A legnagyobb hazai videojátékos rendezvény egy felnőtt gamer szemével.

Nem szeretem a felnőtt megnevezést, mivel mindennek tartom magam, csak annak nem. Bennem van még a gyerek, és megannyi olyan dolog iránt lelkesedem csillogó, kerek szemekkel, amiért a tizenéves fiatalok, sőt akár a kisebb korosztály. (Nem merem bevallani, hányszor nézek egy hónapban Disney-meséket, és hány plüss figyel itthon.) 

Ugyanennyire nem szeretem a hardcore gamer és casual gamer megnevezéseket sem. Természetesen értem a különbséget, de feleslegesnek tartom a megkülönböztetést. A játékos az játékos, bármivel játsszon is. Mégis úgy érzem – egy bizonyos idő után, amit az ember e magával ragadó hobbinak szentel –, a játékosok is változnak. Én pedig – amennyiben hihetek drága szüleimnek – az elmúlt huszonhárom év alatt rengeteget változtam. A hatévesen kezembe adott és lelkesen rágcsált kontrollertől eljutottam ez idő alatt a Virtuális Valóság különös élményéhez. Továbbá manapság egyre többször érzem azt, hogy már mindent láttam.

Nagyjából így tudnám jellemezni a PlayIt-et is. Emlékszem még a korai állapotokra, amikor a hajadon rendezvényt még Budapest Game Showként emlegették, s az országban élő emberek fele se ismerte fele olyan jól, mint kellett volna, és a felerészüket se mozgatta meg feleannyira, mint azt az akkori rendezvény megérdemelte. Emlékszem, régen kisebb helyen volt, de tartalmasabb, rengeteg változatos rendezvénnyel és színpadi programmal, feladatokkal, igazi interaktív kiállítás volt, ahol nem csak nézelődött az ember, hanem aktívan játszott. Például, amennyiben az emlékeim nem csalnak, a Windows 7 megjelenésekor a hazai Microsoft-képviselet egy elég tisztességes, több állomásos, pontgyűjtögetős feladatsort rakott össze, szörfözéssel, akadálypályákkal stb. Aki mindegyiken végigment, biztosan nem távozott üres kézzel a rendezvényről, ráadásul végig jól szórakozott.

Mára ez elmúlt. A show óriási tömegeket mozgat meg, a túlnyomó részben Microsoft által képviselt játékfelhozatal pedig sok fiatalnak jelent kikapcsolódást. És itt emelném ki a lényeget. Nem tudok pontos adatokat, de bátran állítom és vállalom, hogy a PlayIt a fiatalok szórakozása lett. Két centi híján két méteres magasságommal hozzá vagyok szokva, hogy a lábam elé kell néznem a közbiztonság érdekében, de az idei rendezvényen gyakorlatilag egy Dark Souls szintű kihívást jelentett nem rálépni valamelyik izgatottan rohangászó zsebcirkálóra. Ahogy mászkáltam a két óriási helyszín között, érdeklődve pillantottam bele az aktuálisan futó játékokba, s örömmel láttam, hogy sokan boldogan próbálgatják a legújabb megjelenéseket, vagy akár régi klasszikusokat. Engem azonban nem érdekelt. Ugyanezeknek a játékoknak a többségét megtalálhatom otthon is, ha meg nem, akkor valószínűleg nem tarthat számot az érdeklődésemre. De egy biztos, hogy nincs a PlayIt-en olyan játék, amit ne ismernék legalább említés szintjén, s amit ott akarnék kipróbálni.

Két és fél kivételt tudok említeni. Az egyikért óriási köszönet a Sony hazai képviseletének, akik elkeserítően kicsi arányban vannak jelen a PlayIt-en, noha évről évre mindig hoznak valami izgalmas dolgot. Idén a már általunk is próbált VR-játékok mellett a PS4 PRO promózása ment két méretes 4K televízió közreműködésével. Először nem is akartam hinni a szememnek, amikor megláttam, hogy két jólelkű játékos mivel küzd. Bizony, a jövő márciusra datált Horizon Zero Dawnnal. (A játékról bővebb bemutató hamarosan!) Ezenkívül két megjelenés előtt álló termék, az új South Park-játék és a For Honor várta a lelkes rajongókat. Ezekből kellene még több, ezekért kimennék jövőre is a PlayIt-re. Persze, a frissen megjelent termékek sem elhanyagolhatóak, de az én szememben a legértékesebb az a pár perc, amit az új, még nem látott dolgok próbálgatásával tölthetek. (Lásd még: „gamescom”.)

A színpadokon sem történt semmi említésre méltó. Reggel az esti Video Games Live-koncert egyik magyar művésze tartott egy kis kedvcsináló bemutatót. Az úriember gyönyörűen játszott, szívesen hallgattam volna még, de szerencsére arra ott volt az idei év fénypontja, az esti koncert. Az összes többi program során a ,,hozzuk a kötelezőt” érzés fogott el. Voltak nyereményjátékok, cosplay bemutatók, versenyek stb. stb. Számomra ez az a tipikus háttérzaj, ami jó, ha van, de nem különösebben fog meg.

Természetesen a videojátékokhoz kicsit távolabbról kapcsolódó események is zajlottak a rendezvény keretein belül. A gladiátorharc például rendkívül szórakoztató volt, és a pankrátorok küzdelme ismét lekötött egy jó ideig. Volt retro szekció és megannyi technikai bemutató, melyek túlnyomó része valamelyik virtuális valóságos technológiára épült. Egyébiránt ezt az egész idei PlayIt-ről is elmondhatjuk, hogy hűen a 2016-os évhez, szinte minden a VR-ról szólt. Ezzel nincs is semmi baj, az érdeklődő játékosoknak vagy a technológiára kíváncsi látogatóknak tökéletes alkalom az ingyen próbakör, számomra azonban továbbra sem ez volt a legfőbb szempont. A legtöbb VR-játék ugyanis nem érdekel, ami meg mégis, azt a Sony konzolján találom meg. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ottani felhozatal se győzött meg a több mint százezres beruházásról, noha a korábbi élménybeszámolómból kiderült, hogy nagyon élveztem az akkori kedvcsináló kört.)

Természetesen kritizálni mindent könnyű – mondhatná bárki –, de akkor én mit csinálnék máshogy? A következő rendezvényen bevezetik a korhatáros idősávot (elképzelni nem tudom, hogy ott mi lesz más, amikor a korhatáros játékokkal most is találkozhattunk). Szerintem nem ez a megoldás. Nem hiszem, hogy ott bármi olyan történne, ami képes lenne arra ösztökélni, hogy rohanjak jegyet váltani. Tudom, magyar rendezvényként nehéz lehet az élet, de sokkal többet kellene átvenni az E3-ból. Egy hazai, európai nagybemutató már tetszene. Azt tűkön ülve várnám, hogy akár új bejelentést kapjak idehaza, de ha azt nem is, akkor eddig nem kipróbálható játékok tömkelegét vegyem a kezembe. Az újdonság vonzana. Ezek mellé jöhetnek a kötelező(nek gondolt) dolgok, de ide is több külföldi vagy hazai fejlesztővendéget hívnék. Nem tudom, hogy ez mennyire kivitelezhető.

Összefoglalva azonban nem mondhatom, hogy nem éreztem jól magam a PlayIt-en. Jó élmény látni, amikor ilyen sok, hasonló érdeklődési körrel rendelkező ember összegyűlik egy helyen. A hangulat továbbra is nagyon jó, s többnyire mindig lehet találni valami érdekeset. Jövőre remélem, nagyobb helyet talál magának a rendezvény, és a „még több, még jobb” elvet követi majd, mivel a Hungexpón megnyitott épületeket ennyi ember számára én már túlzsúfoltnak éreztem. A legjobb élmény azonban idén tagadhatatlanul a Wargaming munkatársával, Tom Putzki-val készített interjú marad, melyet az alábbi linken meg is találtok.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás