Oldal kiválasztása

Assassin’s Creed: Unity – Játékteszt

Assassin’s Creed: Unity – Játékteszt

A nagyszabású történelmi sorozat új, next-gen része a szokásos hype-vonaton érkezett, ráadásul párhuzamosan az előző generációra érkező Rogue alcímmel ellátott résszel. A fejlesztők az alapokhoz való visszatérést és rengeteg újítást ígértek. Betartották?

Bevallom, nagyon haragszom. Direkt nem vártam túlzottan a játékot, rajongóként direkt nem támasztottam elvárásokat, nem néztem meg az előzetesek többségét, elzártam magamtól a játék híreit. És még így is sikerült picit savanyú szájízzel fognom a cikkíráshoz, ugyanis az a produktum, amit a fejlesztők letettek az asztalra, sajnos nem elég jó a mai standardokhoz mérve.

A legnagyobb probléma az, hogy a játék rettentően bugos, sőt, mondhatni félkész. Animációk ragadnak be, a semmiből emberek tűnnek elő, vagy váltanak ruhát az orrod előtt, glitchek és rendszerhibák, fagyások tömkelege. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a multiplayer PS4 platformon többször állította le hibaüzenettel a játékot, mint a túlterhelt World of Warcraft-szerver, pedig Cefre kolléga arról is tudna órákat mesélni. A fenti hibák többsége persze könnyen orvosolható pár gigabyte-nyi patch-csel, de az egyszeri játékos, amikor kifizet majd húszezer forintot, nem biztos, hogy javítások töltögetésével szeretné az első egy órát tölteni.

Pedig alapvetően a Unity nem lett rossz játék, sőt. A grafika lélegzetelállítóan gyönyörű, és bár a karakterek mimikája még mindig nem az igazi, ezen a téren is sokat fejlődtek a fejlesztő urak és hölgyek. Számos videóban említették, hogy megújították a parkour rendszert, bevallom őszintén, én olyan eget rengető újdonsággal nem találkoztam, azon túl, hogy bekerült egy free-run up és down gomb. Az biztos azonban, hogy sokkal folyamatosabb lett a mozgás, és a sok apróságnak hála élvezetesebb is. Mondjuk úgy, hogy ami már helyenként működött korábban, az most még jobb, még több, még okosabb formátumban érkezett meg.

Amitől viszont én nagyon féltem, az a harcrendszer volt. A Ubisoft többször is elmondta, hogy sokkal nehezebbek az ütközetek, és nagyon oda kell figyelnünk, mikor vállaljuk, és mikor futunk el előlük. Itt azonban szerencsére fellélegezhettem, ugyanis részben bevált az új recept. Tekintetbe véve, hogy bizonyos számú ellenséggel szemben tényleg elég sanszos, hogy fűbe harapunk, mivel most már van annyi esze a (jelen esetben) francia katonáknak, hogy ha nem férnek hozzánk pisztollyal, puskával támadjanak, ezekből meg két lövés általában elég is. A nagyobb, erősebb ellenfelek védhetetlen csapásairól nem is beszélek. Összességében itt is érvényesül a folyamatos jelző, nagyon látványos és élvezetes ütközeteknek lehetünk tanúi, és amennyiben belejövünk az új rendszerbe, akkor az ütközetek is úgy lesznek egyre könnyebbek. Amit én nagyon sajnáltam, az az emberek pajzsként való felhasználásának hiánya, de ez már csak az én problémám.

A játékban a főküldetések mellett helyet kapott számos mellékküldetés is, ráadásul nem csak a menj ide, és öld meg ezt és ezt típusúak, hanem van egy komplett nyomozásra épülő rendszer, ahol összefüggések feltárásával kell kitalálnunk ki az igazi tettes. Különféle rejtvények és gyűjtögetni valók színesítik a világot, de persze a klasszikus Assassin-megbízások is helyet kaptak a repertoárban. Nem sorolok fel minden mellékszálat, de fontosnak tartom megemlíteni, hogy megint visszatért egy bázisépítgetős mini-játék, most egy Caffeteria színében, amiből a bevételünket nyerhetjük. Mielőtt pedig valaki felkiáltana, hogy ennek már a Brotherhoodban sem volt sok értelme, most elmondom, hogy itt van. Ugyanis nem osztogatják tucatszámra a pénzt, és hacsak nem valódi(!!!) pénzért szeretnénk krediteket vásárolni, hogy aztán fegyvereket, páncélokat fejlesszünk, úgy érdemes a játék ezen aspektusát is komolyan venni.

További újítás még a szerepjátékokra hajazó fejlődési rendszer. Minél ügyesebben, minél több mellékkihívást megcsinálva végzünk el egy küldetést, annál több skillpontot kapunk, melyet aztán harci, lopakodási stb. képességeink fejlesztésére költhetünk. Ezek aztán az alapjátékban és a multiplayer módban is felhasználhatóak, sőt van olyan képesség, ami csak az utóbbiban nyer értelmet.

Ha már multiplayer. A kompetitív módot a kooperatív mód váltotta fel. Alapvetően ahhoz, hogy ez a móka igazán élvezetes legyen, egy nagyon jól összeszokott, de legalábbis csapatjátékra és kommunikációra fogékony csapat kell, különben elég nehézkes lesz jó eredményt elérni. A több személyre tervezett pályák nehezek, kihívást jelentőek. Ha valamelyik társunk elesik, akkor van még időnk a segítségére sietni és talpra állítani. Nagyon fontos az összhang, mondhatni elengedhetetlen, különben csak két, egymásra fittyet hányó bérgyilkos fogja kergetni ugyanazt a célt, elvéve az élvezetet.

Zenei téren az új rész sem teljesít rosszul, kisgyerek módjára tapsikoltam, amikor felfedeztem egy-egy számban a második rész imádott szólamait. A témák dinamikusan váltják egymást, Párizs hangjai és a francia nyelv pedig élethűen megjelennek a játék keretein belül.

:galeria:

Összességében a Unity nem lett egy rossz játék, de nem is lett az a csoda, amit sokan elvártak tőle. Sajnos a sok hiba miatt a tisztességesen összerakott iparos munka kifejezés se állja meg a helyét. Nagyon szerettem volna magasabb pontszámod adni, és a mostani is csak a patch-ekbe fektetett hitemet jelképezi és a sorozat iránti rajongásomat. Ha őszinte és szőrösszívű lennék, akkor eggyel kevesebbet adtam volna a játéknak.

Értékelés: 8/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Translate »