Oldal kiválasztása

PlayIT 2014 ősz – PlayStation stand: The Order: 1886 – Próbakör

PlayIT 2014 ősz – PlayStation stand: The Order: 1886 – Próbakör
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Eredetileg az alábbi előzetes a PlayIT-en bemutatott anyag alapján készült, de a Sony jóvoltából a tegnapi nap folyamán kipróbálhattunk egy eddig még nem látott szakaszt a játékból, aminek hála ma már más szemmel nézek a játékra…

A Sony elkerített standjánál a The Order 1886 mellett még a Bloodborne és az Until Dawn is helyet kapott, mint megjelenő címek. Ugyanakkor a The Order 1886-ot feleannyira sem vártam, mint például a From Software új üdvöskéjét. Elkönyveltem egy szép, de lineáris megyek-lövök-osztjóvan játéknak. A kinti verzió is ebben erősített meg egy picit. Aztán tegnap este, ahogy leért a sajtónak szánt preview verzió, gondoltam magamban, adjunk még egy esélyt a játéknak, hátha most más lesz, hátha többet mutat. És bekövetkezett a 180 fokos fordulat.

Az első, amit elmondanék, hogy a fentebb leírtak azért hellyel-közzel megállják a helyüket. Lényegében egy lineáris szakaszon kell végigküzdenünk magunkat, hol lopakodva, hol pedig fegyvereink áldásos munkája segítségével. Ugyanakkor a Ready At Dawnnak sikerült elérnie azt, amit manapság egyre kevesebb stúdió képes. Olyan hangulatot hoztak létre, olyan szinten élő karaktereket kreáltak, és annyira filmszerű élményt nyújtanak, hogy nem lehet nem belevonódni az eseményekbe.

A preview verzióban egy léghajón harcoltunk a lázadókkal. Először is néma csendben el kellett foglalni a pilótafülkét. Körülbelül öt perc elteltével már lélegzetvisszafojtva lopakodtam fel első gyanútlan áldozatom mögé. Külön érdekesség, hogy el lehet rontani még ilyen, nyert helyzetnek tűnő szituációból is a mozdulatot, ugyanis ha nem megfelelő időben nyomjuk meg a háromszöget, akkor nem sikerül a kivégzés, és három másodpercen belül három lyukkal több lesz rajtunk, mint szeretnénk. Maguk az animációk nagyon jól vannak elkészítve, minden egyes mozdulat élethű, és talán a Naughty Dog Uncharted-sorozatához hasonlítható.

:galeria:

A fegyveres harcok is kifejezetten intenzívre sikerültek. Alapvetően egy fedezékközpontú harcra kell gondolni, de számos páncélozott ellenfél képes arra, hogy fittyet hányva a gépfegyverünkre bemasírozzon mellénk, nem beszélve arról, hogy ha lehetőséget találnak rá, akkor körbevesznek, zárótűz alá vesznek, vagy éppen egy gránáttal nehezítik meg a dolgunkat. Ilyenkor érdemes a társak segítségére hagyatkozni, bár a mostani pályaszakasz folyamán inkább csak hangulati tényezőként, mint effektív segítségként voltak jelen. (Nyilván azért nem egy ellenfelet eltettek láb alól, de a munka oroszlánrésze még így is a játékosra marad.) Külön tetszett, hogy ha közel jön egy ellenfél, akkor átválthatunk közelharcra, ami nem merül ki a CoD-féle megütlek, és meghalsz rendszerben, hanem egy látványos, a környezet is felhasználó kézitusa keretében leszünk képesek a túlvilágra küldeni a lázadóinkat.

Ugyanis a léghajón lázadók ellen küzdöttünk, bár az, hogy kik ők és miért lázadnak ennyire, az nem derült ki. Sajnos a beígért szörnyekből se láttam még semmit, de valószínűleg a nagyobb puskaporos hordókat későbbre tartogatják a fejlesztők. Az viszont már most látható, hogy egy erősen történetközpontú alkotással állunk szemben, és amennyiben a forgatókönyvet képesek továbbra is ilyen izgalmasan, jó párbeszédekkel végigvezetni, egy rossz szavunk nem lehet majd a végeredményre.

Összefoglalva el kell mondanom, hogy hatalmasat csalódtam a játékban. Méghozzá kellemesen. Szánt szándékkal nem írtam a grafikáról, mert akinek szeme van, az úgyis látja, hogy gyönyörű. Sok kis apróság teszi élvezetessé a játékmenetet, a karakterek hajának lengése a huzatban, a ruhák mozgása, a sok apró effekt, amelyek egytől egyig nagyon jól el lettek találva. A négy főszereplő mind külön-külön egyéniség, mindegyikük más területen szakértő, saját motivációkkal és háttérrel rendelkeznek, a saját beszédstílusról nem is említve. Úgyhogy nincs más hátra, kínkeservesen ki kell várni még két hónapot, hogy aztán februárban kezünkbe vehessünk egy addigra minden technikai hibától mentes, polírozott, izgalmas és élménydús akciójátékot.  

Translate »