Oldal kiválasztása

Valve – Mobiltelefonra költözik a Steam

Valve – Mobiltelefonra költözik a Steam
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Portal második részének PS3-as szerepeltetése a Steam kiterjesztését is maga után vonta, s a visszajelzések szerint a rajongók szívesen látnák más platformon is a szolgáltatást, ami Doug Lombardi szerint hamarosan telefonokon is elérhető lesz.

A meglepően pozitív PlayStation 3-as fogadtatás után a Valve vezetősége úgy döntött, belevágnak a Steam rendszerének kiterjesztésébe, így a jövőben más platformokon keresztül is elérhető lesz a szolgáltatás. Doug Lombardi, a cég marketing részlegének egyik vezetője elmondta, jelenleg még tervezés alatt áll az egész, de mindenképpen komolyn gondolják a bővítést, ugyanis a komolyabb játékfejlesztő cég nem engedheti meg magának, hogy a mobilplatformon ne legyen jelen.

 

Translate »