Hatalmas kedvencem a mobilos játékok körében a játék előző része, a Galaxy On Fire 2. Most megjelent a következő verzió, amit iszonyatos várakozást követően vettem kézbe, és elég nagy elvárásokkal. Nem kellett volna…

Az új játék műfaja szerint egy RTS, ami eléggé távol áll az űrcsata-központú első és második résztől. Kezdésnél kapunk egy kis naprendszert három bolygóval, amiből az első bolygó elfoglalása a tutorial részét képezi. Miután megszereztük a bolygónkat, el kell kezdenünk megépíteni az alapvető kiszolgáló létesítményeket is. Ilyen a fém- és energia-előállító, ami nélkül nem tudunk továbbhaladni, és később ilyen a shipyard, amin a csatahajókat tudjuk létrehozni és akár csatába küldeni. Persze közben folyamatosan kapunk egy-egy küldetést, ami a játékbeli pénzünk mennyiséget növeli, de ezen a téren nem bánik velünk túlzottan bőkezűen a rendszer.

Előbb-utóbb eljutunk egy pontig, ahol felkér minket a játék, hogy foglaljuk már el a mellettünk lévő, teljesen élhető, de valamiért lakatlan bolygót, és kezdjük el építgetni a kolóniánkat. Ekkor tanuljuk majd meg az erőforrások áthelyezését is. Ekkortól már két kis világot kell irányítgatnunk, és a kettő között kell megosztani az erőforrásokat. Ez kissé megnehezíti a játékot, mert szinte mindig hiányt fogunk szenvedni valamiből. Ha ez még nem lenne elég, megérkezik a első ellenséges kolónia is, akiket persze azonnal el kell pusztítanunk, mert ha nem tesszük, akkor biztosan valami rossz dolog fog történni. Ha ez sikerült, akkor ismét élhetjük tovább mindennapjainkat, amíg egyszer csak a semmiből egy Jumpgate nevű elem meg nem jelenik. Ennek segítségével egy bizonyos galaxisba tudunk átutazni, ahol ismét el kell foglalnunk két bolygót.

Az első "történeti" csavar itt keletkezik, ugyanis egy másik játékos otthonának közelében érkezünk meg, és nagyjából mi leszünk neki azok az NPC-k, akiket mi korábban elintézünk. Ez jelenti a tutorial végét, amikor jön a szörnyű felismerés, hogy bár a játék ingyenesen játszható, kötelezve vagyunk a mikrotranzakciókra.. Amikor megérkezünk az új rendszerbe, akkor ugye új hajókat is szeretnénk, de ekkor figyelmeztet a játék, hogy ehhez el kell menni a feketepiacra, és itt 4900 ingame pénzért vehetünk még hajóhelyeket. Ez mind szép és jó, csak eddigre bármit teszünk, nem marad csak olyan kétezer körüli pénzmennyiség a legjobb esetben is. Így a továbbjutás feltétele az, hogy valós pénzért vegyünk némi játékbeli valutát. Ami engem elmondhatatlanul felidegesített. A sima Galaxy On Fire-ben nem hogy nem kell fizetnünk, ha ki akarjuk maxolni a story módot, de sokáig nem is volt olyan dolog, amit megérte volna megvenni.

Persze benne van a pakliban, hogy így is végig lehet játszani, sajnos azonban a PvP előnyeit nem használhatjuk ki, mert lesznek nálunk sokkal, de sokkal nagyobb flottával rendelkező, alacsonyabb szintű ellenfelek is. Alapvetően a játék élvezhető, de a vásárlás majdnem kötelező jellege megöli a szokásos élményt, ami egy Galaxy On Fire típusú játékot leng körül. 

Értékelés: 5/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás