Az már a megjelenés előtt sem volt kérdés, hogy a Rockstar nem csak egy újabb bőrt nyúz le a GTA V nevű rókáról, de az igen, hogy az új generáció konzoljaira kiadott változat képes lesz-e megismételni az eredeti játék elképesztő sikereit?

Jó magasra tették a lécet a Rockstar fejlesztői, mégpedig éppen a PS3 és Xbox 360 platformokra, a 2013 szeptemberében kiadott Grand Theft Auto V-el. A játék megjelenésének napjától sorra döntötte az eladási rekordokat (legtöbb nyitónapi eladás, leggyorsabb milliós eladás stb.), és 2014 augusztusára 34 millió felett járt az eladott példányok száma. Azt pedig, hogy milyen szakmai és közönségdíjakat gyűjtött be a játék, igen hosszan lehetne sorolni, de ezt most hagyjuk meg a Wikipédiának. Összesített értékeléseit tekintve pedig a 95% feletti elit klubba került be a játék, ami még a sikeres címek közül is csak kevésről mondható el. Ezzel az epizód a franchise eddig legsikeresebb tagjának is bizonyult, amiben a fordulatos (és a játékos döntései alapján alternatív szálakra bontott) történetnek, a hatalmas és „élő” világnak elvitathatatlan szerepe volt. Logikus döntés volt a Rockstar részéről, hogy „csak” a játék megjelenését igazították az új konzolgenerációhoz, és az alapoktól induló fejlesztésnél jóval kevesebb idő alatt álltak elő a PS4 és Xbox One játékosoknak szánt GTA-val.

Az, hogy „csak” a játék grafikájához nyúltak hozzá a fejlesztők, persze durva csúsztatás, hiszen a „Next-Gen GTA V” nem csak szebb, részletesebben modellezett látványvilágot kapott, de a játékmechanika is komoly változásokon esett át. Az élmény számomra leginkább ahhoz hasonlítható, mint amikor DVD-korszak kezdetén sorra jelentek meg a videokazettán már megnézett filmek, digitális felújításon átesett és korábban nem látott jelenetekkel kiegészített rendezői változatai. Annak ellenére, hogy tudtam, miféle kalandokba keveredik a három főhős, kik árulják el és kik segítik őket, és persze, hogy újfent megválaszthatom, hogy kik osztoznak majd a happy end örömeiben, mégis izgalmasabb volt, mint egy szimpla újbóli nekifutás a történetnek. Mert a nagy balhék, az azokat előkészítő, a bosszúálló meg a családi problémákat „elsimító” küldetések ugyan nem változtak, de a mellékküldetések között akad részben és teljes egészében is új feladat. Így nemcsak a trófeák megszerzése (meg a sok órás kellemes szórakozás) motiválja a story újrakezdésére azokat a játékosokat, akik az előző generáción már „kitolták”.

A filmek digitálisan felújított változataival példálózó hasonlat alkalmazható a játék grafikájára is. Mondjuk a különbség ahhoz hasonlítható, mint amikor egy másolt videokazettán rojtosra nézett film tényleg gondos és alapos digitális javításon átesett változatával találkoztunk össze. A minőségi ugrás kifejezés, annak ellenére sem túlzás, hogy az új generáción találkozhattunk már részletesebben kidolgozott háttérrel, valószerűbb karakterekkel vagy éppen az időjárási jelenségek hitelesebb látványával. A GTA V újgenerációs kiadása nem hódítja el a legszebb játék dobogójának legmagasabb fokát, de bőven pontszerző helyen áll az egy éve indult versenyben.

Az viszont már messze nem az „optikai tunning” kategória, hogy a PS4 és Xbox One változatban szabadon válthat a játékos a szériától megszokott „külső” és a „belső” nézet között. Ezzel a játék nem csak igazi FPS-élményt kínál, de valódi arcade élményt is nyújt azoknak, akik nem kívülről szeretik vezetni a különféle járműveket. Nem kevés munkát fektettek a fejlesztők a belső nézet kidolgozásába, mert minden földi, vízi és légi járműnek saját műszerfalat, (és ha van ilyen, akkor) belső teret terveztek. Ezek kidolgozottságára sem lehet panasz, a műszerek mutatói valószerűen mozognak, ahol látszik a rádió kijelzője, ott az állomás adatait is le lehet olvasni, a drágább verdákban pedig látványosan „kézzel varrt” a kárpitozás. Ráadásul bővült is a járműpark, és nem csak típusokkal, de kategóriával is, mint például a megszerezhető motoros léghajó. A rádiócsatornák kínálta zenére panaszkodni a 2013-as kiadás esetében sem nagyon lehetett oka senkinek, viszont a Rockstarnál osztják azt a nézetet, hogy a változatosság gyönyörködtet, ezért bővítették a zenék repertoárját is, amit PS4-en még egyszerűbben kezelhetővé is tettek. Az érintőfelület segítségével még egy üldözés közepén is kényelmesen válthatunk csatornát. S ha már szóba került a DS4 irányító, akkor azt is megemlítem, hogy a telefonbeszélgetések során a hívó hangját az irányítóból, és nem a tévé (vagy hangrendszer) hangszóróiból halljuk, ami apróság, de meglepően sokat ad a hangulathoz.

Első hallásra talán a játék fejlődésének egyik legapróbb lépésének tűnhet a multiplayerben egyszerre résztvevő játékosok számának növelése, de a 30 fő limit komoly előrelépést tudott hozni. Főleg, ha módunkban áll kihasználni az új generáció fejlettebb közösségikapcsolat-kezelését, és nem véletlenszerűen, vad idegenekkel, hanem valós, vagy legalább állandó virtuális barátainkkal játszunk együtt.

Hogy mindez elég lesz-e ahhoz, hogy ha meg nem is dönti, de beállítsa a PS3 és Xbox 360 változat rekordjait a GTA V új generációs kiadása? Egész biztosan nem, de nem azért, mert a játék nyújtotta élmény, vagy a hozzáadott fejlesztés nem érdemli meg a hasonlóan magas értékelést. A kritikusok és a játékosok értékelései sem maradnak el jelentősen a premierkor kiosztott pontszámoktól. Ugyanakkor nincs annyi potenciális vásárló, és az új generáció az elődnél kissé borsosabb árú játékai esetében csak a legvaskosabb pénztárcával bíró konzoljátékosok vásárolhatnak gondolkodás nélkül. Márpedig az év játékmegjelenések szempontjából legerősebb időszakában brutálisan erős konkurenciával kell versenyre kelnie a Grand Theft Auto V-nek, és egy ismert történettel legyőznie az újdonságokat. Attól persze nem kell tartani, hogy konténerszámra maradjon a Rockstar nyakán a legyártott lemez, hiszen a kívánságlistájára sok jelenlegi és a hardware árának további csökkenésére váró reménybeli konzoltulajdonos írta fel a netx-gen GTA V-öt. Az már egy másik kérdés, hogy ha januárban végre a PC játékosok is lehetőséget kapnak arra, hogy monitorukra kapják Michael, Franklin és az eszement Trevor Los Santos-beli nagy kalandját, akkor milyen gyorsan pörög majd az eladott darabokat mutató számláló.

:galeria:

Értékelés: 10/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás