Bevallom, az előzetesek alapján nem sokat vártam a Baywatch-sorozat mozivásznas feldolgozásától. Már az eredeti sorozatból is csak annyi maradt meg, hogy jól kinéző szupermodellek rohangálnak a napfényes tengerparton, rendszerint lassítva, valamilyen bárgyú zenére. Nos, lassításból a remake-re is jut elég, de szerencsére ez az elem, amit a készítők is a helyére tettek, és rendszerint jól kifigurázzák. De az ilyen „jól” eltalált pillanatokból sajnos kevés van, más retardált „poénból”, amin 2017-ben nem is akarom tudni, ki tud nevetni, rengeteg.

A film története szerint Mitch a legmenőbb vízimentő a környéken, mindenki tiszteli és szereti, és a helyi fiatalok vágyálma, hogy a legendás Baywatch tagjai lehessenek. A körülmények úgy hozzák, hogy az idei válogatón nem egy, hanem három új tagra számítanak. Így kerülhet be a kövér, s egyáltalán nem Baywatch-alkat Ronnie, aki azonban remekül ért a technikai kütyükhöz, és minden vágya, hogy a Baywatch egyik szupermodelljével, CJ-vel dolgozzon. Az Alexandra Daddario által alakított Summer Quinn is elnyeri helyét a csapatban, bár az ő motivációját nem említették a készítők, vagy ha mégis, hát ennyire volt számottevő. Végezetül Mitch kénytelen felvenni a Zac Efron által játszott Matt Brodyt is, aki a filmben az ügyeletes szépfiú szerepét tölti be, s csak a letöltendő kényszermunka miatt került a partra. Természetesen, ha csak vízbe fulladni vágyó statiszták mentegetéséről szólna a film, nem került volna a mozikba (remélhetőleg), így kapunk egy kis bűntényt is, ami kábé annyira izgalmas, mint a királyrákok párzási szokásai.

A film legnagyobb problémája az, hogy a másfél-két órás játékidő alatt nagyon kevés esetben hozza izgalomba a nézőt. Egyszerűen nem értem, hogy 2017-ben, ilyen jó színészgárdával miért kell leragadni a hímvesszős poénoknál, a helyzetkomikumok, amelyekre pedig a film simán felépíthetne egy remek vígjátékot, miért a „ne bámuld a cicimet, te se a kukimat” értelmi színvonalon mozognak. Nem tudom, mi zajlik a tengeren túlon, de számos példát láttam már arra, hogy az amerikai filmgyártás többre képes. Nem állítom, hogy nem nevettem sokat a filmen, de ebből nagyon sok volt egy kínosan megeresztett félmosoly. Pedig a hullaházas jelent egész jóra sikerült, s a Sziklával is nem egy helyzetet nagyon jól eltaláltak a készítők. Kár, hogy ebből kevés van.

A film gerincét adó bűnügy sajnos borzalmas. Onnantól kezdve, hogy kvázi az első perctől tudjuk, ki az ügyeletes főgonosz, gyakorlatilag minden izgalmi faktorát elveszti a film, s fapofával fogjuk végignézni, ahogy a Baywatch tagjai végigszenvedik magukat azon a néhány egyértelmű nyomon, amelyet eléjük pakol a forgatókönyv. Arról nem is beszélve, hogy már a film felénél ők is tisztában vannak vele, mire megy ki a játék, és csak sima bizonyítékhajszolásról szól majd az egész hátralévő rész.

Nagyon nem szeretek rosszat írni se filmekről, se játékokról, de a Baywatchról egyszerűen nagyon nehéz az ellenkezőjét elmondani. Azt nem mondanám, hogy egy bűnrossz film lett, a Rotten Tomatoes 19%-os kritikai és 64%-os nézői értékelése azonban jól mutatja azt a dilemmát, amivel én is küzdök. Szakmailag ez a film nagyon nehezen értékelhető, azonban ha egyszerű nézőként vizslatom, aki a nyár melegében egy kis szórakozásra vágyik, már kicsit rózsásabb a helyzet. Ugyanis a hangulat a helyén van, a zenék kellemesek, a színészek jól néznek ki, s azért sikerült néhány nevetésre serkentő pillanatot is generálni. A film után pedig garantáltan minden néző kicsit vágyni fog a szíve mélyén a Baywatch által őrzött partszakaszon eltöltött hétvégére. Így az értékelésem a szakmai objektivitásom mellett a nézői szórakozásomat is tükrözi.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás