Oldal kiválasztása

Bloodbath – Játékteszt

Bloodbath – Játékteszt
6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! Dante örök érvényű mondata akár a mottója is lehetne az általunk tesztelt Bloodbathnek. Készülj fel életed küzdelmére, akár egyedül vágsz neki a harcnak, akár társakkal az oldaladon!

A játékot fejlesztő Freedom Factory Studios, noha 2007-ben alakult meg, eddig nem sok mindent tett le az asztalra, és egyetlen játékukkal sem sikerült kiemelkedniük a középmezőnyből. Nekik köszönhetjük a Fritz Chesst, vagy a tavalyi Young Justice: Legacyt, ami az azonos címen futó DC-s animációs sorozaton alapul. Sajnos a jelenlegi játékot kiadó UIG Entertainment neve sem a legfényesebb csillag a játékvilág egén, és leginkább a különféle szimulátorjátékokat (olyan csodákat, mint az Airport Simulator 2014, a Waterpark Simulator 2015, vagy a Woodcutter Simulator 2013 és 2014) kedvelők körében csenghet ismerősen. 

A Bloodbath műfaját tekintve egy poszt-apokaliptikus világban játszódó beat’em up, az egyszerűbb fajtából. Ez már rögtön a betöltés után nyilvánvalóvá válik, lévén a szokásos önreklámozó logók után egyből a főmenüben találjuk magunkat, még egy mezei intro sem alapozza meg a hangulatot. Opciók terén nem mondhatnám, hogy elkényeztetnek minket a készítők, egy szimpla Fight Online és egy Training módon kívül egyéb lényeges elem nem vár minket. Van egy menü a minimális beállításoknak, amin belül megtalálhatjuk a tippeket tartalmazó szekciót is, ezenfelül van egy rész, ahol a statisztikánk tekinthető meg, és gyakorlatilag ennyi. Ez azért valahol elég kiábrándító így 2014 környékén.

A játéknak sajnos nincsen története, ami kicsit fájó pont, hiszen jó lett volna egyet s mást megtudni a világról, amire életünket áldozzuk. Egyetlen videó vagy szöveges bemutatás sem fogja megzavarni a vérontást menet közben, ami szintén a fapados életérzést erősíti a játékosban. A játékmenetről röviden elmondható, hogy nem hibátlan, de legalább unalmas. A fejlesztők megpróbálták feldobni az egyszerű arénaharcot olyan opciókkal, mint a Domination (arénán belüli checkpoint-foglalás és -megtartás), a The Wagon (egy kocsit kell áttolni az ellenfél területére, és megakadályozni őket ugyanebben), vagy a Judgement (a bírák feladatokat adnak, amik teljesítéséért plusz pontokat kap a csapat), valahogy ez mégis kevésnek tűnik. Főleg ha hozzáveszem, hogy mindezt összesen öt arénában, hat harcossal használhatjuk, 99,9%-ban gép által irányított botok ellen/mellett, mert valami felfoghatatlan okból kifolyólag élő játékossal lehetetlen összefutni, pedig a játék a cikk írásakor már bőven kapható volt. Ezzel az a legnagyobb gond, hogy a játék többi részéhez hasonlóan az MI is hagy maga után némi kívánnivalót, és bár az NPC-k kimondottan agresszívek, ugyanakkor rendkívül ostobák is, és nehézségük nem skálázható sem ellenfélként, sem társként.

Ennyi negatívum után azért nézzük a pozitívumokat is, mert azért azokból is akad. Az említett hat karakter mind-mind más speciális képességgel rendelkezik, és a játékstílusuk is eltérő. Vannak erősebb, de lassabb, vagy valamivel sebezhetőbb, de agilisebb karakterek is. A harc közben kapott pontokért fejlesztéseket tehetünk elérhetővé, amikkel a harcosokat erősíthetjük. Ezzel legfeljebb annyi lehet a problémánk, hogy csak az aktuális menet idején aktívak, újabb csatába ismét csupaszon, egy szál fakarddal vonulunk. A meccsek után a fiókunk értéke is növekszik, így minél többet játszunk, annál magasabb lesz a rangunk, és bizonyos szintenként extra dolgok nyílnak meg előttünk. A 15. szinten például a hatodik harcos, mert hiszen alapból csak öt érhető el. A balansz úgy általában véve rendben van, így mindegy, hogy kit választunk, ha ügyesek vagyunk, gond nélkül nyerhetünk. Grafikailag hozza a már említett középszintet, habár azért egy-két fennakadás előfordul, de egyébként a funkcióját tökéletesen betölti. A hangok rendben vannak, a zenék jók, harc közben megfelelően adják a hangulatot, ha más téren a játék nem is képes erre. A pozitívumok sora az achievement-vadászokat is érinti: az eredmények elég könnyen kimaxolhatóak, gyakorlatilag egyik sem jelent különösebb kihívást, pár óra játékkal teljesíthető a háromnegyedük.

Összességében elmondható, hogy ha valamivel több tartalmat préseltek volna bele, ha jobban odafigyeltek volna a kinézetre, ha lehetne barátok vagy ismeretlenek ellen fennakadás nélkül küzdeni, illetve nem fulladna már rögtön az elején faék egyszerűségű, monoton klikk-fesztiválba, lenne többféle speciális képesség, több pálya és választható ember, sokkal erősebb cím lehetett volna belőle. De addig is marad a „mi lett volna ha” érzés és a kicsit keserű szájíz.

Értékelés: 5/10

Translate »