Spirit of the North 2 – játékteszt
A Spirit of the North 2, csakúgy, mint elődje, szinte festői szépséggel tár elénk hegyeket, völgyeket, régi romokat és jéggé dermedt erdőket azonban mindezek mögött ott bujkál a fájdalom. Van valami mély szomorúság ebben a világban. Egy ősi civilizáció emlékei, egy pusztulásba torkollott világ, és persze az apró, néma, vörös róka, aki azon dolgozik, hogy újra életet vigyen ebbe a csendbe borult világba.
A Spirit of the North 2 egy olyan játék, ami szabadságot ad, de nem egy világtérképre felrajzolt ikontömeg és ezernyi apró mellékküldetés felett, hanem olyan fajta szabadságot, amitől egyesek elszédülnek, egyesek pedig szárnya kapnak. Mint mikor az zárt szobából a csendet és az álló levegőt kisöpri egy hatalmas huzat. Nincsenek útmutatók, a játék nem fogja a kezünket és a tanulás és felfedezés élményét teljes mértékben a mi kezünkbe adja. A világ adott, az élmény garantált és akik belevágnak ebbe a kalandba garantáltan egy zseniális utazásban vehetnek részt, melynek során számtalan mellékút és úttévesztés miatt egyedi is lesz a kalandjuk.
A misztikus fennsíkoktól a ködbe burkolózó erdőkig minden területen elrejtettek számunkra valami különlegességet: egy elfeledett tekercs, egy ősi obeliszk, vagy csak egy szikla, ami mögött titkokat rejt a föld. És a játék célja, hogy mikor rábukkanunk egy ilyenre – legyen az egy kincsesláda, egy nyíló kapu, egy sötét, hívogató barlang, melyben új világok nyílnak meg, ahogy haladunk lefelé –, akkor az az érzésünk legyen, hogy ezek a dolgok nem meg lettek mutatva, hanem mi magunk találtunk rájuk. És ez a játék fő ígérete, mely a lassú felfedezőknek egy ritka ajándék, azoknak, akik minél gyorsabban „túl akarnak lenni” egy-egy játékon, azoknak ez az élmény hatalmas csalódás lesz.
A Spirit of the North 2 nem egy fő történetszálat követ és mesél el, hanem a világát felhasználva elénk tár egy nagyobb, összefüggő történelmet, amit nekünk kell összeraknunk. Az egykor virágzó törzsek, a pusztító sámán, Grimnir, és a világot őrző titokzatos entitások mind csak nyomokat hagytak maguk után. Tekercsek, rajzjelek, romok mesélnek arról, mi történt, de nem hangos szóval, hanem a világ környezetén keresztüli meséléssel.
Az új képességek, amelyeket rúnák formájában szerzünk, nem harci képességek, nem erőt szolgáltatnak nekünk, inkább az a lényegük, hogy rajtuk keresztül hozzáférhessünk egy elveszett világ emlékeihez. A holló, aki szárnyakat ad, vagy az őrzők, akik nem harcolni akarnak, hanem megértetni magukat, mind tökéletesen beleillenek ebbe a látomásszerű kalandba. Minden találkozás, minden rejtvény inkább meditáció, mint próbatétel.
Van fejlődési rendszer is, persze. Képességek, egészségpontok, kincsek és pontok – de egyik sem uralja a játékot. Csak jelen vannak, finoman segítenek. És ha odafigyelünk, mindent megértünk külön magyarázat nélkül, akkor is, ha időnként eltévedünk.
A mozgás többnyire folyékony, de az automatikus ugrás néha épp akkor nem működik, mikor a leginkább kellene. Ez ugyan csak egy kisebb bosszúság, de az ilyen apróságoknál érezzük meg igazán, hogy milyen rossz is az, mikor a játékban a legnagyobb ellenfelünk az irányítás.
Értékelés
93%
Összefoglaló A Spirit of the North 2 nem mesél, hanem elengedi a kezünk, hogy magunk találjuk meg a történetet. Egy varázslatos, nyitott világ, ahol nincsenek irányított utak, csak halk nyomok és rejtett jelentések. Egyszerre gyönyörű, melankolikus és szabad. Aki képes felvenni a játék lassabb tempóját egy igazán ritka kincsre lelhet.
