Oldal kiválasztása

The Incredible Adventures of Van Helsing – Próbakör

The Incredible Adventures of Van Helsing  – Próbakör
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A King Arthur fejlesztőinek legújabb alkotásában a 19. század Kelet-Európájába repülünk vissza, ahol Abraham Van Helsing fiaként üldözzük a gonosz fenevadakat.

A hazai Neocore Games fejlesztőcsapatára mindig is jellemző volt, hogy kreatív ötleteik mellett képesek voltak olyan videojátékokat készíteni, amelyek megvalósításukat és minőségüket tekintve is egy szinten voltak a nyugati produkciókkal. Ezzel a magyar csapat világszerte óriási elismerést szerzett magának, és minden jel arra utal, hogy legújabb videojátékukkal csak tovább erősítik majd hírnevüket. Szerkesztőségünknek ugyanis sikerült idő előtt bepillantást nyernie a stúdió által fejlesztett The Incredible Adventures of Van Helsing kipróbálható változatába, és szó szerint lenyűgözőnek találtuk a látottakat.

A The Incredible Adventures of Van Helsing képében a néhány órás előzetes által egy leginkább a Diablo-sorozattal rokonítható akció-szerepjátékot ismerhettünk meg, ami egy alternatív 19. századba kalauzolt el minket, méghozzá a híres vámpírvadász, Abraham Van Helsing fiát a főszerepbe állítva. Az ifjú Van Helsing természetesen az apja által kitaposott ösvényt szeretné továbbjárni, így a sötét és rejtélyekkel teli Kárpátokban állandó harcban áll a gonosz oldal teremtményeivel, amelyek között vérfarkasokhoz hasonló teremtményeket éppen úgy találhatunk majd, mint ijesztő és a képzelet határait feszegető szörnyetegekkel. A játék világára jellemző egy csipetnyi gótikus-noir hangulat, de fontos megemlíteni Bram Stoker hatását is, akinek Drakula regénye komoly befolyással volt a történetre is.

A játékmenetről ugyan bizonyára sokat elmondott az, hogy fentebb a Diablo-sorozathoz hasonlítottuk a The Incredible Adventures of Van Helsinget, de a koncepció olyannyira egyedivé varázsolja a végeredményt, hogy a túlzott műfaji hasonlóságokat már az első perceket követően meg tudjuk bocsájtani neki. Aki esetleg mégsem lenne tisztában a Blizzard által megalkotott franchise sajátosságaival, az egy döntött felsőnézetes akciójátékot képzeljen el az alkotás képében, amelyben a főszerepet a szüntelen akció és a karakterfejlesztés kapta, természetesen a történettel egyetemben, ami a főszál mellett rengeteg mellékvágánnyal is rendelkezik, felvetve ezzel számunkra az opcionális feladatok lehetőségét.

A játékban egyébiránt a nagy kalandra egy társunk is el fog kísérni minket, aki segítségünkre lesz a harcokban. Ezt nagyon sokszor meg fogjuk hálálni majd neki, a Neocore Games ugyanis ezúttal sem egy könnyed akciójátékkal lepett meg minket, Van Helsing kalandjai során ugyanis nagyon sokszor fogunk vért izzadni a tízesével ránk támadó ellenfelek miatt, akik gyakran olyan gyorsan redukálják nullára életerőnket, hogy időnk sem lesz az újratöltésre. A teszt során több ízben is belefutottunk például olyan részekbe, amikor a legjobb felszerelés és páncél használata mellett is alulmaradtunk a szörnysereglettel szemben, és csak sokadik próbálkozás után tudtunk felülkerekedni rajtuk. Remélhetőleg a végső változat megjelenéséig ezen még módosítanak a fejlesztők, mert bár szükség van a kihívásra, de a folytonos túlerőt néhol ötletesebb megoldásokkal is fel lehetne cserélni.

Van Helsing oldalán egyébiránt kizárólag kétkezes fegyverekkel szállhatunk szembe az ellenfelekkel – a védekezés nem létező fogalom a játékban – és a szokásos kard vagy kardok mellett a gótikus-noir hangulatot erősítendő fegyverek is a rendelkezésünkre állnak majd. Habár a pisztolyok – vagy kétkezes puskák – első ízben elég gyengének tűntek a kardokhoz képest, de az összetett fejlődési rendszernek köszönhetően lehetőségünk lesz majd módosítani ezeken a tulajdonságokon, így újabb képességekkel vagy csak egyszerűen nagyobb sebzéssel felvértezni támadóeszközeinket. A szintlépés egyébiránt a Torchlight-sorozathoz hasonlóan rendkívül gyors ütemben zajlik, és az inventory is gyakran rendkívül szűkösnek tűnik, habár a Neocore Games játékában nem is találunk majd annyi felszedhető tárgyat, mint az említett alkotásban. A fejlődési rendszerre visszatérve, fegyvereink mellett lehetőségünk lesz karakterünk – és társunk – tulajdonságait is magasabb szintekre tornázni, de különleges képességekkel, varázslatokkal is elláthatjuk, amivel színesebbé tehetjük a harcokat, valamint a játékmenetet is.

Habár korai lenne még egy feltehetően béta változat alapján a külsőségekről írni, de a The Incredible Adventures of Van Helsing esetében már a tesztelésre kapott előzetes is igencsak kellemes látványt nyújtott. Főhősünk oldalán többnyire a Kárpátok sűrű és veszélyes erdeiben, valamint hatalmas barlangokban kalandoztunk, de barátságos települések is az utunkba akadtak. Különösen szépek voltak már most az effektek, de a legjobbnak a karaktermodellek tűntek, amelyek többsége nem a más játékokban megismert klisés szörnyeken alapult, hanem teljesen egyedi ötleteken.

Összességében véve minket annak ellenére is sikerült lenyűgöznie a The Incredible Adventures of Van Helsingnek, hogy játékmenete nem sok egyedi ötletet valósít meg, de a lefestett atmoszféra, a történet és az újszerű koncepció így is elviszi a hátán az egész projektet. Hasonló volt a helyzet a Torchlight-sorozat esetében is, ami szintén nem tudott sok újdonságot hozzátenni az akció-szerepjátékok műfajához, de már egy perc elég volt ahhoz, hogy valaki fülig beleszeressen. Ezt a bizsergető melegséget éreztük a Neocore Games alkotásával kapcsolatban is, ami az idei esztendő egyik nagy meglepetése lehet.

Egyelőre nem tudni, mikor debütál a Neocore Games hack'n'slash-játéka, az viszont biztos, hogy Mac, PC és Xbox 360 platformokon fog megjelenni.

Translate »