Előreszaladva: IGEN! Csupa nagy betűvel. Ez az a játék, amire oly régóta vártam. Egy éve van meg a VR készülékem és meglepő módon a Superhot óta egy olyan játékkal se találkoztam, amire azt mondanám, hogy ez igen, ezért megéri VR szemüveget húzni. Pedig vannak jó alkotások, de sokszor az volt az érzésem, hogy a VR inkább megmenti a játékot, mintsem igazán az élmény magját adná, s enélkül a többség rá se nézne az adott programra. Persze voltak olyan címek is, amik ideig-óráig megfogtak, de egyiknél se éreztem olyan átütő játékélményt, ami miatt ajánlanám tartós megvételre és nem csak próbakörre a Sony headsetét.

A Blood and Truth azonban, minden hibája ellenére egy olyan alkotást tett le az asztalra, ami példamutató lehet az elkövetkező játékok számára.

A játékos a szemüveget felvéve Ryan Marks, egykori Special Forces katona bőrébe bújhat, akinek feladata, hogy megmentse családját a Londoni alvilág selejtjeitől. A történet kezdetén egy mentőakcióból hazatérve édesapánk temetése után járunk, majd a cég épületébe betörve, a családi vagyonra és tulajdonjogokra pályázva fogjul ejtik az egész családot. Persze a Marks családot se cukorból faragták és gyors, összehangolt mentőakció után már a bosszút és a lehetséges kiutatakat tárgyaljuk egy rejtett, biztonságos bázison. Mivel pedig mi vagyunk az egyetlen képzett fegyveres erő a család kötelékében, ránk hárul a piszkos munka nehezebb fele. Amit játékosként mi cseppet sem bánunk.

A történet remekül manőverezik a tipikus maffia és alvilági sztorik kliséi között, eléggé kiszámítható, de mégis remekül megírt események láncolata. Igaz, a legtöbb drámai helyzetbe és beszélgetésbe a játékos csúnyán bele tud rondítani – jómagam például az elején a legkomolyabb jelenet közben hozzávágtam egy fényképet a vallató tisztemhez, akinek szeme se rebbent. Ellenben a játék minden olyan helyre elvisz minket, és minden olyan klisés eszközt felhasznál, amit eddig filmekben csodáltunk és imádtunk csak. Teszi ezeket olyan jól, hogy öröm volt jelen lenni a díszletek között, és élmény volt aktív résztvevője lenni egy filmszerű élménynek.

A játékélményt azonban mégsem a főbb átvezetők és párbeszédek adják (pedig van belőlük bőven), hanem maguk az akcióval teletűzdelt pályák, ahol modernkori James Bond módjára tehetünk rendet, mindenféle eszközzel és fegyverrel, ami csak a kezünkbe kerül. A mozgás félig automatikus, ami annyit tesz, hogy az adott checkpointra nézve a PS Move gombot megnyomva karakterünk magától odafut, oson, sétál, a szituációnak megfelelően. Először éreztem azt is, hogy a mozgás jól lett kivitelezve, a 6-7 órányi játékidő alatt egyszer sem lettem rosszul tőle, ráadásul a mozgás közben a kezünk és fejünk szabadon használható, így simán lehet futás közben lövöldözni is.

Maga a lövöldözés is remekül el lett találva, bár elsőre szokni kell a célzást és a fegyverek helyét is a testünkön. Sajnos a játék egy az egyben ülő emberre lett optimalizálva, ami sajnálatos, mert én állva jobb szeretek játszani. Ehhez hozzájön az is, hogy a fegyvereket magasabb helyről kell elővenni, mint természetes lenne. Ezen kívül talán a célzással éreztem némi problémát, nekem kicsit az volt az érzésem, hogy eléggé alá kell céloznom kézzel, mint ahogy természetes lenne, de fél óra játék után ez is szokható volt. Talán kis negatívum még, hogy az újratöltés sem zökkenőmentes: a tár kiürülésekor a mellkasunkhoz kapva kell elővennünk egy új tárat és betölteni a fegyverbe, ami az akció hevében nem mindig sikerül elsőre és sokszor az egyik kezemből vettem a másikba az üres pisztolyt, ami valljuk be, kellemetlen tud lenni.

Ami azonban hibátlanul tündököl az a 19 pálya, ami design tekintetében is remekül teljesít. Mivel az ellenfelek mozgása könnyen kiszámítható és prediktálható, így túl nagy kihívást nem okoznak, azonban számukban és felbukkanásukban kíválóan helyezték el őket a készítők. A legtöbb akciódús szegmensnél általában az adott helyen végighaladva kell fedezékből fedezékbe vonulnunk, vagy helyzettől függően rohannunk az életünkért. Ilyenkor a legváratlanabb pillanatokban és a legkiszámíthatatlanabb helyekről – amik mégis logikusak – bukkanhatnak fel a rosszfiúk, amitől egy idő után valóban úgy mozgunk mint egy bevetésen lévő duplanullás ügynök. Kikucskálunk a sarkokon, fegyvert előretartva, lassan nyitjuk az ajtókat, minden szöget azonnal és gyorsan ellenőrzünk, valamint veszettül számoljuk a tárban maradt golyókat. (Úgyse sikerül egy nagyobb akció során).

Már rögtön a legelső, a demókban is mutogatott kaszinós jelenet megalapoz mindent, amit a játékról tudni érdemes. Be kell lopakodnunk a szellőzőn keresztül, hogy aztán a kamerán kiszúrjuk és lekövessük a célpontot. Ezek után, ahogy közeledünk az áldozat felé a menekülésről is gondoskodnunk kell, így a sűrű zárfeltörés és settenkedés közepette robbanószerkezeteket is el kell helyeznünk. Azonban a kedvenc részem az volt, amikor áldozatunkat üldözve kellett a velünk szembe kerülő rosszarcokat elintéznünk, úgy, hogy közben egyáltalán nem lehetett lassítani. Mondanom sem kell, hogy ilyenkor vérbeli John Wicknek éreztem magam, lőttem mindent, amit csak láttam és felhasználtam minden tereptárgyat, amit csak lehetett. Közben persze robbantak a tereptárgyak, dőltek a dobozok, törtek az üvegek és a zenei aláfestés is pumpálta az adrenalint.

Ráadásul az se mindegy, hogyan fogjuk a fegyvereket. A legtöbb ugyanis egy kézzel is kezelhető, azonban ha mindkettőre ráfogunk, úgy még magabiztosabb és stabilabb célzásra van lehetőségünk. Sajnos az AIM kontroller nem használató a játékban, mivel mindkét kezünkre szükség van, viszont a pisztolyok és egykezes lőfegyverek kezelése remekül működik, a nagyobb fegyvereknél viszont hiába akarná támasztani a jóember a fegyvert, elég nehéz belőni a levegőben az optimális távolságot.

Azonban hiába a sok dícséret, a Blood and Truth sem menekül meg a VR játékok népbetegségétől. Az élsimítás nem a legjobb (bár látszik, hogy főleg csak a tereptárgyakon spóroltak vele), bár a grafika a kategóriájában ígyis a legjobbak közé tartozik. Én a célzást sem mindig éreztem pontosnak, mint említettem sokszori kalibrálás után is gyakran éreztem, hogy a természetesnek érzett szögnél kicsit lentebb kell forgatnom a motion kontrollert, hogy egyenesbe kerüljön a fegyver.

Összességében a Blood & Truth számomra a PSVR ékköve lett. A fejlesztők figyelme az apró részletekre megbecsülendő, a történet izgalmas (még ha klisés is) a játékmenet pedig igazán immerzív, és nagyon könnyen el lehet tűnni Londonban pár órára. A játékidő nem túl hosszú, de számos pálya alternatív útvonala na meg a fenomenális hangulat könnyen okot adhat az újrajátszásra, nem beszélve a gyűjtögethető tárgyakról. A VR technológia megjelenése óta most először kerülhetünk egy igazán jó akciófilm díszletei közé és Isten a tanúm, bőven megéri benevezni rá.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás