Oldal kiválasztása

80 millió eladott PS3 világszerte

80 millió eladott PS3 világszerte
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony bejelentette, hogy a PlayStation 3-ból 2013. november 2-án adták el a 80 milliomodik darabot.

Bár hazánk eddig elsődlegesen az Xbox országa volt, az eddigi Microsoft-stratégia (azaz hogy nem lehet majd itthon sem kapni, sem rendesen használni az Xbox One-t) és az előrendelői adatok alapján is úgy tűnik, ez pillanatokon belül meg fog változni. Persze, ki tudja, mit hoz majd a jövő, azonban most a PlayStation 4 óriásit kaszálhat a karácsonyi szezonban.

Ám ha a globális adatokat vesszük alapul, akkor már a lassan előzőnek nevezhető generáció terén is vannak örömteli hírek, hiszen most vannak túl a 80 milliós eladási számon (az Xbox 360 nagyjából ugyanennyi eladott konzollal büszkélkedhet világszerte, ugyanis a szeptember végi adatok 79,4 millióról szóltak). A PS3 rendszerre a független fejlesztőkkel és kiadókkal is együttműködve világszerte eddig összesen 4332 szoftver készült el. A legnépszerűbb játékok között olyan címek szerepelnek, mint a 2013 júniusában megjelent, világszerte 3,4 millió példányban eladott The Last of Us, vagy a kritikusok által is elismeréssel illetett Journey. A Grammy-díj történetében ez volt az első játék, amely a legjobb zene kategóriában a jelöltek listájára kerülhetett.

Translate »