Egy szürke kisvárosban az éjszaka közepén kamaszlányok titokban iszogatással és egy rémtörténettel szórakoztatják magukat. Amolyan bátorságpróbaként lejátszanak egy videót, amely az interneten kering. A hiedelem szerint, aki megnézi a felvételt, és meghallja a három harangszót, beengedi az életébe a sötétséget, s vele együtt Slender Mant. A négy barátnő kezdetben nem veszi komolyan a látottakat és a hallottakat. Történik valami, ami miatt a kétely mindnyájukba beférkőzik. Egyiküknek egy osztálykirándulás során nyoma vész az erdő szélén. Fokozatosan uralkodik el rajtuk a félelem, a kétségbeesés, s nem csak képzelődni kezdenek, de az álmaikba is befurakszik egy nyúlánk, arc nélküli rém, akinek egy célja van, hogy levadássza mindegyiküket.

Idegesítő karakterek, még idegesítőbb szinkron, olcsó kivitelezés, széteső, olykor röhejes jelenetekkel tűzdelt történet, klisétenger, bugyuta párbeszédek tömkelege és a jól ismert „Kör” című filmben látott (és átvett) videómontázsos ötlet. Ékes példája a film annak, milyen az, amikor egy jó alapötlet rossz kezekbe kerül. David Birke forgatókönyvírót éppúgy lehet hibáztatni, mint Sylvain White rendezőt eme förmedvény létrejötte kapcsán. Számomra a döbbenetet mégis Ramin Djawadi nevének felbukkanása hozta el, amikor megláttam, hogy ő az egyik zeneszerzője ennek az alkotásnak. A Trónok harca, a Westworld, A szökés, vagy épp a The Strain után ez erős visszaesés a nívót tekintve. Bevallom őszintén, egy aprócska dallam sem maradt meg a fejemben itt a munkájából, de van az a pénz nyilván, és amúgy meg neki is lehet gyengébb periódusa. Nem igaz? Na, mindegy…

A film nem építkezik. Nem tud egy szép ívet létrehozni a karakterek bemutatásával, a sejtelmes történések láttatásával és a mitikus lény megjelenésével. A végkifejletről nem is beszélve. Gyakran leül az egész, unalmassá, vontatottá válik a film. Senkit nem kedveltetnek meg velünk, és nem is utáltatnak meg. Egyáltalán nem érdekelt, hogy kivel, mi lesz. Tőlem aztán mindenkit a hóna alá csaphatott volna ez az izé, aztán kapcsolják fel végre a fényeket, és hadd menjek haza. Komolyan. A „ZS” kategóriát erősen súrolta nálam, és az a baj, hogy ezt már az első mondjuk úgy, húsz perc után sejteni véltem. Nagyot hibáztak az alkotók, mert egy igen komoly, horrorelemekkel megspékelt pszichothrillert is kreálhattak volna ebből az egészből. Hogy miért? Nézzünk csak a sztori mögé…

2014. május 31-én két wisconsini diáklány 19 késszúrással próbálta megölni iskolatársukat, aki csodával határos módon túlélte a brutális támadást. Anissa Weier és Morgan Geyser meggyőződéssel állította, hogy tettükre egy Slender Man nevű lény vette rá őket. Az igazságügyi orvosszakértő skizofrénnek és elmebetegnek ítélte őket. Anissa Weier ügyében még 2017-ben megszületett a bírói ítélet, ennek értelmében 25 évet kell elmegyógyintézetben töltenie. Idén márciusban a késsel lesújtó Morgan Geyser ügyében is határozat született, szintén elmegyógyintézetbe került, ám ő 40 évre. A döbbenetes esetről 2016-ban dokumentumfilm készült, Slender Man: Az internet réme életre kel címmel. Slender Man legendája olyannyira fikció, hogy az is kiderült, kinek „köszönhetjük”. 2009-ben egy Photoshop-versenyre alkotta meg egy Eric Knudsen nevű férfi, és olyannyira népszerű lett a megálmodott lény, hogy le is csaptak rá, és számítógépes játékokban köszönt vissza. Innen már „egyenes út vezetett” a köré épített, kitalált rémtörténetekhez…

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás