Oldal kiválasztása

Az idei Ország Játéka-verseny győztesei

Az idei Ország Játéka-verseny győztesei
2 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mint minden évben, most is nagy érdeklődés és izgalom övezte az Ország Játéka szavazást. Idén több mint 1600 látogató vett részt a Játszónapon, hogy kipróbálja az Ország Játéka versenyre benevezett 87 játékot. Érdekesség, hogy a nevezett játékok között megjelent a kilencvenes évek közepén-végén hódító tamagocsi korszerű változata, amely az „interaktív játék” kategóriában elnyerte a zsűri díját. A Bitzee interaktív digitális kisállatot nemcsak simogathatjuk, gondoskodhatunk róla, de végigkövethetjük felcseperedését is. A játék segítségével a gyerekek megtapasztalhatják, hogy milyen egy kisállatról gondoskodni, sokat tanulhatnak a felelősségvállalásról, a szeretetről és az önállóságról. A játék által egyszerre fejlődnek a szociális készségeik és a kommunikációs készségük, illetve a felelősségtudatuk megerősítésével jó előkészítője lehet egy igazi házi kedvenc érkezésének

A kategóriák nyertesei:

  1. Bébijáték kategória
  • A szakmai zsűri döntése alapján: Trefl: Lalaboom: Montessori bébi fejlesztőjáték
  • Közönségszavazatok alapján: Mattel: Fisher-Price – Kacagj és fejlődj Kutyusos tanuló játéktábla
  1. Szerepjáték kategória
  • A szakmai zsűri döntése alapján: Játékbolygó: Jabadabado: Szerszámos öv – 10 részes
  • Közönségszavazatok alapján: LEGO®: LEGO® Friends: Mobil miniház 41735
  1. Járművek kategória
  • A szakmai zsűri döntése alapján: Playmobil: SWAT Mentőhelikopter fénnyel és hanggal 71149
  • Közönségszavazatok alapján: LEGO®: LEGO® Technic: Lamborghini Huracán Tecnica 42161
  1. Interaktív játék kategória
  • A szakmai zsűri döntése alapján: Spin Master: Bitzee interaktív digitális kisállat
  • Közönségszavazatok alapján: Formatex: Beszélő Bing nyuszi plüssfigura – 30 cm
  1. Kreatív készségfejlesztő
  • A szakmai zsűri döntése alapján: Maped Creativ: Karkötőkészítő készlet
  • Közönségszavazatok alapján: Játékbolygó: BUKI: Professzionális gravírozóműhely
  1. STEM játék
  • A szakmai zsűri döntése alapján: ComPaya: Smart Games: Lovas Klub logikai játék
  • Közönségszavazatok alapján: Játékbolygó: BUKI: Mikroszkóp 30 kísérlettel
  1. Társasjáték kicsiknek
  • A szakmai zsűri döntése alapján (holtversenyben): ComPaya: Kuruzsló és Tsa. – Quedlinburgi Futam és Gémklub: Deszkalózok – Csak semmi fánik!
  • Közönségszavazatok alapján: Keller & Mayer: Bogyó és Babóca: Hónapos társasjáték
  1. Családi/parti társasjáték
  • A szakmai zsűri döntése alapján: Reflexshop: Hallatlan társasjáték
  • Közönségszavazatok alapján: Mattel: Uno Quatro társasjáték
  1. Gamer társasjáték
  • A szakmai zsűri döntése alapján: ComPaya: Medvepark társasjáték
  • Közönségszavazatok alapján: Reflexshop: Stranger Things: Hellyel lefelé társasjáték
  1. JimJam különdíj: Árnyékmókus társasjáték
  2. Játszónap különdíj: Csupaszív Pingvin
Translate »