Oldal kiválasztása

Dead Rising 2 – Játékteszt

Dead Rising 2 – Játékteszt
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Négy évvel a sikeres első rész után ismét visszatér a Dead Rising, amiben ezúttal is zombik ezreit kell majd lemészárolnunk, hogy a játék végén sikerrel túléljük az ezúttal kellően szűkre szabott játékidőt. Kipróbáltuk a Dead Rising 2-t.

A Dead Rising 2 története a willametti bevásárlóközpontban történt események után öt évvel később játszódik, és az eltelt évek alatt nagy változásokon ment keresztül a világ. A rengeteg fertőzöttet sikerült karantén alá helyezni, így viszonylagos nyugalom és békesség jellemzi a túlélők mindennapjait, azonban a kormány a mai napig nem jutott dűlőre a zombikkal kapcsolatban. A kérdés az, hogy még több pénzt öljenek-e az ellenszer kutatásába, vagy esetleg minden eddigi etikai kérdést felrúgva, állatokként lemészárolva igyekezzenek megszabadulni a felesleges tehertől. Utóbbi ellen többen az utcán tüntetve igyekeznek felszólalni, viszont vannak egyesek, akik egész estés showműsorokat építettek ki a zombik gyilkolására. Itt kapcsolódunk majd mi is be a történetbe, ugyanis a játék helyszíne ezúttal a Las Vegas-ról mintázott Fortune City lesz, ahol újdonsült főhősünk Chuck Greene egy tévéműsorban igyekszik összeszedni a mindennapi betevőre és fertőzött lányának szükséges Zombrex-re valót.

 

A korábbi nemzetközi motorcross bajnok ugyanis egy olyan tévéműsorban vitézkedik nap mint nap, ahol egy hatalmas, zombikkal teletömött arénában kell minél több élőhalottat a túlvilágra küldenie a motorjára szerelt láncfűrészekkel. A győzelmet azonban nem adják ingyen, vetélytársaink is akadnak, viszont Katey betegsége miatt 24 óránként új oltóanyagra szorul, a Zombrex ára pedig az egekben, így Chuck kénytelen mindenféle erkölcsét a kukába hajítani. Mi pont egy ilyen esti verseny idején vesszük át az irányítást az új főhős felett, akivel egy gyors zombimészárlás után épp hazafelé igyekszünk, amikor egy komoly robbanássorozat rázza meg az épületet. Mire feleszmélünk, már zombik ezrei lepték el az épületet, egymást agyontaposó vendégek igyekeznek kimenekülni az épületből, miközben mi félelemmel telve próbáljuk megtalálni kislányunkat, Katey-t, akivel végül a szomszédos menhelyen találunk menedéket. A híradásokból kiderül, hogy terrortámadás következtében valaki felrobbantotta az egyik zombibörtön ajtaját, a robbantással pedig magát Chuck-ot, játékunk főhősét gyanúsítják. A mi feladatunk tehát nem lesz más, mint hogy a három napon belül kiérkező hadsereg előtt kiderítsük, ki próbálja meg besározni nevünket, miközben arra is ügyelnünk kell, hogy fertőzött kislányunk naponta megkapja Zombrex adagját.

 

A Dead Rising 2 továbbra is Dead Rising, azaz ha az első rész nem jött be, akkor kár is próbálkoznod a folytatással, a játékmenet ugyanis apró változtatásokat leszámítva, semmit sem változott. Továbbra is adott egy hatalmas játéktér, ami az első rész bevásárlóközpontjához képest valóban hihetetlen méretűre hízott. Ezt teljesen szabadon bejárhatjuk, miközben a húsunkra éhező zombik ezreit kell majd legyilkolnunk, lehetőleg minél elborultabb, ötletesebb kivitelben. A folytatás annyiban igyekszik keretek közé szorítani a játékost, hogy ezúttal 72 óra áll rendelkezésünkre, ami alatt összesen 23 különböző fő küldetést kell teljesítenünk. Ezek a kihívások mindig adott időpontban és helyen kezdődnek, de a köztes holtidőben valóban azt csinálunk, amit csak szeretnénk. Például mellékküldetéseket vehetünk fel, amik többnyire kimerülnek a túlélők ide-oda eljuttatásában, de az ezért kapott jutalmazás miatt sokszor érdemes kockáztatni. Arról se szabad megfeledkezni, hogy naponta, a reggeli órákban mindig biztosítanunk kell kislányunknak a Zombrex adagolását, amihez pénzre lesz szükségünk, mégpedig nagyon sok pénzre, ugyanis ezt vagy portyázásaink során találjuk meg, teljesen véletlenül, vagy a helyi banditáktól szerezzük be, akik elképesztően magas áron számítják a vakcina árát.

 

A játék helyszíne hihetetlen változatosságot ígér, Fortune City-ben ugyanis a kaszinók mellett éjszakai bárok vagy zacik is működnek. Az egyes helyszínek természetesen szabadon, kötöttségek nélkül bejárhatóak, és el se merjük képzelni, hogy a legapróbb részletekig kidolgozott belső térrel mennyi munkaórát foglalkoztak a fejlesztők. Ez a hatalmas játéktér azonban változatossága ellenére olykor bosszúságokat is tud okozni, ugyanis a főhős lomha, lassú mozgása sajnos megmaradt, és bár vannak járműves szekvenciák a Dead Rising 2-ben, a hangsúly továbbra se ezen van. Zombikból azonban megszámlálhatatlanul sok van, olykor már frusztrálóan nagyon sok. A folytatásban állítólag egyes részeken akár 7000 zombival is farkasszemet nézhetünk, és bár ember legyen a talpán, aki egyesével megszámolja őket, mindenképpen látványos méreteket ölt az élőhalottak jelenléte.

 

Éppen ezért az sem meglepő, hogy a fegyverarzenál is kibővült, legalábbis ami a kínált kombinációs lehetőségek tárházát illeti. Ugyan korlátozva van a lehetőségek száma, a több tucatnyi variációs kombináció mégis magasfokú változatosságot, és nem utolsó sorban rengeteg mosolyogtató percet ígér a játékosnak. Minden mozdítható eszközt lehetőségünk lesz kombinálni, ehhez mindössze egy megfelelő munkapadra lesz majd szükségünk, ahol gyorsan, és McGyvert meghazudtolva barkácsoljuk össze tákolmányunkat. A fegyverek mellett a tapasztalati pontok gyűjtögetése is lehetőséget nyújt, hogy könnyebben vegyük fel a küzdelmet a zombik ellen. A pontok segítségével szintet léphetünk, ami nagyobb életerőcsíkot eredményez, illetve új kombók megtanulását teszi lehetővé, továbbá több cuccot hordhatunk majd magunknál.

 

A folytatás az újdonságok mellett az első rész összes betegségét is örökölte, de grafikailag sincs akkora előrelépés, mint ahogy azt előzetesen várni lehetett. A játék nem csúnya, sőt, nagyon is kellemes a szemnek a látvány, ami Fortune City-ben fogad minket, de a megemelt zombiszámnak és a nagyobb játéktérnek köszönhetően kompromisszumot kellett kötnie a fejlesztőknek, akik minden bizonnyal a játék kicsit gyengébb megjelenésében igyekeztek kompenzálni. Szintén ehhez köthető, és nagyon is bosszantó elem a folyamatos töltögetés. Lényegében a Dead Rising 2-ből a zombik mellett a töltőképernyőből van még rengeteg, ugyanis minden egyes átvezető videó előtt és után, vagy új terembe belépéskor vagy onnan kilépéskor is tölt a program, ami rengeteget ront a játékélményen, így ugyanis pont az a dinamizmus hiányzik a folytatásból, ami igazán élvezetessé tehetné a zombiirtást.

 

A Dead Rising 2 nem lett rossz játék, az újdonságok remekül sültek el, az új helyszín, az új kombinációs lehetőségek és a megszámlálhatatlan zombihordák még mindig kiváló kombinációt alkotnak, az viszont bosszantó, hogy a Blue Castle fejlesztői szinte semmit se orvosoltak az első rész hibáiból, így a játék még mindig olyan hiányosságokkal küzd, amik a játékélmény rovására mennek.

 

Értékelés: 8/10

Translate »