Oldal kiválasztása

Command & Conquer 4 – Friss infók és látnivalók

Command & Conquer 4 – Friss infók és látnivalók
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A francia PC Jeux magazin elsőként közölt egy vaskos előzetest a pár nappal ezelőtt bejelentett Command & Conquer 4-ről, így vadonatúj információk és szkennelt fotók láttak napvilágot.

Többek között a történettel kapcsolatban is napvilágot ez-az, így a magazint olvasgatva kiderült, hogy Kane kényszerből, de kénytelen felkeresni a GDI-t, hogy szövetségre lépjen örök ellenlábasával. Mindeközben megalakul a Tiberium Network Control, melynek feladata, hogy a rohamos ütemben terjedő Tiberiumot megfékezzék, illetve a kristályt energiaforrásként felhasználják. Megmaradnak az élőszereplős átvezető videók, mely a szokásos minőséget képviselik majd, viszont az ígéretek szerint sokkal tartalmasabbak, akciódúsabbak lesznek. A sorozat védjegyének számító FMV-k természetesen ezúttal is szerephez jutnak, és az ígéretek szerint minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap játékunk főhőse, valamint az FMV-kben továbbra is belső szemszögből láthatunk majd mindent. A játék atmoszférája komolyabb és érettebb lesz.

 

Az egységek közül a Crawlerről kiderült, hogy a mobil mozgatható bázisban gyárthatunk majd mindent, illetve minden szükséges fejlesztést is itt hajthatunk végre, köztük magának az épületnek az upgrade-jeit is. Az elvesztett Crawlerek rögtön pótlásra kerülnek, és mi magunk dönthetjük el, hogy az adott Crawlert támadó, védekező, vagy mérnök teendőkre fogjuk. Finomítókat csak a térképen jelölt pontokra húzhatunk fel, itt termelhetjük a Tiberiumot. A játékos tapasztalati pontokkal lesz gazdagabb a küldetések során, amiket új technológiák vásárlására használhatunk fel. Ez az opció az egyjátékos mód mellett a multiplayer módban is élni fog. Másodlagos energiaforrásokra, köztük olajra is szert tehetünk, ha olajfúrótornyokat húzunk fel.

 

A magazin képeit errefelé leshetitek meg!

Translate »