Oldal kiválasztása

Papírvárosok – Filmkritika

Papírvárosok – Filmkritika
5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Csillagainkban a Hiba alkotóinak új filmje nemhogy az előd hibáit nem tartalmazza, de utóbbi idők egyik legjobb történetével, és az alapanyagot teljes mértékben tiszteletben hagyva megalkották ezt a remekművet, amiben a rövidség az egyedüli gond.

Mikor megkaptam a sajtóvetítésről szóló kiértesítést, akkor egy kicsit kétkedtem, mert akkor még nem láttam az előző részt, és így nem tudhattam, mit tett le az akkor első filmes alkotócsapat az asztalra. De mondanom sem kell, hogy miután végeztem a moziban, egyből nyomtam is rá a kikölcsönzés gombra a fentebb említett film Google Play adatlapján, majd megnéztem és rájöttem, hogy nem tudom az idejét, amióta ilyen mélyenszántó és elgondolkodtató filmet láttam, amit még jó is volt megnézni. De ennyire nem akarok előre rohanni.

Szóval a történet lényege az, hogy főszereplőnk, akit mindenki csak Q-nak hív, egyébként rendes nevén Quentin [Nat Wolff], aki végig narrálja az egész filmet, elmagyarázza, hogy mindenkinek adódik egy csoda, akár egy lottó ötös, vagy egy utolsó pillanatban bedobott kosár. Viszont véleménye szerint neki mást szánt az ég, és elküldte Margo-t, a szomszéd lányt, aki éppen akkor költözik be a velük szemben lévő házba, ami egy szemantikai hibát jelent kicsit, mert az angol „girl next door”, azaz szomszédlány kifejezés tükörfordításban azt jelenti, hogy a következő ajtó mögötti lány, de ez már szőrszálhasogatás, mert tényleg ennyi az baj a filmmel. Következő képeken azt láthatjuk, ahogy szépen felcseperednek és Margo különféle, lánynak néha túlzottan nem életszerű kalandokba keveredik. Láthatunk olyat, mikor Rock koncertre megy, és elég fura módon jut be a zenekarhoz. Az is meglepő, amikor magánnyomozásba kezd egy halott után. Itt inkább csak külső szemlélők vagyunk. Később elindulunk, hogy Margo pár utolsó dolgot elintézhessen. Ekkor halljuk először a „Papírváros” kifejezést, a papírvárosok olyan, csak papíron létező városok, amelyekben ember nem lakik. De a történetről ennyit, mert már így is spoiler kategória felszínét kapargatom. De a lényeg az, hogy Margo eltűnik és Q elindul barátaival, hogy megkeresse. Rajta kívül mindenki megtalálja a boldogságot a végén, és zárul a történet.

A zene, nos a zene az valami földöntúli szinten remekül illeszkedik az éppen lejátszódó jelenethez. Remek a választás és a műfaji differenciákat is tökéletesen érzékelteti. A vágások hibátlanok, sosem történik úgy váltás, hogy ne lenne előtte az előző részlet lezárva. Szóval minden úgy, ahogy kellett. Minden a helyén volt, és megvalósítás tekintetében nem nagyon találni párját a mai felhozatalban.

Tényleg nem láttam sem idén, sem tavaly olyan filmet, ami megütötte volna ezt a lécet (amit fel lehetett hozni az előző film ellen, amit ugyan ez a négyes tett le az asztalra). Olyan erővel nyomták oda a névjegyüket Hollywood megfelelő embereinek, hogy nem csodálnám, ha legalább egy, de inkább két szobrot ítélne nekik az akadémia. Ha nem vagyunk rosszul a kicsit lassabb, romantikusabb filmektől, akkor ezt mindenképpen megéri megnézni, mert egy maradandó élménnyel leszünk így gazdagabbak.

Értékelés: 10/10 

Translate »