Oldal kiválasztása

Aktuális mozipremierek 27. hét

Aktuális mozipremierek 27. hét
5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Lássuk a július 3-i mozipremiereket!

Pókember: Idegenben
(Spider-Man: Far From Home)

amerikai akció-vígjáték, kalandfilm

Premier: 2019. július 3.

Pókember nem pihenhet. Az már kiderült, hogy az ifjú pók (Tom Holland) egyedül is képes megmenteni a világot, és csoportban is megállja a helyét, de közben ő úgy érzi, hogy neki is jár mindaz, ami bármelyik középiskolásnak: és a haverjaival európai utazásra indul.De éppen, amikor végre élvezhetné mindazt, amit a baráti lazulás kínálhat, újabb ellenség tör a világra. A rejtélyes Mysterio (Jake Gyllenhaal) erősebb az eddigi ellenfeleknél, és könnyen lehet, hogy Pókember, aki nagy nehezen próbálja a hátizsákos utazást a hősi küzdelemmel összehangolni, kénytelen régi bosszúálló társaitól segítséget kérni. Az új Pókember-film, a Hazatérés szellemében folytatódik. Fiatalos, laza és csupa vicc, de közben nagyon látványos, és jó néhány Bosszúálló közreműködik benne.

Ne felejtsétek el, hogy nagyon menő pólókra tehettek szert a Pamutlabor oldalán ahol ha most megrendelitek a pókemberes pólótokat a moziba már mehettek abba!

A kis kedvencek titkos élete 2
(The Secret Life of Pets 2)

amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, 86 perc

Premier: 2019. július 3.

A 2016-os kasszasiker folytatása arról, mit művelnek kedvenceink minden nap, miután mi elmentünk munkába vagy iskolába. Az első rész produkálta az eredeti vígjátékok közül a legjobb nyitó bevételt, a nem animációs filmeket is beleértve. A rendező ismét  Chris Renaud (a Gru-filmek, Lorax), az író pedig Brian Lynch (Minyonok), a producer pedig az Illumination alapítója és nagyfőnöke, Christopher Meledandri.

Pajzán kíváncsiság
(Curiosa)

francia erotikus dráma , 107 perc

Premier: 2019. július 3.

A 19. század végén egy párizsi dandy szerelmi háromszögbe bonyolódik egy nőért, akinek ugyan a megkopott hírű költőért dobog a szíve, mégis a másik férfit választja, annak jobb pénzügyi helyzete miatt. A hiúságában sértett Pierre Algériába utazik, ahol megismerkedik, majd viharos kapcsolatba keveredik egy igéző helyi lánnyal, és akivel közös szenvedélyük az erotikus fotózás lesz. A századforduló züllött és szexuális szabatosságtól túlfűtött időszaka kedvez ugyan a testiségnek, de a vágyak vonzásában még nagyobb károkat okoz a féltékenység. A francia film legjobb hagyományait követő Pajzán kíváncsiság a századforduló dekadens Párizsát mutatja be, ahol a testi vágyak megismerése és kielégítése érdekében az emberek messzebbre merészkedtek, mint bármikor korábban. A film forgatókönyvét  Raphaëlle Desplechin írta, aki korábban az Életem értelmei, a Micsoda nők!, a Turné, valamint a Született szülők sorozat megírásában is közreműködött. A főszerepet alakító Noémie Merlant az Egy őrült pillanat és az Emlékek őrzői filmekből lehet ismerős a magyar közönségnek, Niels Schneider az Egy ország, egy király mellett Reisz Gábor Rossz versek című filmjében is szerepelt, Benjamin Lavernhe pedig többek között az Eszeveszett esküvőben és A mélység kalandorában is játszott. 

0 hozzászólás

Translate »