Oldal kiválasztása

Gran Turismo – Már készülőben a hatodik rész

Gran Turismo – Már készülőben a hatodik rész
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap került aranylemezre a régóta várt ötödik Gran Turismo, a sorozat atyja azonban egy ma adott interjúban megerősítette, nem pihennek, és már javában dolgoznak a hatodik felvonáson.

A Polyphony Digital főnökét, Kazunori Yamauchit az AutoWeek egyik szerkesztője interjúvolta meg az éppen zajló SEMA rendezvényen, ahol a Gran Turismo atyja megerősítette, a csapat már neki kezdett a hatodik rész fejlesztésének. Természetesen a megjelenés még nagyon távoli, és ha figyelembe vesszük, hogy az ötödik résznél közel kétezer munkanapba telt, míg minden ötletüket belepakolták, akkor a hatodik felvonás megjelenéséről tényleg korai még beszélgetni.

 

Translate »