Még a Gamescom idején volt első lehetőségem arra, hogy kipróbálhassam a Sony legújabb kézi konzolját, amelynek lenyűgöző grafikája, számos funkciója, kézre álló kezelőgombjai és kényelmes tartása már akkor is jelezte, itt egy jól átgondolt koncepció részeként a Sony egy olyan terméket szeretne a játékosoknak eladni, amiben benne van a vállalat minden eddigi tapasztalata ezen a téren, és támogatja napjaink minden elvárt technológiáját. Számomra az egyik legfontosabb érv a PS Vita mellett az volt, hogy hosszú idők óta ez volt az első olyan konzol, amit élvezet kézben tartani, és szinte teljes ergonómiája arra épül, hogy belesimuljon az ember kezébe. Bár az utóbbi idők kézi konzoljai ugyan sokkal ergonomikusabbak, mint például a hőskorban egy GameBoy volt (emlékeztek még arra, milyen fárasztó volt a képernyőjét órákon át nézni? Vagy arra, az elemekkel együtt milyen nehéz volt?), egyrészt egyiknél sem éreztem azt, hogy igazán a kezemre állt volna, másrészt például a Nintendo 3DS esetében a 3D-s képernyőt bámulni egy idő után igencsak fárasztó. Ezzel szemben a Vita szinte a kézbe termett, és feltéve, hogy az adott játék irányítása jól lett kialakítva, számomra kényelmesebb használni még az aktuális asztalikonzol-generáció kontrollereinél is.

- 960x544-es felbontású, 5”-os multitouch, kapacitív OLED érintőképernyő
- 4 magos ARM Cortex-A9 MPCore processzor
- 4 magos SGX543MP4+ grafikai egység
- 512 MB RAM és 128 MB videomemória
- hátoldali touchpad
- Bluetooth, WiFi, GPS, 3G
- digitális iránytű
- sixaxis mozgásérzékelő
- két analóg stick
- két kamera


Új hozzászólások írásához először be kell jelentkezned (ezt az oldal jobb felső sarkánál teheted meg). Vagy ha még nem tetted meg, regisztrálnod kell magadat. A regisztráció ingyenes, és segítségével hozzáférhetsz az oldal és a fórum további szolgáltatásaihoz is. A fórum és a magazin ugyanazt a regisztrációs adatbázist használják, így egyetlen regisztrációval rögtön mindkettő használatához kapsz hozzáférést.
RegisztrációBejelentkezés
-
E3 2013 - Videón a next-gen FIFA 14
-
FRISSÍTVE: E3 2013 - The Last Guardian - Lesznek új látnivalók
-
E3 2013 - Nem változik a next-gen játékok árszabása
-
E3 2013 - Generációt vált a Rainbow Six: Patriots
-
E3 2013 - Folytatást kap a Fez
-
E3 2013 - Pazar képeken a The Witcher 3: Wild Hunt
-
E3 2013 - Lesz PS4-es Gran Turismo 6
-
E3 2013 - Total War: Rome II gameplay bemutató
-
E3 2013 - Killzone: Mercenary gameplay
-
E3 2013 - Castlevania: Lords of Shadow 2 bemutató
-
E3 2013 - Tizenöt perc Murdered: Soul Suspect
-
E3 2013 - Húsz perc Batman: Arkham Origins
-
E3 2013 - Ilyen egy bankrablás a Payday 2-ben
-
E3 2013 - Splinter Cell: Blacklist játékmenet bemutatók
-
E3 2013 - Mozgásban a Wolfenstein: The New Order
-
E3 2013 - Így fest a felújított Fable Anniversary
-
FRISSÍTVE: E3 2013 - Bővített Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain trailer
-
FRISSÍTVE: E3 2013 - Assassin's Creed IV: Black Flag trailerek, képek, gameplay
-
E3 2013 - Először mozgásban a The Evil Within
-
FRISSÍTVE: E3 2013 - Mirror’s Edge 2 teaser trailer



































