Idő előtt belekóstoltunk a Company of Heroes 2 bétájába, és rendkívül pozitív tapasztalatokat szereztünk az idei év egyik legjobban várt stratégiájáról.

Rajtunk kívül bizonyára még rengeteg várták a pillanatot, hogy a Relic Entertainment végre elindítsa az idei év egyik legjobban várt, és eleddig egyetlen második világháborús stratégiájának, avagy a Company of Heroes 2-nek a béta tesztjét. Korábban ugyanis a fejlesztők annyi szépet és jót osztottak már meg velünk az alkotással kapcsolatban, hogy szó szerint késztetést éreztünk a kipróbálására, és bármennyire is hihetetlen, de a béta alapján egyetlen ígéret sem tűnt eltúlzottnak a múltból. Habár egy kicsit hiányoltuk, hogy nem pillanthattunk bele az egyjátékos kampányba, de már a többjátékos összecsapások is olyan élményben részesítettek minket, aminek köszönhetően azonnal világossá vált, hogy a THQ felbomlásával a SEGA miért is csapott le rögtön a projektre, valamint kiemelkedően tehetséges fejlesztőire.

Mielőtt megosztanánk veletek tapasztalatainkat, fontos kiemelni, hogy a Company of Heroes 2 semmilyen téren sem vethető össze a korábbi években érkezett második világháborús stratégiákkal – példának okáért a Men of War-sorozattal – a Relic csapata ugyanis egy olyan összetett, változatos és szó szerint rengeteg lehetőséggel rendelkező alkotást hozott össze a név alatt, hogy már az előzetes során is gyakran tátva maradt a szánk. Olyan abszolút újdonságnak és egyedinek számító opciókat valósítottak meg például a fejlesztők, amiket korábban még egyetlen stratégiában sem láthattunk, a világégés korszaka pedig egy olyan körítés, ami esetünkben – sokak nagy örömére – szinte háttérbe szorul az összetett játékmenet oltárán. Csak néhány példával szemléltetnénk állításunkat, hiszen garantáltan mindenkinek megdöbbenést csal majd az arcára, amikor első ízben lehetősége lesz foglyokat ejteni, majd kihallgatni őket a hadititkok felfedésének érdekében, de elmondhatatlan élmény lesz az is, amikor első ízben csap le ránk a híres orosz tél. A játékban a dinamikus időjárás, a hóviharok vagy a hó vastagsága ugyanis olyannyira hatással lesz egységeink tulajdonságaira, viselkedésére és mozgására, hogy ilyen részletességgel azt még akciójátékokban is csak ritkán láthattuk a múltban.

Az első néhány meccs során szinte egymás után érkeztek az újabb és újabb megdöbbenések, illetve a felismerés, hogy mennyire alapos és aprólékos munka fekszik abban, ami megelevenedik előttünk, és szerencsére ez a véleményünk a játékmenet alaposabb felfedezése közben is megmaradt. Hangsúlyoznánk, hogy kizárólag a multiplayer ütközetekbe nyertünk betekintést, így az elhangzó lehetőségek többsége – habár meg sem próbáljuk mindet felsorolni vagy megemlíteni –, bizonyára nem lesz elérhető az egyjátékos kampány során, de a többjátékos módban egy olyan jó és kiegyensúlyozott rendszert épített fel a Relic, ami igencsak irigylésre méltó. A rendelkezésünkre álló néhány pályán az oroszok és a németek oldaláról cseppenhetünk a nagy csatározásokba, feladatunk pedig az lesz, hogy legjobb tudásunkat felhasználva egyedül vagy csapattársaink oldalán a legtöbb területet foglaljuk el, illetve tartsuk meg a harcmezőn. Az összecsapások 1v1, 2v2, 3v3 vagy 4v4 felállásban zajlottak, és egy a műfajban jól ismert pontokon, illetve erőforrásokon alapuló rendszer köré épültek fel. Ennek köszönhetően minden csatát egy alapvető mennyiségű erőforrással indítunk meg, ami folyamatosan termelődik ugyan, de felgyorsíthatjuk ezt a folyamatot, amennyiben újabb területeket foglalunk magunknak és meg is védjük azokat az ellenfelektől. Alapesetben egy főhadiszállást és egy építőbrigádot kapunk a meccsek kezdetekor, és csak rajtunk múlik, hogy milyen irányban kívánunk továbbhaladni, illetve milyen stratégiát szeretnénk felépíteni, a lényeg azonban, hogy próbáljuk meg tartani a lépést az ellenfeleinkkel.

Ez természetesen nem lesz mindig egyszerű feladat, főként a csapatos összecsapások során ugyanis gyakran előfordul, hogy egy kezdővel hoz össze minket a sors, aki éppen akkor gyakorolja az első lépéseket, netán a másik versenytársunk megfutamodik, a másik térfélen pedig csupa profi játékos helyezkedik el. Ebben az esetben teljesen mindegy milyen taktika mentén haladunk, nem lesz elég pontunk ahhoz, hogy hatékonyan tartsuk az állásainkat. A multiplayer összecsapások során egyébiránt mindenért erőforrást számol fel a program, így még azért is, hogy a következő fázisba léptessük főhadiszállásunkat, vagyis ne csak gyalogos, hanem immáron gépesített hadosztályokat is tudjunk a pályára küldeni. Általános tapasztalat, hogy bár az orosz egységek mintha erősebbek lettek volna a németeknél, a csatákat általában az a fél nyerte meg, amelyik előbb eljutott a nehézpáncélosok kifejlesztéséig. Ha ugyanis példának okáért a német oldalt választjuk, és sikerül idejekorán legyártani egy Tigrist még azelőtt, hogy a szemben álló fél eljusson a lánctalpasokig, akkor olyan horderejű pusztítást hajthatunk végre a soraiban, amit garantáltan nem fog egyhamar kiheverni. Ehhez persze nem csak jól átgondolt stratégia, hanem egy nagy adag szerencse is kell, hiszen ki tudja milyen csellel vagy taktikával fog meglepni minket az ellenfél, az sem kizárt, hogy olyan mértékben megerősítette a gyalogságát, hogy azt még egy páncélossal sem fogjuk tudni áttörni a sok mozsárágyúnak köszönhetően.

A hagyományos összecsapásokat természetesen rengeteg érdekes lehetőség színesíti. Már az nagyon jó ötlet volt, hogy az újabb egységtípusok gyártásához más és más épületeket kell felhúznunk, de mindemellett lehetőségünk lesz például felderítőgépeket küldeni az ellenséges területek fölé, netán tüzérségi tűzzel megszórni egy érkező alakulatot. A csatákban egy idő után választhatunk majd magunknak tábornokokat is – ezáltal újabb kiegészítő lehetőségek ütik a markunkat –, de hasonló lesz a helyzet a commander-pontokkal is, amelyeket sikeres megmozdulások, illetve taktikai lépések után kapunk, segítségükkel pedig fejleszthetjük csapatainkat vagy megerősíthetjük veterán egységeinket, akik természetesen lényegesen többet fognak érni a harcokban, mint a zöldfülű újoncok. Nagy általánosságban kijelenthetjük egyébiránt, hogy az összecsapásokat szinte minden esetben az a fél fogja megnyerni, amelyik a legjobban tud bánni a rendelkezésére álló erőforrásokkal, így tudatosan, egy előre kigondolt stratégia mentén tervezi meg támadásait. Ezt természetesen az első néhány csata során fog kialakulni, így addig sok-sok kudarc várhat majd ránk, de ez inkább csak a bétára igaz állítás, hiszen a végleges változatban ott lesz a kampány ahhoz, hogy gyakorolhassunk.

Habár egyelőre még nem a kiadásra jelölt verziót láthattuk a Company of Heroes 2-ből, de a küllemét már most meg tudjuk ítélni, méghozzá kimagaslóan pozitívan. Habár a Rome 2: Total War ezen a téren nem kizárt, hogy később felül fogja múlni a Relic stratégiáját, de jelenleg úgy tűnik, hogy műfajában egy ideig ő lesz a piac legszebb és legrészletesebb alkotása. Amit ugyanis a készítők megalkottak, az szó szerint lélegzetelállító lett. Nem csak a tájak, a pályák és az objektumok kidolgozása, hanem az egységek részletessége, az effektek és úgy nagy általánosságban az egész összkép olyan gyönyörű lett, hogy azt nehéz szavakkal kifejezni. Külön kiemelendő mindaz, amit az időjárással csináltak a fejlesztők, hiszen szó szerint elképesztő lett a hóvihar megalkotása, miközben egyre fehérebb lesz a táj, de olyan apróságok is hatásosak lettek, mint amikor bakáink térdig gázolnak a hóban, vagy egy folyó, illetve tó jege éppen egységeink alatt szakad be.

Mindent összevetve, a béta alapján szinte csak és kizárólag pozitív tapasztalatokat szereztünk a Company of Heroes 2-ről, és bár ez alapján még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket a kampányról, de a többjátékos mód és a látvány már most borítékolhatóan nagyszerű, az egyjátékos küldetések pedig az előzetesben megtapasztaltak után bizonyára szintén a fejlesztők szakértelmét és elhivatottságát fogják tükrözni. Egy kérdés maradt már csak hátra: Hogy fogjuk kibírni a megjelenésig?

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás