A DreamWorks már számos alkalommal bizonyította, hogy tud kiváló vagy legalább is jó animációs filmet letenni az asztalra, azonban most úgy döntött a stúdió, hogy a cég leányvállalataként működő, kínai Pearl Studio kezébe adják a gyeplőt, hogy az ázsiaiak elkészítsék első önálló egész estés filmjüket, ami itthon idén októberben be is futott a mozitermekbe. A stúdió korábban segédkezett például az Így neveld a sárkányodat 2-ben, ezért nem volt számukra teljesen ismeretlen terep a Jetikölyök megalkotása.

A történet két szálon indul, Everest a jeti megszökik egy laboratóriumból, ezt követően egy csapat rosszfiú üldözőbe veszi, hogy visszavigyék a létesítménybe, így fiatal, szőrös barátunk az életéért futva végül egy háztetőn talál menedéket. Ekkor kapcsolódik be a történetbe Yi, aki nem sokkal később találkozik is a rémült Everesttel, és megfogadja, hogy haza viszi a Jetit vissza a hegyekbe, még az üldözői előtt. Ó, igen, Everestnek van egy különleges képessége, mégpedig, hogy ha dúdol, akkor tudja irányítani a körülötte lévő természetet, például növényeket növeszt meg óriásira vagy szárazföldi hullámokat tud generálni.

A két fentebb említett szereplő mellé csatlakozik meg a menő srác Jin illetve a nála néhány évvel fiatalabb Peng, (az ő kapcsolata Everesttel okozzák a film legvidámabb pillanatait) így a három fiatal a jetivel karöltve elindul élete legnagyobb kalandjára. A filmben olyan népszerű dallamok harsannak fel a lehető legjobban időzítve, mint a Coldplay – Fix you című dala, ezek elég sokat hozzátudnak adni a film hangulatához, a karakterek, a háttér, a mozgások, pedig a már megszokott DreamWorks munka, se nem több se nem kevesebb, így nem kell tőle várni a csodát, de csúnyának semmiképp sem nevezhető.

Tekintve, hogy animációs vígjátékról van szó, a történetben fontos szerepe van a humornak, és itt érkeztünk el a film szerintem legmegosztóbb pontjához. A Jetikölyök egy kedves, bájos történet, azonban a poénok nagy részénél éreztem, hogy végül miért csak 6 éven felülieknek szóló besorolást kapott a film. Lehet, hogy én vagyok túl öreg, mivel a moziterem fiatalabb vendégei előszeretettel nevetgéltek egy-egy viccesnek szánt jeleneten, azonban a másfél órás játékidő alatt, talán két félmosolyt és egy kuncogást tudtam kiprodukálni magamból, de a történet és a film vége, amilyen ártatlanra sikeredett, kárpótolni tudtak és összességében egy pozitív élménnyel hagytam el a terem sötétjét.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás