Oldal kiválasztása

A Sony E3-as bejelentéseinek összefoglalója

A Sony E3-as bejelentéseinek összefoglalója
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei E3 konferencián a Sony bemutatta soron következő legújabb tartalmait PlayStation 4-re és PS Vitára. Bár az idei E3 nem volt olyan egetrengető, mint az elmúlt évi, egy biztos: bőven lesz mivel játszani a közeljövőben.

Ebbe a sorba tartozik a Destiny című játék – amelyet a Bungie tervezői készítettek, a kiadásáért pedig az Activison felel. Bejelentettek még olyan címeket, mint az Uncharted 4: A Thief’s End a Naughty Dog gondozásában, a Far Cry 4 a Ubisofttól, a Batman: Arkham Knight a Rocksteady és a Warner Bros együttműködésében, a The Order: 1886 a Ready at Dawn révén, valamint a várva várt No Man’s Sky a Hello Gamestől.

Azok a játékosok, akik a novemberben megjelenő Far Cry 4-et megvásárolják, bármely más – PS3 vagy PS4 konzollal rendelkező – társukat meghívhatják a játékba a PSN rendszerén keresztül, még akkor is, ha a másik fél nem rendelkezik a játékkal.

A Sony a játékok mellett leleplezetett egy exkluzív PS4-es Destiny-csomagot is: ez magában foglalja a legújabb hófehér (Glacier White) PS4 konzolt és kontrollert is. Ezenkívül arról is hírt adtak, hogy ezen a héten, csütörtöktől kezdve, a PS4-tulajdonosok egész hétvégén kipróbálhatják a Destiny első alfaverzióját, ha ellátogatnak a www.greatnessawaits.com/Destiny oldalra. A bétaverzió szintén elérhető lesz július 17-től.

A sajtókonferencián a kiemelt franchise-ok – mint a Dead Island 2 és a Mortal Kombat X – mellett bejelentették az új együttműködést a Disney Infinityvel, amely magában foglal egy exkluzív Disney Infinity 2 gyűjtői kiadást PS3 és PS4 konzolokra – ebben lesz elérhető a Hihetetlen Hulk is, amelyet kizárólag PlayStationre fejlesztenek. Egy másik együttműködési megállapodás keretében a Grim Fandangót felújítják, kizárólag PS3-ra és PS Vitára, kijön a Let it Die PS4-re – a Suda 51 fejlesztői révén –, valamint kiderült, hogy a Giant Squid Studio Abzu játéka is készül PS4-re.

A konferencián nyilvánosságra hozták, hogy a Battlefield: Hardline bétája már elérhető, kizárólag PS4 konzolon. Egy másik jelentős hír, hogy a Grand Theft Auto V hamarosan megérkezik PS4-re, ráadásul a más eszközeinken – Xbox 360 vagy PS3 – lévő játékmentéseinket könnyedén áttölthetjük majd PS4 gépünkre. A sajtótájékoztatót az elismert Rocksteady zárta a Batman: Arkham Knight lélegzetelállító demójával, amely csak PlayStationön lesz elérhető. 

A Sony ismertette az európai és észak-amerikai piacokon megjelenő eszközének, a PlayStation TV-nek a legfontosabb fejlesztéseit is. A PlayStation TV egy szórakoztató rendszer, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy könnyedén és egyszerűen elérhetővé tegyék a különböző PlayStation-eszközeik tartalmát, akkor is, ha az éppen nincs a közelükben. A 99 EUR áron forgalomba kerülő készülékkel a PS4-tulajdonosok WiFi-n keresztül egy másik tévékészüléken is játszhatnak konzoljukkal. Bizonyos PS Vita-játékok is elérhetőek lesznek a PS TV-hez, PS Vita kártyán. Ezenkívül a PS TV-n más szórakoztató tartalmak is beszerezhetők a PlayStation Store-ból, mint a mozifilmek, a tévéműsorok és a zenék, amelyek megvásárolhatóak, kölcsönözhetőek vagy streamelhetőek.

PS Vitára olyan címeket jelentettek be, mint a Minecraft, az Invizimals The Resistance, a Hotline Miami 2: Wrong Number, a Helldrivers, a Hohokum és a Guns Up! Ráadásul azok a játékosok, akik PS4 konzollal is rendelkeznek, a PlayStation 4-játékokkal streamen keresztül távirányítással játszhatnak a PS Vitán.

Translate »