Oldal kiválasztása

Becstelen brigantyk – Filmkritika

Becstelen brigantyk – Filmkritika

Augusztus 20-án végre hazánkba is megérkezik Quentin Tarantino legújabb, régóta várt rendezése, a Becstelen brigantyk, aminek sajtóvetítésére komoly elvárásokkal ültem be…

Quentin Tarantino, Hollywood fenegyereke évekig érlelte legújabb mozijának, a Becstelen brigantyknak forgatókönyvét, aminek alapötlete egy 1978-ban készült hasonló című, olasz háborús B-film remake-jeként formálódott a rendező papírra vetett gondolatai nyomán. De ismerve Tarantino képzeletét, melynek ugyebár képtelenség határt szabni, a történet csak hízott, így végül egy 10-12 részes, amolyan Elit alakulatos köntösbe rázott mini-sorozatként szerette volna elkészíteni a filmet. Végül tavaly ősszel végleges formát kapott a szkript, Tarantino rengeteget csonkított a sztorin, karaktereket vágott ki, hogy aztán alig 10 hónap alatt  a tőle megszokott stílusban elkészüljön az általa kitalált alternatív történelemben játszódó Becstelen brigantyk, ami ugyan Cannes közönségét megosztotta, mégse tért haza üres kézzel.

 

Tarantino ezúttal sem hazudtolta meg magát, a tőle megszokott lazasággal, mesteri kézzel alakítja, kuszálja össze, vagy bogozza ki a nem lineáris cselekmények történéseit, hozza össze úgy hőseit, ahogy arra más nem nagyon képes, miközben nem várt csavarokat ültet jeleneteibe. Mindezek mellett a rendező ezúttal is fittyet hány hősei sorsát érintő mindenféle történetvezetési konvenciónak, miközben masszív, filozofikus tartalmakat közvetítő dialógusokkal szőnyegbombázza a nézőket, és amíg korábbi filmjeiben a popkulturális utalások patronjait puffogtatta, addig a Becstelen brigantykban súlyos szavak, monológok, idézetek segítségével csűrik és csavarják a történéseket a szereplők. Tarantino pedig a tőle megszokott klasszikusokból merít, ügyes egyvelege a mozi a spagettiwesternek és az amerikai háborús drámáknak, azzal az érdekes adalékkal, hogy a rendezőtől nem megszokott módon több nyelven zajlanak a dialógusok. Mindez mégse idegesítő, sőt, az alternatív világ hitelességének egyik erénye, hogy a részben ismeretlen szereplők egyik pillanatról a másikra váltanak át franciáról németre, vagy németről angolra, esetleg olaszra.

 

A film cselekménye több szálon indul el, és a "Hol volt, hol nem volt" felütéssel Tarantino azonnal jelzi, itt bizony komolyan elrugaszkadunk a történelem ismert tényeitől, egyszóval a direktor mindenféle logikát és történelmi hátteret felrúgva újragondolja a második világháborút. A történet fókuszában ugyanis a náci megszállás alatt álló Franciaországban zsidó-amerikai katonákból verbuvált elit osztag áll, akik kifejezetten azzal a céllal gyűltek össze,, hogy felkutassák és brutális kegyetlenséggel kiirtsák a náci SS katonákat. A csapat élén a Mississippi államból származó Aldo Raine őrnagy – Brad Pitt  -, az "Apacs" irányítja, aki nevéhez hűen, megskalpoltatja elejtett áldozatait. A film címadó bagázsa azonban nincs végig fókuszban, a történetükkel párhuzamosan egy másik cselekményszál is fut, melynek főhőse egy ifjú zsidó származású francia lány, Shosanna – Mélanie Laurent – , akinek családját egy félelmetesen művelt és még annál is könyörtelenebb német SS tiszt,  Hans Landa – Christoph Waltz – végezteti ki. Shosanna végül megmenekül a mészárlás elől, Páriszba szökik, ahol érett nővé cseperedve új személyazonosságot vesz fel és egy mozi üzemeltetőjeként, illetve tulajdonosaként éli mindennapjait. Végül a szálak a kis párizsi filmszínház színfalai között futnak össze, ahol egy német háborús propagandafilm bemutatója kapcsán mindenki felbukkan, aki számít: a náciskalpolók, a Harmadik Birodalom teljes vezérkara és a francia ellenállás, élén Shosannával és barátjával, a fekete Marcellel – Jacky Ido.

 

A Becstelen brigantyk Tarantino eddigi legérettebb mozija, melynek a szokásos színészi brillírozáson kívül erénye, hogy nagyon erős dialógusokat adott a színészek szájába, és bár színpadiasak, mégis olyan izgalmakat tartogat minden egyes sor, hogy a néző képtelen nyugodtan a fenekén ülni, mert alig várja, hogy ismét valami meghökkentő történjen. A film egyik legjobb fejezete a kocsmai jelenet, mely kétségkívül a két és fél órás mozi egyik legjobban megrendezett szekciója, de összességében elmondható, hogy az elsőtől az utolsó percig élvezetes a film, nincs benne egyetlen üresjárat se, végig csúcson vannak pörgetve a jelenetek, a párbeszédek és a színészek, akik közül egyértelműen Christoph Walt emelkedik ki, aki mesterien hozza az eszes, könyörtelen náci tiszt karakterét. Alakítását látva nem csoda, hogy cannes-i bemutató során ő kapta a legjobb férfiszínész díját, mi pedig nagy tételben mernénk fogadni, hogy az idei Oscar-mezőny egyik titkos favoritja lehet az úriember. Pitt akcentusa néhol kicsit erőltetnek, kicsit túljátszottnak tűnhet, igazából engem ismét meggyőzött, hogy zseniális színész, miközben egy világ esett szerelembe Mélanie Laurent tekintetétől.

 

Tarantino tehát ismét visszaállította renoméját, amit az amúgy szűk rétegnek szóló, de felemásra sikeredett Halálbiztos után időszerű volt helyreráznia. A Becstelen brigantyk természetesen nem tökéletes film, akadnak karakterek, akik a két és fél óra alatt elsikkadnak, és a film zenei felhozatala se hozza azt az elvárt minőséget és profizmust, amit megszokhattunk a rendezőtől. Tarantino ugyanis Morricone-s témákhoz nyúlt vissza, és sokszor már más filmekben elpuffogtatott dallamokat kevert a cselekmények alá, amik jók és passzolnak a történésekhez, az igazi "Tarantino-s" igényesség mégis hiányzik belőlük. Mindezektől függetlenül a film csillagos ötösre vizsgázott, minden percét imádtam, és már alig várom, hogy DVD-n megszerezve rongyosra nézzem.  

 

Értékelés: 9,4/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Translate »