Oldal kiválasztása

Armello – Játékteszt

Armello – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Avagy egy digitális körökre osztott társasjáték állatokkal. A trónért folytatott harcért.

Az Armello egy egészen élvezhető játék, amiben négy különböző állatfaj közül lehet választani karaktert, akivel játszhatunk: farkas, patkány, nyúl, medve. Az összes fajból lehet választani fiút is lányt is. Különböző statokkal és passzív képességgel rendelkezik mind a nyolc karakter, így elég változatos lehetőségek vannak, hogy kivel legyünk az adott játékban. Miután kiválasztottuk a karaktert még további opciók közül kell választanunk. Gyűrűk közül kell kiválasztanunk egyet, a játék elején egy alap van, de további gyűrűket lehet feloldani később. Ezután pedig kilehet választani egy statot, ami +1 értéket kap, nyolc közül négy van feloldva és a másik négyet unlockolni kell.

A játéknak van egy prológusa, ami megtanít játszani lényegében, közben mind a négy fajjal játszat majd felváltva sorban. Ezután, vagy e nélkül (nem kötelező játszani a „tutoriallal”) lehet játszani egyszemélyesben a játékot. Ebben az esetben a három másik játékos (négy fős a játék) AI lesz, de nem ostoba botok, mert kifejezetten jól játszik a gép.

A másik lehetőség, a többszemélyes játék, ahol lehet keresni más játékosokat, ezt a rendszer automatikusan végzi, és elég hamar talál társakat a mókához. A Steam barátlistánkról is meg lehet természetesen hívni ismerőst játszani, és csak utána random embereket keresni. Van, vagyis egyelőre inkább csak lesz a többszemélyes játékban ranked is, de egyelőre még nem elérhető ez a felület.

A játékban nagy szerepe van a szerencsének, hogy ki milyen kártyát kap a játék során. Három féle kártya van: Item (eszköz), Spell (varázslat), Trickery (trükk). Mindháromnak különböző ára van, amiért cserébe el lehet használni. Ezek mind előnyhöz jutatják a játékost, illetve megszívathatjuk vele ellenfeleinket, ha például egy átokról van szó.

A játékban a cél, hogy Te legyél a király vagy gyógyítsd meg a megtébolyult királyt. A király (egy oroszlán) is egy fontos része a játéknak, ő igaz nem hagyja el a várát, de az őrségét irányítja, és különböző dolgokat csinál minden új reggel (például minden játékos veszít egy életet). Mindig két opció közül történik meg az egyik. Ez úgy néz ki, hogy minden új reggel a legtöbb Prestige ponttal rendelkező játékostól kérdezi meg a király, hogy az adott két lehetőség közül (random) melyiket hajtsa végre. Prestige pont jár, ha kivégzünk egy másik játékost, legyőzünk egy fertőzött varjút, illetve küldetés is adhat. Küldetéseket folyamatosan kapunk, egymás után, ha elvégeztük az előzőt. Mindig három küldetés közül választhatunk, ezek különböző jutalmakat adnak, és különböző mezőkre kell eljutnunk. Majd mikor ott vagyunk, a megfelelő helyen el lehet végezni a küldetést biztonságosan, akkor rögtön sikerült és a jutalmat is megkapjuk, vagy lehet veszélyesen, ilyenkor plusz egy jutalmat ad a küldetés, de lehet sikertelen is és akkor büntetést is kapunk a jutalom mellett.

Egy körben meghatározott számú mezőt tudunk haladni, általában 3-at, de ez módosulhat itemek és varázslatok miatt. Több fajta mező van, de kettő negatív hatással jár, ha rálépünk. A hegy, ami két mozgás pontba kerül egy helyett, és a mocsár, ami sebez egyet.

A harc másokkal úgy néz ki, hogy van attack és defense érték. Ez függ az adott karaktertől, a napszaktól (éjjel vagy nappal van), az itemeinktől, mert ezek mind jelenthetnek pluszt, de a lényeg a dobókockákon van, hogy mit sikerült dobnunk. Bizonyos képességek és itemek miatt lehet, hogy valakinek több kockája van, mint a másiknak.

A játékot négy féle módon lehet megnyerni, ami miatt izgalmas. Lehet úgy, hogy megöljük a királyt, akinek sok élete van (minden új nap veszít egyet a fertőzés miatt). Amennyiben magától hal meg a király, mert a fertőzés öli meg, akkor a legtöbb Prestige ponttal rendelkező játékos lesz a király és a játék nyertese. Vannak időnként megjelenő Spirit Stoneok, amikből ha négyet össze szedünk és bejutunk a várba, akkor meglehet vele gyógyítani a királyt és az is győzelem. A legvégső opció, ha fertőzöttek vagyunk (mert lehetünk) és több a fertőzöttség pontunk, mint a királynak akkor meg mi leszünk az új fertőzött vezetők, ebben az esetben is el kell jutni a királyig és megtámadni csak nem lesz harc, hanem a fertőzöttség pontokat nézi csak meg a játék.

A játék elsőre elég egyszerűnek tűnik, de összetettebb és igényel némi gondolkodást, hogy mi legyen a következő lépésünk. Egész szórakoztató és jó a hangulata, tényleg, mint egy társasjáték csak a gépen. A készítők további patcheket ígértek, amikben lesznek új karakterek és fejlesztések, valamint a ranked. Az ára sem olyan vészes (6 ezer forint) azért cserébe, amit kínál.

Értékelés: 7,5/10

Translate »