Oldal kiválasztása

Borderlands – Játékteszt

Borderlands – Játékteszt

A Gearbox szakítva a második világháborús zsánerrel, második önálló fejlesztését dobta piacra a napokban. A Borderlands a manapság népszerű hibridjátékok sorát gyarapítja, abból is a jobbik fajtából.

A Gearbox Software második önálló fejlesztése, a különböző stílusjegyeket ötvöző Borderlands két évvel ezelőtti bejelentése után a csapat egy olyan poszt-apokaliptikus akció-RPG játékként mutatta be a produkciót, ami hangsúlyos sztorit és nyomasztó, lepusztult világot ígért. Végül a fejlesztés nem úgy haladt, ahogy azt a srácok elképzelték, idén áprilisban pedig a vezetőség bejelentette, az egész koncepciót a sutba dobják és gyakorlatilag a nulláról építik újjá a játékot. Mindez főként a Borderlands látványvilágában nyilvánult meg, a cel-shaded technológiának köszönhetően képregényes köntösbe öltözött a játék helyszínéül szolgáló Pandora. Ezzel egy időben azonban a komoly, hangsúlyos történetet is kukába hajították a fejlesztők, a játék egy percig sem próbálja meg komolyan venni önmagát. Mindez jó döntésnek bizonyult? A konzolos verziók október 23-ai premierje után az Egyesült Államokban hiánycikk lett a játék, a kritikusok pedig kiváló értékeléseket osztottak ki, tehát a koncepció váltása sikernek könyvelhető el, mégis akadnak olyan elemek, amik miatt nem válhat kultjáték a Borderlandsből. Ezek elemzésével foglalkozunk most.

 

A Borderlands helyszíne Pandora, egy kihalt sivatagokkal, kopár vidékekkel, lepusztult, bádogházakból felsorakozott városokkal tarkított világ. A hangulat egy az egyben a klasszikus Mad Max-re hajaz, amerre csak a szem ellát a nyomor és a nincstelenség jellemzi kalandjaink helyszínét, ahol különböző különc alakok, többek között bőrmaszkos banditák próbálnak életünkre törni. Főhősünk Pandora legendáját, egy magasabb szintű, idegen technológiát, a Vaultot próbálja meg felkutatni, azt az elveszett kincset, amiben senki sem hisz, mégis mindenki meg akarja találni. A sztori tulajdonképpen ki is merül ennyiben, nincsenek drámai fordulatok, cselszövések, ellenben van szarkasztikus humor, önmagát egyetlen percig sem komolyan vevő karakterek. Ezt a semmilyen történetet sajnos nagyon kevés NPC-vel és egyéniség nélküli mellékszereplőkkel sikerült megtölteni, ráadásul az RPG-sajátosságok is inkább fegyvereink milliónyi variációban történő összeszerelésében, képességeink fejlesztésében merül ki, mintsem az izgalmas, történetet előregördítő párbeszédekben. Nincs is erre szükség, a játék célja a szórakoztatás, az önfeledt játékélmény tálcán kínálása, csak hát néha homok kerül  a gépezetbe.

 

A Borderlands több karakterosztály közül enged minket választani a játék elején, így összesen négy potenciális, eltérő képességekkel rendelkező főhős valamelyikével vághatunk neki a nagy kalandnak. Stílusunknak megfelelően a következő lehetőségek állnak rendelkezésünkre: Brick egy Berserker, aki a közelharcokban csillogtathatja meg képességeit. Brick ugyanis afféle erőember, aki iszonyú pusztításra képes akár puszta kézzel is. Roland a Soldier osztály jeles képviselője, ennek megfelelően a telepíthető fegyverekhez ért a legjobban, de a rohamkarabélyok és sörétes mordályok mesterének is tekinthető. A csapat egyetlen hölgy tagja, Lilith, aki emellett abban is különbözik a többiektől, hogy Szirén, azaz olyan speciális képességekkel bír, mint az idő lassítása vagy az észrevétlen közlekedés, kedvenc fegyvere pedig a sokkoló. Mordecai pedig a Vadászok kasztját képviseli, aki a kések és a mesterlövész puskák specialistája. Hiányoltuk, hogy választott hősünket nem lehetett testreszabni, csupán az öltözékünk színeivel variálhatunk. Fontos, hogy alaposan gondoljuk át melyik hőssel vágunk neki a kalandnak, mert képességeikhez mérten fejleszthetünk majd. Amúgy a történet szempontjából nincs semmi eltérés, csak egy-két quest akad, ami a sztorit minimálisan befolyásolja, illetve mindegyik rendelkezik egy sután összerakott háttérrel.

 

A játék alapvetően egy FPS-RPG hibridnek tekinthető, azonban ha közelebbről is megismerkedünk a Borderlands-dzel, akkor szembetűnik, hogy a játék valahol magában rejti a Diablo és egy MMO jellegzetességeit is. Előbbit szinte tessék szó szerint érteni, a különbség csak annyi, hogy a tálalás belső nézetben történik, míg utóbbi esetében a végtelenül egyszerű küldetések formájában nyilvánul meg. A Borderlands ugyanis suta történetének köszönhetően teljesen hétköznapi missziókkal bombázza a játékost. Menj el A-ból B-be, szerezd meg valakinek ezt meg azt, vagyis a főküldetés mellett számos mellékmisszió biztosítja, hogy a szükséges szintlépéshez megfelelő XP-t – tapasztalati pontot – harácsoljunk össze. Ehhez a változatosságot Pandora hatalmas bejárható területe szolgálja, azonban a kevés quest miatt egy idő után maga a sima lövöldözés is unalmassá tud válni, a tapasztalati pontok gyűjtögetése pedig nem okoz túl nagy kihívást, gyakorlatilag minden feladat elvégzéséért vagy leölt ellenfél után kapunk valamennyit. A szintlépéshez szükséges XP-nél eldönthetjük, hogy támadásra, védekezésre, esetleg komolyabb fegyverek forgatására, vagy épp gyógyító képességeink tökéletesítésére használjuk fel. Hátizsákunk tartalma kezdetben eléggé szegényes, a magunknál tartható fegyverek száma is csekély, azonban fejlődésünkkel egy időben több csúzli is a birtokunkba lehet. Orvosi segélycsomagok nélkül elindulni felelőtlenség, ezek közül többféle is rendelkezésünkre áll, amiket vagy guberálással tudunk begyűjteni, vagy különböző automatákból szerezzük be őket, bár ilyenkor némi ellenszolgáltatást kell nyújtanunk. Megszerzett pénzünket lehetőleg ne szórjuk ész nélkül, próbáljuk meg csak a legfontosabbra költeni dollárjainkat. Bár a legtöbb lelőtt ellenfélnél találunk némi aprót, ránk támadókból pedig lesz bőven, azért ha valami spéci cuccra van szükségünk, nyugodtan zálogosítsuk el felesleges kacatjainkat, ezzel is szert tehetünk új kütyükre.

 

Ha a fegyvereknél tartunk, akkor a játék egyik legnagyobb erősségének számító több milliós variálási és összeszerelési funkció mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A Borderlands korai reklámjaiban a Gearbox nem volt szégyenlős agyondicsérni, hogy mekkora móka teljesen egyedi csúzlit kreálni a játékban. Az alapfegyverre aggatható kiegészítők tárháza szinte végtelen, emellett a külsőt, a másodlagos funkciókat és egyéb  tulajdonságokat is mi szabjuk meg. Mind a sebzés, hatótávolság, tűzgyorsaság és minden más összetevőt mi magunk finomhangolhatunk. A lövöldözés mellett lehetőségünk nyílik járműveket, többnyire homokfutókat vezetni. Az ilyen részek főleg a nagyobb távolságok legyőzésére szolgálnak, de a járgányra szerelhető fegyvereknek köszönhetően igazán mókás pillanatok részesei lehetünk. Ha épp monotonná válna a puffogtatás, akkor javasolt bepattanni az egyik homokfutó volánja mögé. A hangulat fokozásáért felelős másik szórakoztató elem a halálunk utáni lehetőség. ha elfogyott az életerőnk, még elég időnk marad kinyírni egy ellenfelet, s ha ez sikerül, akkor maximális élettel és páncéllal támadunk fel.

 

A Borderlands legnagyobb erénye mégis az online játékmódban, azon belül is a négyfős kooperatív lehetőségben rejlik. Egyedül bolyongani Pandora hatalmas bejárható felszínén ugyanis nem buli, unalmas. Három másik haverral azonban fantasztikus élményt kínál a játék, ami főleg a kasztonkénti feladatok kiosztásának köszönhető. Szerepkörünknek megfelelően érdemes teljesíteni a küldetéseket, ugyanis a taktikának ilyenkor hatványozottan is komolyabb szerep jut. Természetesen lehetőségünk van egymás ellen is szembeszállni, ezeket különböző arénákban tehetjük meg. A taktikára pedig azért van szükség, mert bár a mesterséges intelligencia néha megbicsaklik, a ránk támadó humanoid ellenfelek többnyire vakmerőek, jól bírják a bekapott lövéseket, olykor pedig az eszetlen támadások mellett némi stratégiát is bevetnek, hogy lekapjanak minket.

 

Ezt a hangulatot pedig a módosított Unreal Engine 3-ból kihozott látvány teljesíti ki. Sokak szerint a képregényszerű látványvilág nem nyújt semmi extrát, a Borderlands-hez mégis nagyszerűen passzol az elnagyolt, már-már kifigurázott világ, ami ha figyelembe vesszük, hogy egy poszt-apokaliptikus univerzumban játszódik, komoly szarkasztikus humorra utal. Természetesen a sivatagos, kopár környezet egyhangúságával a fejlesztők se tudtak mit kezdeni, a városok részletes kidolgozást kaptak, az ellenfelek láthatóan különböző fizimiskával és küllemmel lettek felruházva, a karakteranimációba pedig képtelenség belekötni. A stílusos körítésért cserébe pedig nem kell drágán megfizetnünk, ugyanis az általunk tesztelt PC-s verzió bizonyította – amit a legtöbb UE3 motor hajtotta játék is -, hogy nagyon jól lett optimalizálva, így már egy közepes erősségű masinán is élvezhető minőségben futtatható a Borderlands.

 

A Gearbox játéka több ponton is megbotlik, de ha összességében kell a játékot értékelnem, akkor egy rossz szavam nem lehet rá. A játékélmény kezdeti gyengesége a kooperatív mód beizzítása után azonnal feledésbe merült, a rajzolt képi világ nekem személy szerint nagyon tetszett, ráadásul egy nagyon igényes, pattogós, rockos ütemekkel operáló zenei körítést kapott a játék, amik ha a harc hevében felcsendülnek, nincs az a szembejövő Pandora-lakó, aki ilyenkor élve kerül ki a húsdarálóból. A játékhoz már készül az első DLC – The Zombie Island of Dr. Ned -, valamint több letölthető anyag is fejlesztés alatt, így a vásárlók sokáig nem fognak unatkozni.

 

Értékelés: 8/10

Translate »