A Konami bejelentette új játékát, amely még csak munkacímen hallgat a Chess Battle névre.Talán nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy kitaláljátok, a cím egy sakkprogramot
takar, amely a kor vívmányait kihasználva szép grafikával, valamint vezetéknélküli játékmódokkal fog
debütálni 2006 őszén.

A játék során természetesen mindenféle speciális effektekkel is
találkozhatunk majd, hiszen ahhoz, hogy a csatákba jobban beleélhessük magunkat, a készítők szerint
szükség lehet az egyes pozíciók megszerzését kísérő animációkra is.

Hogy még jobban
színesítsék a repertoárt, a játékba egy történeti szált is építettek, amely szerint öt faj küzd a
többiek feletti hatalom megszerzéséért.

Mindezek mellett elérhető lesz a hagyományos 2D-s
nézet is a “hardcore” sakkozók számára, és lehet majd internetes bajnokságon is indulni, ahol a
játékkal játszó összes játékossal versenghetünk majd az elsőségért.

Hozzászólások

hozzászólás