Oldal kiválasztása

Final Fantasy XIV: A Realm Reborn – Játékteszt

Final Fantasy XIV: A Realm Reborn – Játékteszt
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Minden vég valaminek a kezdete… Ismét eljött a hősök kora. Avagy, hogyan adjunk ki másodjára jól egy olyan MMO-t, ami elsőre csúfosan megbukott.

A Square Enixet nem kell sok embernek bemutatni, ahogy az egyik legsikeresebb sorozatukat a Final Fantasyt sem, amelyből 2004-ben jelent meg a XI., az első MMO. Ez a rész viszonylagos sikereket ért el, így pár év elteltével kijött a XIV., amivel az előző MMO-rész sikerét szerették volna meglovagolni, de ennek a vége immáron egy csúfos bukás lett. Viszont a készítők nem adták fel, és a játék ennek eredményeként alapos ráncfelvarráson ment keresztül, aminek során nem csak külsőleg változtattak, hanem a játék alapjaiba is belenyúltak. Így született meg az A Realm Reborn.

Történetünk szerint a Garlean Birodalom egy gigantikus méretű megszálló erőt küld, hogy déli szomszédját meghódítsa, így átvéve az uralmat a kristály-vidékek felett. Az őrült parancsnok titkos terve elpusztítaná a birodalmat: a mennyből lerántaná a holdat, amely megsemmisítené azt. A holdból Bahamut, a generációk óta bebörtönzött ősi terror tűnik fel, akit csak Eorzea hősei állíthatnak meg. Eljött hát a mi időnk!

Karaktergenerálásnál 5 faj közül választhatunk, és összesen 19 kaszt érhető el (de ide vesszük a csak craftolásra alkalmas kasztokat is). Ezekről részletesebben a hivatalos wikiben olvashatunk. Maga a generálás kellően részletesre és egyedire sikerült. Példának okáért megadhatjuk, hogy a névnapunk mikor legyen, de még védőistent is választanunk kell. Ennél a pontnál ugyan igény szerint el lehet sok időt tölteni, de amúgy minden érthetően és könnyen kezelhetőre sikerült.

Az egyik legelső szembetűnő változást az első próbálkozáshoz képest a grafika jelenti, ami ezúttal hihetetlenül látványos lett, nagyon részletesen ki van dolgozva a környezet, bár néhol azért egy picit sterilnek érezhetünk 1-2 tereptárgyat. Online játékhoz képest nagyon az optimalizálásra sem lehet panaszunk. Nagyobb csatákban, amikor sok karaktert kell megjeleníteni, a látványos effekteknél hajlamos ugyan kicsit belassulni, de más esetekben nem fogja két vállra fektetni a számítógépünket.

A zenék terén is méltó a Final Fantasy névhez, hiszen a megszokott nagyzenekari betétekkel találkozunk, amik megalapozzák az egész hangulatot, és kellően változatosak is. A hangeffektusoknál és a szinkronhangoknál viszont adódnak gondok, mert ugyan a környezeté nagyon életszerű, és bele tudjuk élni magunkat a világ eseményeibe, de az átvezetők alatt csak néhol hallhatunk szinkronhangokat, és ha egy többperces történetmesélésbe futunk, hiába izgalmas maga az esemény, mivel temérdek szöveget kell olvasni, ez kizökkenthet minket az amúgy szépen megteremtett hangulatból.

Az irányítás a mai MMO-kra jellemző, leginkább a TERA-hoz hasonlít. Egy kis hack n slash itt is visszaköszön:a sorozatra jellemző taktikus, lassabb harc a jellemző, amiben sokat kell mozognunk, hogy kikerüljük a csapásokat. Ezzel különleges ízt adtak a fejlesztők a játéknak, és hosszú órák után sem érezzük azt unalmasnak.

A játék beépített részét képezi egy úgynevezett F.A.T.E. (Full Active Time Events) rendszer, amit legjobban a Guild Wars 2 Event-rendszeréhez lehet hasonlítani. Egy adott területen történik valami, pl. megjelenik egy faj kivételes példánya, amit ha életben hagyunk, a kisebbek is megerősödnek és elszaporodnak. Vagy meg kell védenünk egy területet az ellenségektől. Ezeknél aztán a játékosok összefogásban teljesíthetik a spontán küldetéseket. Gyakorlatilag tehát egy már ismert játékmenetbeli csavarral találkozhatunk lépten-nyomon, csak új néven.

A játék legérdekesebb részét a küldetések jelentik. Ugyan természetesen megkapjuk a tipikus ölj meg ebből ennyit, majd térj vissza, vagy a menj ide, beszélj ezzel, majd az elküld egy harmadik emberhez típusú feladatokat. Viszont beletettek igazán érdekes elemeket is, ilyen például a Guildleves rendszere. Ezeket csak a megadott területen aktiválhatjuk, pl. van egy terület, amin 5. szint körüli lények vannak, és ha mi egy ilyen küldetést aktiválunk, kapunk egy csúszkát, amin beállíthatjuk, hogy hány szinttel nagyobb szörnyek jelenjenek meg. Így akár 9. szintű ellenfelek is érkezhetnek, és ezzel arányosan nő a jutalmunk is.

A másik legérdekesebb dolog a Duty Finder, ami egy mini Dungeonnek felel meg. A szintünknek megfelelően kilistázza az elérhető célpontokat, és ha elfogadjuk valamelyiket, elindul egy kereső. Mi nyugodtan végezhetünk közben bármilyen küldetést, vagy akár felfedezhetjük a környéket, mert minden mást elintéz ez a rendszer. Amikor megvan a kellő számú játékos, akkor már indulhat is a móka. Az első ilyen helyszín nem túl nehéz, ebben az ellenfeleket kell egy mini arénában likvidálnunk időre, de mégis ötletes, és nem kell egy helyben toporognunk. Nagyobb Dungeonok is elérhetők, de tervben van a Kristálytorony elérhetővé tétele is, ami többszintes lesz.

Ha nagyobb kihívásokat keresünk, lehetőségünk nyílik még az úgynevezett Ősökkel (Primal) találkozni, amik nagyon erős ellenfelek, és sok játékos kell a legyőzésükhöz. Ennek megfelelően a jutalmunk is nagy lesz, persze csak ha sikerrel járunk.

A Final Fantasy részét képezi még egy egyszerű, de annál jobb ötlet, a Páncélrendszer. Mint fentebb említettük, 19 kaszt érhető el, ezek között pedig szabadon átjárhatunk, nem kell elköteleznünk magunkat kizárólag egy mellett. Ám míg pl. az egyik kaszt bőrruhákat használ addig a másik acélpáncélban járkál. Itt jön be a képbe az előbb említett rendszer, ugyanis nem kell folyton a szetteket darabonként lecserélgetni, hanem menthetjük őket, és 3 gombnyomás után válthatunk akár az Íjász és a Gladiátor között is.

A Craftrendszer egy mini játékra emlékeztethet: ha felvesszük a hozzá szükséges ruhákat és szerszámot, akkor egy listából kiválaszthatjuk az elkészíteni kívánt tárgyakat, és ahogy szintet lépünk, új skillekhez jutunk, amikkel egyre jobb minőségű cuccokat készíthetünk. Olyan is előfordulhat, hogy nem sikerül valamit elkészíteni, így egy minimális veszéllyel is számolnunk kell. Ötletes az egész megvalósítása, és így saját magunk javíthatjuk a felszerelésünket.

Pár dolog még hiányzik a játékból, de az ígéretek szerint hamarosan elérhetővé válhatnak. Ilyen pl. a PvP-harc, saját házunk is lehet majd, ahol akár Chocobókat is nevelhetünk (a Final Fantasy legjellegzetesebb hátasai, nagy sárga madarak, amik elég gyorsan futnak), és természetesen a PS4-változat is készülőben van.

Kattintásra nagyobb méret érhető el.

A Square Enix nagyon szép munkát végzett, jelentős hibákkal nem is találkoztunk a játék során, csak a már említett szinkronhiánnyal. A játékosközösség segítőkész és együttműködő, sőt a PC-s és PS3-as játékosok együtt játszanak. Különösen a történethez kapcsolódó küldetések lettek a kedvenceink, amik nagyon látványosak, és mindig érdekes történetbe csöppenünk. Pl. amikor egy nagyobb bossharc után kiderül, hogy a környéken olyan szörnyek ólálkodnak, akiknek nem kellene, vagy amikor azzal a rejtélyes maszkos alakkal összefutunk, aki korábban folyton figyelt minket. A látvány hihetetlen szép: volt szerencsénk egy napfelkeltét végignézni, és csak ámultunk percekig. Ha megérkeznek a háromhavi időközökre beígért lehetőségek is, a játék még jobbá válik, és ha folyamatosan érkeznek a frissítések, igencsak hosszú életű játékot kapunk. Ugyan a Final Fantasy havidíjas, de aki szereti a sorozatot, annak mindenképpen érdemes beruháznia rá. Ha valaki pedig nem szeretne látatlanban fizetni érte, annak érdemes lesz várnia egy kipróbálási lehetőséget biztosító hétvégére.

Értékelés: 9/10

Translate »