Oldal kiválasztása

Assassin’s Creed Syndicate – Játékteszt

Assassin’s Creed Syndicate – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megjelent az új Assassin’s Creed GTA Syndicate City játék. Hogy mi??? Igen… Vajon miért a GTA megnevezés? Mindjárt kiderül.

Szóval itt az új AC játék. London, az ipari forradalom idején, bandák, lovas kocsik és egyetlen egy vonat.

A lovas kocsikázás egész szórakoztató, bár inkább GTA érzete van a dolognak, mert száguldozni lehet az utcákon, mindent és mindenkit elütve, ami még perk cél is, hogy meghatározott számú wanted destruction-t kövessünk el. Nos, érdekes.

A játék rögtön figyelmeztet, ha esetleg „véletlen” megölünk egy civilt. Ha például dobókéssel kíséreljük meg megborotválni a szakállas angol gentlemant, akkor ugye kínos mellékhatások lépnek fel, nem más, mint az azonnali halál, és a játék rögtön szól, hogy „Az assassinok nem öltek ártatlanokat!”, és ha rövid időn belül még két civillel végzünk, akkor, nos „Desynchronized” és visszatölt a legutolsó checkpointra minket a rendszer. De, ha lovas kocsival gázolunk el 100 szegény mit sem sejtő gyalogost, akik, nos, utána már nem kelnek fel az aszfaltról, az teljesen rendben van, ugye „baleset”.

Másik érdekes és szembetűnő dolog azok a nők. Bocsánat a lányoktól előre is! Ebben a részben erőteljesen vannak nők mindenhol, és itt nem a civilekre gondolok. Már Ezionál is volt női mellék „fő gonoszunk”, de ebben a részben nem csak kis kirakati bábuként szerepelnek a női szereplők, hanem bandavezérként, „másod fő gonoszként” és az átlagos templomos gyalogosok között is minden 3. nő. Oké, nem baj ez, csak furcsa, hogy megy Jacob az utcán, rátámadnak a templomos közkatonák, akik közt kettő legalább nő és hát… Jacob őket is péppé veri, ahogyan azt a két méteres kopasz kidobó legény típusúakkal teszi. Elképesztő, ahogyan gond nélkül töri a nők nyakát is, vágja el a torkukat stb. Lehet csak nekem fura, de szerintem ez egy hirtelen váltás az eddigiekhez képest.

Az irányítása a játéknak rossz. Rengeteg alkalommal teljesen mást csinál a karakter, mint amit utasítunk neki. Volt olyan eset, hogy balra akartam tovább ugrani egy kéményről, és még régen simán balra ugrottak assassinjaink, addig itt a Frye testvérek elkezdenek körbe menni a kéményen… Ebben az esetben pont ez az 5 másodperc elég is volt az üldözöttünknek, hogy kereket oldjon lovas kocsijával. Sok esetben nem lehet szabotálni egy harangot… Csak egy bizonyos apró szögben jelenik meg a karika, hiába állunk mellette, vele szemben vagy bárhogyan, nem jelenik meg a karika. 1 percig próbáltam, hogy szabotáljak egy harangot, mert nem jelent meg, vagyis megjelent egy pillanatra és épphogy egy picit megmozdulva el is tűnt. A következménye az lett, hogy oda rohant egy ellenfél és riadót fújt… A ládákat sem lehet kinyitni akár milyen szögben.

Ha már ládák, a picklockos ládáknál nekem hiányzik az a régi rendszer, amikor nekünk kellett megdolgoznunk azért, hogy kinyissuk. Most az van, hogy „tartsd nyomva a kört”.

Rengeteg kis apró hiba van. Ugyan egetverő nincs, de ekkora mennyiségben a sok kis hiba, (amik fontosak is attól függetlenül, hogy apróságok) nagyon frusztráló tud lenni egy idő után. Itt az új eszközünk is, a kötélvető (rope launcher), ami jópofa, de az is elég sokszor mást csinál vagy máshova, mint amerre szerettünk volna menni. Külön megjegyezném, hogy vicces eszköz, amíg minden másnak van muníciója addig ez a kis eszköz (a karperecünkre csatolják rá, apró tárcsa és nyílhegy és ennyi) egész Londonon át képes végig lőni az akár ~200 méteres távolságokat is… Oké persze, nem a realitást kell első sorban egy AC játékban nézni, de ez szerintem már az elfogadható mesén túl van… Egyébként persze „fun”.

Akkor, ami még érdembeli újdonság, az a bázisunk. Ami lényegében, az első gonosztól elorzott vonat, ami mindig mozgásban van. A térképen kell mindig keresni a jelét, hogy épp hol jár, és vagy oda rohanunk és felpattanunk, vagy oda teleportálunk. Itt van a szűk kis csapatunk, társaink, ha épp Evie-vel vagyunk, akkor például Jacobot egy kanapén henyélve láthatjuk. Itt tudunk vásárolni, fejlesztéseket venni, bizonyos küldetéseket elfogadni, sequence-t állítani. Van egy kis széfünk is, amiben időről-időre összegyűl pénz, amit különböző dolgainkért kapunk, például pubokat birtoklunk, elvileg… Konkrétan olyan nincs, hogy saját pubjaink lennének, illetve más dolgok (tea biznisz), de a vonaton a gang fejlesztéseknél megtudtuk venni, és akkor azok hozzák a pénzt nekünk. Nagyon nagy körben halad a mozgó bázisunk, rengeteg vasúti útvonal van a játékban, de ami zavaró, hogy csak egyetlen egy vonat van a játékban, a miénk, és több nincs is! A vasútállomásokon rengeteg ember vár, de hogy mire az rejtély marad, mert vonat egy darab sem létezik a miénken túl.

A hangulat remek lett, tényleg jól vissza adja az ipari forradalom érzését. Talán az fura, hogy továbbra is mindenhol szénás kocsik vannak, szó szerint mindenhol. Nem tudom, hogy mit keres például az egyik templom tetején, de biztos magától gurult fel az épület oldalán. Kíváncsi vagyok, hogy még meddig lesz a következő részekben „Leap of Faith” szénás kocsikba.

A karakter szint rendszer fura. Jacob és Evie egyformán kapják a skill pontokat mindegy épp kivel játszunk, a másiknak is járnak a jutalmak. Nem konkrétan xp bar vagy hasonló dolog van, hanem a skilleket fejlesztjük és X skill után azt mondja a játék, hogy szintet léptél. Fontos, hogy hányas szintű a karakterünk és hányas szintű helyre akarunk menni, mert már 1 szinttel nagyobb ellenfelek is bajosak 1 az 1 ellenben, nem, még ha 3 ellenfelünk van, de két szinttel nagyobb ellenfelek 2-3 ütéssel végeznek velünk, még mi velük kb. 30 ütéssel. Ha fentről ugrunk rájuk az szinttől független végez velük szerencsére.

A harcrendszer sem az igazi, sajnos unalmas. Folyamatosan ugyan azokat az ütéseket látjuk újra és újra, semmi változatosság. A korábbi részeknél, de még Ezionál is sokkal jobb volt a harc, a mozdulatok. Nem azt mondom, hogy teljesen rossz ebben a részben, mert vannak szép mozdulatok és kivégzések, de az alapvető harc palettája nagyon szegényes. Ha eldobunk egy füstbombát, akkor nem tudjuk a fuldokló ellenfelek torkát elvágni, ahogyan az történt például a második szériáiban, hanem püföljük tovább az ellenfeleinket értelmetlenül…

Akkor nézzük a gang, a banda rendszert. Nagy hírrel ment, hogy itt majd banda háborúk lesznek és saját csapatunk lesz, akikkel majd milyen jó lesz harcolni a templomosok ellen. Azt hittem valami hasonló lesz a Brotherhood-hoz. Ott szerintem jó volt, hogy voltak embereink, akiket eltudtunk küldeni küldetésekre és fejlődtek, illetve jöttek velünk. Itt pedig az van, hogy van 4 féle ember típus/kinézet (3 férfi, 1 nő), és van belőlük sok város szerte. Zöld ruhában vannak, mint kis kincses manók. Ellenfeleink pedig vörös ruhában, akik egyébként ugyanúgy néznek ki, 3 férfi és 1 női kinézet ugyanaz. Nincsenek kiemelve a társaink, csak gyalogok a „sakktáblán”. Minél nagyobb a szintünk, annál többet tudunk magunkkal hívni, maximum 5 embert. Az elhívás annyiból áll, hogy ha a közelben van, akkor egy gomb megnyomásával „Recruit”, tehát hívjuk, hogy jöjjön és jön. Élettartamúk elég rövid, akár egy szúnyogé. Az esetek 90%-ban mindig meghalnak még a küldetés befejezte előtt, és itt nem nagy feladatra, csak 3 perces küldetésekre kell gondolni. Két utasítás van az irányításuk, a „wait” és a „follow”, tehát, hogy várjanak vagy kövessenek minket.

Végül a főszereplőink, a Frye testvérek. Jacob egy kemény srác, aki nem veszi komolyan ezt az egészet, nem hiteles assassin karakter. Persze vannak jó poénjai, és ismerjük ezt a típust, de ő állandóan komolytalan, és nem érezni rajta, azt az assassin aurát, amit elvileg kéne (mert az apukájuk nagyon híres és „legendás” assassin volt). Evie viszont teljesen Jacob ellentéte. Ő komoly, kimért, tudja, hogy nem szórakozás az élet és itt bizony a világ sorsa forog kockán, hogy megakadályozzák a templomosokat. Lovas kocsi vezetésénél viszont, elég fura, hogy amíg Jacob csendes, addig Evie non-stop kiabálja: „Faster! Faster!”, „Get out!”, „Move it! Move it”. Enyhén ijesztő, hogy mennyire agresszív női sofőr, az egyébként higgadt és komoly assassin hölgy. Skillekben minimálisan térnek el, a legmagasabb skillek között van olyan, amit csak Jacobnak lehet és van olyan, amit csak Evienek lehet kiváltani. Vannak bizonyos küldetések, amit csak egyikükkel lehet megcsinálni, ha épp a másikkal játszunk, akkor a játék átváltja a karaktert. Ha nincs megkötve a kezünk, akkor szabadon lehet váltani a karakterek között, akár a háztetőn is. Sajnálom a játékban, hogy nem együtt mennek a testvérek, vagy csak legalább követne minket a másik, valahol legalább a közelben lenne. Ehelyett pedig az van, hogy haladunk az egyikkel, a másik a vonaton ül, de semmi gond, mert instant áttudunk változni a másikká. Értem a praktikusságát, de nekem akkor is fura marad.

A játék határozottan jobb, mint a Unity fiaskó volt megjelenéskor, de még mindig csak árnyéka önmagának és próbálkoznak új ötletekkel, de inkább félig valósítják meg a dolgokat, mint ahogyan annak lennie kéne (például a van több kilométernyi vasúti sín, de nincs egy vonat se a miénken kívül). Kíváncsian várom, jövőre milyen időkbe repítenek minket, vagy inkább marasztalnak majd még minket ebben az időben, de töretlenül bízom, hogy egyszer újra önmagára talál a franchise, vagy ha nem, akkor meg ideje lenne egy jó PoP-nak már.

Értékelés: 7/10

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »