Oldal kiválasztása

Rage – Leleplezések a QuakeCon-on

Rage – Leleplezések a QuakeCon-on
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az id Software jelentése szerint a tegnaptól már hivatalos oldallal is rendelkező Rage az idei, augusztusban sorra kerülő QuakeCon-on is jelen lesz, ahol rengeteg érdekességről rántják majd le a leplet.

Tegnap indította útnak a két évvel ezelőtti QuakeCon-on bejelentett új játékának, a Rage-nek a honlapját a pár héttel ezelőtt a Zenimax által felvásárolt id Software, mely jelenleg igencsak szegényes tartalommal bír. Mindezek ellenére Carmack csapata állítja, érdemes naponta visszanézi majd a hivatalos oldalra, mert heteken hát friss információkat csepegtetnek a játékról, hogy aztán a Game Informer augusztusi számában, valamint a szintén jövő hónapban esedékes Grapevine-ben tartott idei QuakeCon-on – augusztus 13-16 – még több exkluzív bejelentést tegyenek a két éve készülő játék kapcsán, ami első ízben használja majd Carmack új motorját, az idTech 5-öt.

 

Translate »