Oldal kiválasztása

A csúf igazság – Filmkritika

A csúf igazság – Filmkritika
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap óta vetítik a mozik az őszi romkom felhozatal első fecskéjét, a Gerard Butler, Katherine Heigl főszereplésével készült A csúf igazságot, amit szerencsénkre vagy szerencsétlenségünkre premier előtt tekinthettünk meg.

Társoldalunk, a Habostorta jóvoltából meghívást kapott szerkesztőségünk A csúf igazság premier előtti vetítésére, amire az előzetesek alapján vérmes reményekkel ültem be, mert bár pasi lennék, azért gyengébbik felem néha enged a csábításnak, és örömmel tekint meg egy-egy jónak ígérkező romkomot, főleg ha abban a rutinosnak számító, nagyon bájos Katherine Heigl és a 300 főszereplője, Gerard Butler alakítják a főbb szerepeket. Hogy aztán az alig másfél órás mozi vége után milyen szájízzel jöttem ki a teremből, arról a lenti sorokban számolok be.

 

A pasi szerint minden nőt el lehet csábítani. A nő szerint minden nőnek megvan a maga szabad akarata meg józan esze – és mert az egyik egy reggeli tévéműsor gátlástalan, nagyszájú műsorvezetője, a másik meg a producere: fogadást kötnek. A férfi vállalja: bebizonyítja a főnökének, hogy a módszerei hiba nélkül, mindig működnek, azt csábít el, akit akar. És ő történetesen majdnem mindenkit akar. Ha pedig ez kevés volna, azt is vállalja, hogy a nő tanácsadója lesz – és biztos benne, hogy a módszerei működni fognak. A pár marakodva, versengve ismerkedik a csábítás fortélyaival. Egymás büszkeségét szeretnék megtörni, míg végül, mindketten megtörnek. Mert persze egymásba szeretnek. De ez még nem a vége a történetnek.

 

A történet tehát abszolút kiszámítható, klisékből, ezer éve is használt építőelemekből áll össze, ráadásul mindezt három olyan hölgy írta – Nicole Eastman, Karen McCullah Lutz és Kirsten Smith -, akik ismét tanúbizonyságot adtak szakmai nem hozzáértésükről. Egyrészt egy teljesen elcsépelt, idejétmúlt  témát vettek elő, amit semmiféle egyediséggel, kreativitással nem tudtak feltölteni, a témát pedig Steve Santagati által írt könyvből szerezték, tehát közel sem mondható eredetinek az egész alapsztori. Másrészt a film közel másfél órája alatt talán egy-két olyan szituációval találkozik a néző, amin valóban önfeledten képes nevetni. Mert hiába eresztik egymásnak a kimért, karrierista nőt és a bunkó, excentrikus megmondóembert, az egészből nem sül ki semmi jó, a poénok nem akarnak jönni, ami pedig akad, az kizárólag helyzetkomikumból adódik. Mindezt tetőzi, hogy a két főszereplő között minimálisan működik csak a kémia, ami abszolút nem a színészek hibája, azok ugyanis valóban apait és anyait beleadnak a produkcióba.

 

Butler ugyanis meglepő módon bizonyítja, kiválóan képes hozni olyan karaktereket, mint az excentrikus, nőcsábász párkapcsolati tanácsadót, Mike Chadway-t. Butler minden egyes jelenetében él a vásznon, csibészes mosolyával, grimaszolásaival teljesen hitelesen adja vissza a kezdetben bunkó, a későbbiekben pedig elgyengülő férfi szerepét.  Katherine Heigl pedig ismételten bizonyította, kiváló komika, gyakorlatilag zsigerből, kisujjából kirázza ezeket a karaktereket, így nem meglepő, hogy a film legjobb poénja is a csinos, dekoratív, nagyon bájos szőkeség nevéhez fűződik, amiben épp egy vibráló bugyival vív orgazmusra menő küzdelmet. Számomra már csak az a kérdés, a Grace klinika sztárja mikor válal el végre más szerepeket is, mikor mutatja meg, micsoda színésznő is valójában?

 

A csúf igazság nézhető film, barátnővel vagy barátnőjelölttel nyugodtan be lehet rá ülni, csak hát ebben a témában nem is olyan rég láttunk jobbat, sokkal jobbat. A Mindenképpen, talán egy jobban felépített, viccesebb jeleneteket és komolyabb, kidolgozottabb romantikus szálakat vonultatott fel. Az ausztrál származású Robert Luketic mondhatni mindent kihozott a forgatókönyvből, így nem az ő számlájára írnám a film gyorsan felejthető, limonádéval is épphogy fogyasztható besorolását.

 

Értékelés: 6/10

Translate »