Oldal kiválasztása

Hitman: Absolution – Játékteszt

Hitman: Absolution – Játékteszt
8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hatévnyi kihagyást követően ismét itt a 47-es ügynök, hogy egy minden eddiginél komolyabb és izgalmasabb történetet meséljen el nekünk a maga módján.

Amikor 1998-ban megalakult a dán IO Interactive csapata, csupán egy név voltak a sok közül, akik szerettek volna kitűnni a konkurensek közül, de erre csak az ezredfordulón megjelent első videojátékuk után nyílt alkalmuk. A Hitman: Codename 47 megjelenéséig ugyanis senki sem vette komolyan az ifjonti lelkesedéssel, de nagy tervekkel bíró alakulatot, ám a 47-es ügynök első színrelépését követően csakhamar felírták magukat arra a bizonyos térképre, és egy csapásra a lopakodós videojátékok egyik mestereivé váltak. A 2002-ben megjelent második Hitman epizódot éppen emiatt már egy kisebb rajongótábor várta, majd a franchise 2004-ben és 2006-ban is újabb részekkel gazdagodott, méghozzá a bemutatkozással megszokott színvonal továbbörökítésével. Ezt követően aztán éles váltás következett be az IO Interactive életében, öt évig nem is hallhattunk kedvenc kopasz titkos ügynökünk kalandjairól – kaptunk cserébe Kane & Lynch játékokat –, majd 2011-ben megtört a jég, a fejlesztők ugyanis bejelentették a Hitman: Absolutiont, ami néhány nappal ezelőtt végre felkerülhetett a boltok polcaira, stílusosan az év 47. hetében. Azt már az első gameplay videók és az előzetesek alapján is tudtuk jól, hogy a készítők nem akartak túlzottan módosítani a sorozat által megírt és jól bevált recepten, így nem is számítottunk forradalmi újdonságokra az ötödik teljes epizódtól, de a végeredményt szemlélve ez szerencsére nem jelenti azt, hogy „csak” egy újabb Hitman játékot kaptunk volna.

 

Itt van például rögtön a történet, ami a sorozat életében először nem egy hidegvérű gyilkosként mutatja be főhősünket, hanem érző, emberi vonásokkal is rendelkező lényként. Megijedni azért természetesen nem kell, hiszen így sem fogjuk órákon keresztül a 47-es ügynök siránkozásait hallgatni, egyszerűen arról van szó, hogy a sztori immáron nem csak arról szól, hogy menjünk ide vagy oda, majd ott öljük meg a célszemélyt, lévén a háttérben magvasabb gondolatok is megbújnak. Nyilván a középpontban ettől még az orvgyilkosságok és a titkos feladatok állnak majd, ami rögtön az alapkoncepció felvázolását követően ki is derül, a főszereplőt ugyanis megbízzák, hogy segítse át az örök vadászmezőkre az ICA egyik kapcsolattartóját, bizonyos Diana Burnwoodot, aki éppen azon kevesek egyike, akiket a 47-es ügynök élete során megkedvelt, és szívébe zárt. Jó bérgyilkosként természetesen nem mondhat nemet a feladatra, így haladéktalanul felkeresi Dianát, majd őreit kicselezve golyót ereszt a nőbe. Talán véletlenül, talán direkt, de a lövés úgy éri a célszemélyt, hogy az még el tud hörögni néhány mondatot a kopasz titkos ügynök számára, akit arra kér, hogy amennyiben már így alakult az életük, legalább vigye magával Victoria nevű lányát és védje meg, akár az élete árán is. Ügynökünk nem tud nemet mondani az ajánlatra – talán neki is van valahol szíve –, ám nem is sejti, hogy a lány egyeseknek sokat ér, így az üldözőből csakhamar üldözött válik.

 

Mint fentebb már említettem, a Hitman: Absolution a játékmenetet tekintve nem hozott forradalmi újdonságokat a stílusba, a fejlesztők beérték finomhangolásokkal, amelyeknek köszönhetően kellemesebbé, összetettebbé, helyenként pedig újszerűbbé varázsolták a jól ismert élményt. Ennek köszönhetően a 47-es ügynök oldalán a legtöbbször ismét az lesz a feladatunk, hogy beszivárogjunk épületekbe vagy különféle létesítményekbe, méghozzá a lehető legkisebb feltűnéssel, majd ott likvidáljuk a célszemélyt, illetve célszemélyeket. Küldetéseinket ezúttal is számtalan formában végrehajthatjuk, az Absouliton ugyanis nem lett a linearitás, valamint a monotonitás híve. Hogy miként érjük el a célszemélyt, tehát megöljük-e az őröket, elvegyülünk-e köztük, netán a pincén keresztül közelítjük meg vagy a padláson át, ez csak és kizárólag rajtunk múlik, sőt, ezúttal is lehetőségünk lesz arra, hogy csendes gyilkosként vagy őrjöngő gazemberként tomboljunk a pályákon, habár utóbbi egyrészt nem kifizetődő, másrészt teljes egészében megfoszt minket a Hitman-sorozat valódi élményétől. A legújabb epizódban is lehetőségünk lesz természetesen álruhába bújni, továbbra is repertoárunkban találhatjuk a jól ismert fegyvereket – a zongorahúrtól kezdve a hangtompítós pisztolyokig –, és ezúttal is egy tervezésen, időzítésen, valamint természetesen türelmen alapuló, 15-20 órányi kampány részesei lehetünk, akárcsak az elmúlt 12 évben napvilágot látott epizódok mindegyikében. Az alaphangulat tehát adott lesz, de természetesen a fentieket komoly újdonságok is színesítik majd. Lássuk, hogy miről van szó!

 

Az első és leginkább szembetűnőbb változás, hogy főhősünk oldalán nem utazhatjuk be a nagyvilágot, meg kell elégednünk Chicago környékével, ahol biztosan nem fogunk majd magyar hotelekben randalírozni, de a változatosságra, valamint a pályák méretére így sem lehet panaszunk. Érdekesség, hogy bár minden pálya egy nagy egészet alkot, a készítők apró részegységekre osztották őket, aminek köszönhetően elsőre olyan érzésünk lesz, mintha egy csőben járnánk, de elegendő az első küldetést végigjátszani ahhoz, hogy rájöjjünk, sokkal nagyobb helyek, ezzel együtt pedig lényegesen komolyabb lehetőségek is várnak ránk. Természetesen magát a játékmenetet is komoly változások érték. Arra most külön nem térnék ki, hogy milyen újféle mozdulataink és fegyvereink lesznek az Absolutionben, illetve, hogy milyen sokszínűen kihasználhatjuk környezetünket, mi több, interakcióba is léphetünk vele, hiszen ilyen sokféleképpen gyilkolni, illetve küldetést teljesíteni még nem volt lehetőségünk egyetlen Hitman játékban sem. Ennél sokkal izgalmasabb újításnak tekinthetjük például az ösztön megjelenését, amit a régi rajongók talán kétkedve fogadnak majd, de a gyakorlatban hamar megbizonyosodhatnak arról, hogy kiváló újdonságot sikerült kivitelezniük a készítőknek. Az ösztön segítségével ugyanis a 47-es ügynököt már-már természetfeletti képességekkel ruházhatjuk fel, így például egyetlen gombnyomással átláthatunk a falakon, eltűnhetünk az őrök szeme elől, de akár lelassíthatjuk az időt is, így másodperceken belül végezhetünk egyszerre több szívós ellenféllel is. Az egyetlen gombnyomással aktiválható újdonság csak korlátozott mennyiségben áll a rendelkezésünkre, és bizonyos tetteinkkel könnyedén vissza is tölthetjük, az élesebb helyzetekben pedig könnyedén használhatjuk is. Tény, hogy ezzel az aprósággal alaposan megkönnyítették a játékmenetet a készítők, de mentségükre szolgáljon, hogy gondoltak a keménymagra is, nekik szánták ugyanis a Purist módot, aminek keretein belül semmiféle segítségünk nem lesz, se térkép, se ösztön, se kezelőfelület, csak egy árva célkereszt.

 

A kiválóan felépített, gyakran igencsak komoly kihívást nyújtó egyjátékos kampány mellett megjelent ugyanakkor egy úgynevezett Contracts játékmód is, ami tulajdonképpen nem más, mint a Hitman: Absolution kifordított multiplayere. Az opció legnagyobb érdekessége, hogy a játékosok nem közvetlenül egymással küzdenek a pályákon, hanem csak közvetett formában, a másik megbízásait láthatják – természetesen mi is készíthetünk ilyeneket –, amelyek különféle, gyakran igencsak nyakatekert feladatokat takarnak, elsősorban likvidálandó célpontokkal a középpontban, akikért cserébe csak akkor kapunk pénzt, ha pont úgy végzünk velük, ahogyan azt a feladatban meghatározták. A megbízásokat – amelyek a kampány kijelölt pályáin, de sokkal inkább helyszínein zajlanak – azonban nem úgy tudjuk összeállítani, mintha egy egyszerű pályát szerkesztenénk, lévén nekünk, személyesen kell felkeresnünk a likvidálandó célszemélyeket, és úgy végezni velük, ahogyan azt majd mi is elvárjuk a feladatot elvállaló többi játékostól. Az opció egyértelműen rendkívül érdekesnek tekinthető, de az ismétlődő pályák és az állandó megbízások elkészítése hosszabbtávon sajnos unalomba fulladhat, ha csak nem gondoskodnak ezzel kapcsolatban folyamatos újdonságokról a készítők. Az új Hitman epizódot egyébiránt a házon belül elkészített Glacier 2 grafikus motor hajtja meg, ami pont elég szép látványt kínál ahhoz, hogy azt mondhassuk az Absolutionre, hogy igencsak szépre sikeredett. Egészen elképesztő részletességgel kerültekpéldául megalkotásra a különféle tereptárgyak, az pedig kis híján lélegzetelállítónak tekinthető, amikor egyszerre tömegek mozdulnak meg a képernyőn, méghozzá megdöbbentő életszerűséggel.

 

A küllem tekintetében tehát jelesre vizsgázik a végeredmény, ez pedig többnyire igaz a teljes játék tekintetében is. A mesterséges intelligencia ugyan helyenként mosolyt csalhat az arcunkra, akárcsak a néhol megtapasztalható átgondolatlanságok, amelyek miatt veszít egy kicsit realitásából a játék, de a végeredményt tekintve egy olyan Hitman epizód született az Absolution képében, ami teljes egészében méltó nagy híréhez. Ha régi rajongók vagyunk, ha most ismerkedünk a sorozattal, a Hitman: Absolution mindenkinek ki tudja majd elégíteni elvárásait.

Értékelés: 9/10

Translate »