Oldal kiválasztása

F1 2014 – Játékteszt

F1 2014 – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Forma 1 évadról évadra fejlődik, az utóbbi időkben versenyspecialista fejlesztővé vált Codemasters pedig új, az aktuális szabályokra, helyszínekre és istállókra szabott F1-játékot ad ki. Kell ennél több a rajongók öröméhez?

Az egy dolog, hogy bizonyos szabályokat vagy azok megváltoztatását a rajongók vagy épp a résztvevők nem fogadnak osztatlan lelkesedéssel, ám a játékba ezeket is bele kell építeniük a fejlesztőknek. Egy hivatalos licenc birtoklása nem csak előnyt jelent, hanem a kötelezettségeknek is meg kell felelni, de ezek a grafika és játékmechanika fejlesztését általában nem korlátozzák. A szakmai kritikákat, de még inkább a játékosok általi értékeléseket, véleményeket figyelembe véve a pályák nyomvonalmódosításainak, az autók jellemzőinek és a versenyszabályok változásának gondos lekövetésén túl is várnak fejlesztést a franchise kedvelői, de még inkább a potenciális új játékosok. Azt, hogy a 2014-es évadra kiadott játékkal még nem teszi meg a lépést az új generációs konzolok felé a Codemasters F1 sorozata, egyelőre „csak” az új masinákra átnyergelt játékosokat lombozta le. Az viszont, hogy nemhogy lényegi, de legalább részleteiben említésre méltó minőségi javulás sem jelenik meg a látványvilágban, a játékmódok közül pedig egy közkedvelt még ki is került, nem csak a PC-s, de az Xbox 360 és PS3 mellett továbbra is kitartó gamereket is kellemetlen meglepetésként érte.

Kötelező feladatukat szépen végrehajtották a birminghami stúdióban dolgozó fejlesztők, így az új motorok sajátos hangját, a szezon versenyautóinak pontos modelljeit, a KERS és DRS használatára vonatkozó szabályokat, az új Sochi Autodrome és a versenynaptárba visszakerült Red Bull Ring és Hockenheimring pályákat mind megtaláljuk a játékban. A grafikus motor viszont nem változott észrevehetően. A vezetés élményét ez nem befolyásolja negatívan, a verseny hangulata esőben és sötétben is egészen valósághű, de a paddockban körülöttünk sertepertélő személyzet elég lelombozóan néz ki. Konkrétan olyan a karakterek ábrázolása, hogy biztosak lehetünk benne, a technikusok mind kirakati próbababák és a fából faragott királyfi leszármazottai. A Classic mód eltűnése pedig már egyértelmű visszalépés. Az F1 2014-ben nincs lehetősége a játékosnak a 80-as, 90-es évek mára legendává patinásodott versenygépeivel és pilótáival nosztalgikus versenyeket futni, pedig ez sokak számára nagyon is kedvelt lehetőség volt a sorozat előző epizódjában. 

A játékmechanikában is tapasztalhatók változások. A gépi ellenfeleket irányító mesterséges intelligencia fejlődése a versenyekben kihívást kereső gyakorlott játékosok számára egyértelműen pozitív változás. Kevésbé rutinosak számára pedig ott van a különféle segítségek (ideális nyomvonal megjelenítése, fékasszisztens stb.) ki-be kapcsolásának lehetősége. Arról pedig, hogy a szériával az F1 2014 epizódon keresztül ismerkedő, kezdő játékosok se kerüljenek kiábrándító hátrányba, az egyszerű tutorialt felváltó megoldással igyekeztek gondoskodni a fejlesztők. A versenyautó irányításának elsajátítását segítő feladatok után egy, a sofőr képességeihez igazított beállítást ajánl fel a játék. Ezt természetesen nem kötelező elfogadni, sőt az egész gyakorlósdi kikerülhető, de utólag is módosíthatóak a beállítások, ha azzal túlságosan könnyűnek bizonyulna a játék. Minden segítséget bekapcsolva erre igen jó esély van, mert ilyenkor gyakorlatilag csak az ideális nyomvonal követésére kell ügyelni, nyomhatjuk folyamatosan a padlógázt, az asszisztensek elveszik a teljesítményt, és fékeznek, ahol arra van szükség. Márpedig ez még megrögzött arcade-rajongóknak is hamar unalmassá teheti a versenyeket. Ugyanakkor minden segítséget kikapcsolva, kormány nélkül komoly hátrányban találhatjuk magunkat, mert a controllerrel egyszerűen nem lehet olyan finoman terelgetni az F1 versenygépeket, hogy hibátlan köröket futhassunk. Arról már nem is beszélve, hogy a volán szorongatása mennyivel járul hozzá a játékélményhez.

A száguldó cirkusz megszállottjainak persze kötelező és a valóságban lassan véget érő 2014-es versenyévad újbóli átélésével sok szórakozást ígérő cím a Codemasters F1 játéka. Ahhoz azonban, hogy a versenysorozathoz kevésbé ragaszkodó, de az autóversenyeket kedvelő játékosokat is meghódíthassák, minőségi ugrást kell produkálniuk az F1 2015-ben. A grafikai motor alapos megújítása mellett a játékmódok és funkciók bővítésére is szükség lesz, hogy valóban méltó legyen a játék az új konzolgenerációhoz, és képes legyen visszaszerezni hírnevének utóbbi években kissé megkopott csillogását.

Értékelés: 6/10

Translate »