, ugyanis hiába a régi részekből ismert powerupok, az ismert játékmenet és a Mario World-életérzés, a Wii-s verzió több fronton is újdonságokkal támad. Főhősünknek ezúttal a játék elején elrabolt hercegnőt kell majd kiszabadítania a gonosz karmai közül, azonban ehhez a világtérképen elhelyezett főbb állomásokon kell átverekednünk magunkat. Dehogy véletlenül se rohanhassunk végig pár óra alatt a fő cselekményszálon, előrehaladásunk során kisebb minijátékokkal, miniboss-okkal és egyéb mellékküldetésekkel színesítették a készítők a játékélményt, melyeket teljesítése egy percig se haszontalan, hiszen plusz életre és egyéb bónuszokra tehetünk ilyenkor szert. Értelemszerűen a nagy várak elérésekor egy főgonoszt kell legyőznünk, és csak ekkor léphetünk tovább a következő világba, amiből összesen nyolcat kell teljesítenünk, míg eljutunk a meseszép hercegnőhöz.

 

Az első világ tulajdonképpen egy az újdonságok megismertetésével, a játékmenet megszokásával, a folyamatosan özönlő, különféle ellenfelek kiismerésével zajlik, bár tutorialnak véletlenül se nevezném, ahhoz túlságosan nehéz az első világ. Viszont arra kitűnő lehetőséget nyújt az első pár pálya, hogy a Wii kontrollerével történő irányítást, illetve a különböző poweruppokat megismerjük. Utóbbiból amúgy rengetegféle áll majd rendelkezésünkre, így a klasszikus gomba és tüzes virág mellett például lehetőségünk lesz felvenni a fagyos virágot, amivel jégkockákat dobálhatunk mindenfelé, amikkel értelemszerűen lefagyaszthatjuk ellenfelinket. Ezután lehetőségünk lesz őket továbbjutásunk zálogaként felhasználni őket, vagy esetleg a kontroller megfelelő használatával megszabadulni tőlük. Ugyanilyen mókás bónusz a pingvin-öltözet, amivel a jeges, lejtős pályákon nagy sebességgel csúszkálhatunk, a víz alatt pedig úszkálhatunk, illetve felvehetünk egy olyan poweruppot is, amivel repülésre lesz képes Mario.

 

A New Super Mario Bros. Wii egyik legnagyobb erénye a nehézség. Korábbi pályafutásom során nem sűrűn botlottam a vízvezeték szerelő figura régebbi kalandjaiba, így kissé naívan estem neki az első köröknek, azonban hamar rá kellett jönnöm, a játék fokozatosan nehezedik, és egy idő után szó szerint komolyan törnöm kellett a buksimat, ha túl akartam jutni egy-egy akadályon. Egyrészt a nehézség a kontrollerből adódó érdekes, de annál élvezetesebb és interaktív lehetőségeket nyújtó irányításból fakad, továbbá a pályák kialakításának köszönhetően a platform stílus igazi sava-borsa is megmutatja magát. Ezek ugyanis hihetetlen változatosságról és pályatervezésről tesznek tanubizonyságot: az egyiken például egy mozgó platformon kell végigmennünk, ami nem bírja el a túl sok ellenfelet, így folyamatosan takarítanunk kell az útunkba kerülő ellenfeleket. A másikon pedig hatalmas, időközönként érkező széllökések közreműködésével tudunk előrhaladni. A játék egyik nagy újítása is itt lép életbe: A Super Guide ugyanis egyfajta végső mentsvárként funkciónál majd a kalandok során. Ha egy adott pályán túl sokszor halálozunk el, akkor a rendszer első körben megmutatja a megoldás kulcsát, ha így se sikerül túljutnunk az akadályon, akkor felkínálja a játék, hogy teljesíti helyettünk a pályát. Ennek legnagyobb hátránya, hogy lemaradunk az érmegyűjtögetésről, ami lényegében a New Super Mario Bros. Wii élményének egyik alappillére.

 

A játék többjátékos módját nem volt lehetőségem kipróbálni, így arról érdemben nem tudok nyilatkozni, bár a külföldi kritikák és a hazai szaksajtó is felemásan értékelte az újdonsült ötletet, ugyanis hiába lenne jó móka többedmagunkkal érméket vadászni, a pályák kialakítása miatt csak egymást akadályozzák a játékosok, így több bosszúságot okozunk saját magunknak, mint az ellenfelek. Ettől függetlenül, akinek lehetősége nyílik rá, hogy próbakört fusson interneten másokkal, semmikép se hagyja ki a lehetőséget.

 

A New Super Mario Bros. Wii az idei esztendő egyik meglepetés platformere volt, nem csak a Nintendo masináján, hanem úgy az egész esztendő felhozatalát tekintve. A játék ugyanis egy nem túl hosszú, de annál izgalmasabb és változatosabb, kihívásokkal teli platformer, ami mindvégig a klasszikus részekre, a Super Mario Bros.-ra, Super Mario Bros. 3-ra és a Super Mario Worldre támaszkodik, miközben annyi újkori újdonságot csempésztek a régi elemek mellé, hogy abszolút friss és üde az egész.

 

A tesztpéldányt a Stadlbauer Kft. biztosította szerkesztőségünk számára! A New Super Mario Bros. Wii-t az 576, a Saturn és a Media Markt bármely üzleteiben megvásárolhatjátok.

 

Értékelés: 9/10

Translate »